Századok – 1955

Tanulmányok - Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt 551

552 •wellmann imee szétfeszíti a nyomásos gazdálkodás keretét, s a többfordulós, sokoldalú, intenzív növénytermeléshez vezető fejlődés motorjává válik. A dohány révén pedig, melynek termelése ugyancsak a haladottabb gazdálkodás elemeit hozza magával, számottevő kisparaszti réteg kapcsolódik az árutermelésbe. A termelőerők fejlődése tehát nemcsak mennyiségi, hanem a lendület már a minőségbe is átcsap. Részben, mert a Habsburg gyarmati politika elsősorban az ipar bontakozásának szab szűk korlátokat, részben, mert a török alól szabadult területeken előbb a mezőgazdaság újjáépítésén van a sor : a fejlődés döntően az agrárélet területén mutatkozik. A fő rész már a mennyiségi gyarapodásban is a mezőgazdaságot illeti, hiszen a lakosság jó kilenctizedében parasztnépből áll, s a városok népszaporodása is jelentős százalékban beköltöző falusiakból adódik. 1780 táján Magyarországnak kb. 8,6 millió lakosa közül több, mint 8 millió lakik falun, s ebből mintegy 7,7 millió paraszt; hozzászámítva a falusi mesterembereket s a városok agrár lakosságát, a parasztság számaránya — a legszegényebb, paraszti sorban élő nemesség nélkül is — 93%-ra tehető. De a termelőerőknek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi fejlődése is lényegében a paraszt munkáján épül. A jobbágy kezemunkáját s igaerejét veszik igénybe a nekilendülő majorságok is, amelyek különben a hagyományos gazdálkodás extenzív irányú kiterjésztését jelentik ; a nagyobb intenzitásra törekvésnek az apró parasztgazdaságok a tűzhelyei. Amikor az alföldi vad, állandótlan, talajzsaroló szántás-vetés helyébe egy és ugyanazon földdarabnak állandó, szabályozott megmunkálása lép, amikor a merő gabonagazdálkodás mellé intenzív monokultúrák sorakoznak : mindebben a paraszt elmélyülőbb, értelmesebb, sokoldalúbb erőfeszítése ölt testet. A termelőerők gyarapodásának legfőbb forrása a feudalizmus kezdődő bomlása idején is a parasztság ; az ország fennmaradása és fejlődése ennek az alapvető, legnépesebb osztálynak a vállán nyugszik. S mégis jogtalan, szinte ki van rekesztve a feudális társadalomból, földesurának alattvalója. Az uralkodó osztály az elnyomó államapparátus segítségével több, mint hússzorannyi jobbágyot tart féken s kizsákmányolása alatt. Hogy a nemesség vékony rétege kézben tudja tartani a parasztság széles tömegeit, nem kis részben annak tulajdonítható, hogy a falu népe csak az ellenállás, a felzendülés döntő pillanataiban mutatkozik egységesnek, egyébként azonban erői megoszlanak egyes rétegei között. Jogilag a parasztság a következő kategóriákra bomlik : szorosabb értelemben vett jobbágyok (telkesgazdák, coloni), zsellérek (inquilini), húzatlan zsellérek (lakók, subinquilini) és cselédek (famuli, servi). Ε csoportokon belüT ázonbaii tág tere nyílik a változatosságnak, égyrészt mert többnyire széles köröket ölelnek magukba, másrészt mert a helyi adottságok is sokféle módosulást okoznak. A telkesystíaágyok kategóriáján belül óriási a távolság az egy- esetleg többtelkes, itt-ott exemptio révén a szabadosok sorába emelkedő gazdagparasztok és a töredék (1/8-, 1/16-, 1/32-, 1/64-) telken ülő szegényparasztok között : az előbbiek, mint pl. az alföldi népes parasztvárosok nagygazdái, fogadott szolgák kizsákmányolása stb. révén tekintélyes jómódra tehetnek szert, míg a törpebirtokos jobbágy csak kiegészítő keresettel, munkaerejének áruba bocsátásával találja meg nélkülözésekkel teli megélhetését. Többféle változatot takar a zsellér, fogalma is. Eredetileg, földközösségi viszonyok között, az számít ide, "SÍTTÍázzal, belső telekkel éppúgy rendelkezik, akár a telkes jobbágyok, de igásjószága nincs, s azért jobbágytelket nem vállalhat, hanem két keze munkájával keresi kenyerét. Mivel azonban jóval kisebb terhet