Századok – 1955
Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551
570 WELLMANN ÍM It Κ Bár az árutermelés az egész hűbéri korszakon végigvonul, szélesebb körre terjedése, nagyobb méretekben való kibontakozása a hanyatló, bomló feudalizmus jelenségei közé tartozik. Jelentős egyfelől, városi felvevő piacok közelében, a paraszti árutermelés megnövekedése, aminek a faluközösség bomlása s a jobbágynépnek szélsőségek irányába haladó differenciálódása jár a nyomában. Még jelentősebb a kiszélesedő földesúri árutermelés, bár lényegében a naturálgazdaság keretén belül marad, s a felgyűlő tőke nagyobbrészt feudális célokat szolgál. Ahhoz, hogy ez az egyszerű árutermelés tőkés árutermeléssé alakuljon át, több egymásba kapcsolódó feltételre lenne szükség. Ilyenek : az árutermelés viszonylag magas fejlettségi foka ; a termelőeszközöknek magántulajdonban való összpontosulása és pénzösszegek felhalmozódása egyesek kezén ; földtől s általában termelőeszközöktől megfosztott munkásság, amely szabadon képes, de egyúttal kénytelen is munkaerejét áruként piacra vinni ; a bérmunkások kapitalista kizsákmányolásának rendszere, amely a munkaerőnek tőkések által való megvásárlásán alapul. Ε feltételek közül a hazai agrárfejlődésben a XVIII. század közepén határozott lendületet vesz a termelők és termelőeszközök szétválasztásának folyamata. A termelőnek földdel való ellátásán, amely a terméktöbblet megszerzésének feudális módja, felülkerekedik az ellenkező mód : a parasztnak földjétől való megfosztása, ami már tőkés árutermelésre ad lehetőséget. Ennek következtében a földnek majorsági gazdaságokban való összpontosulása jelentékenyen előrehalad, s — bár korlátozott mértékben — kialakul a termelőeszközöktől megfosztott parasztságnak bizonyos rétege. Tőkés ipari fejlődés hiányában íúncs kellő számú és méretű manufaktúra, amely ennek a tartalékseregnek rendelkezésre álló munkaerejét le tudná kötni. De a gyarmati helyzet korlátai között a földesúri árutermelés sem fejlődhet viszonylag magas fokra. A mezőgazdasági tőkefelhalmozás erősen lefékeződik, s így a földesurak részéről is szűk korlátok közé szorul a »szabad« munkaerő megvásárlása. Az »eredeti« tőkefelhalmozásra alig nyílik lehetőség, a földesúri árutermelés kiszélesedése döntően a paraszti munka járadékra épül. A majorsági gazdálkodás elterjedése és nagymértékű kiépülése a század közepén mindenekfölött két fő tényező hatására jön létre. Az egyik : a termelőerők fejlődése a földesúri üzemek kiépítését s ennek révén a tömeges mezőgazdasági árutermelést teszi lehetővé, a másik : a piac kitágulása pedig az így előállított feleslegek elhelyezését. Más szóval : a termelőerők gyarapodása módot ád a kedvezőbb értékesítési lehetőség kihasználására. A piacra termelő majorsági üzem uralkodóvá válásának első feltételét : a termelőerők mennyiségi növekedését döntően a népesség természetes és telepítés útján bekövetkezett szaporodása teremtette meg. Az ország nyugati és északi karéján már a század közepe előtt, a parasztság nagy vándormozgalmának lezárulása táján megfigyelhető a falvak viszonylagos telítettsége ; néhány évtized múlva azután a törökjárta terület falvai is feltöltődnek, nagy határuk az extenzív művelésmód mellett már csak üggyel-bajjal tud új telepeseket befogadni ; csupán a földesúri rendelkezés alatt visszatartott puszták ásítoznak üresen közöttük. A növekvő népsűrűség döntően a paraszti munkaerő meggyarapodását jelenti, de rendszerint — ha elkésve, s csökkenő mértékben is — az igaerő szaporodása is ott jár a nyomában. A több munkaerő lehetőséget ad a földesúrnak majorságok kiépítésére és üzemben tartására ; s annál inkább él a lehetőséggel, mert a növekvő munkaerőkínálat a paraszti ellenállás fő fegyverének : az elvándorlásnak élét veszi. A század közepéig a
