Századok – 1955

Szemle - A Rákóczi-szabadságharc forrásainak ismertetése a Levéltári Közlemények 1954. évi számában (Ism. R. Várkonyi Ágnes) 517

520. SZEMLE tipikus képviselője? A Rákóczit tántoríthatatlan hűséggel szolgáló Ráday, vagy az óvatos, kényszerűségből kuruccá lett Reviczky ? A források bő ismertetéséből — ha nem volnának éppen ebben a kérdésben ellentmondóak — feltétlenül választ kellene kapnunk, így azonban a kérdésre csak kérdéssel válaszolhatunk: mi az oka annak a következetlenségnek és bizonytalanságnak, ami a középnemesség magatartására vonatkozóan a Rákóczi-szabadságharc forrásait ismertető tanulmányokban uralkodik? A szabadságharc megindulása, dicsőséges kibontakozása, majd hanyatlása és bukása idején az egyes társadalmi osztályok más és más magatartást tanúsítanak. Az események menete és a szabadságharc részvevőinek a függetlenség ügyéhez való viszonya mennyire szoros összefüggésben van egymással, azt jól kifejezésre juttatja a Bírósági levéltárak forrásanyagának ismertetése. A szabadságharc történetének egyes szakaszait sikerült kiemelni »A Rákóczi-szabadságharc levéltárádnak egyes forráscsoportjai ismertetésénél is. A szabadságharc megindulása idején a szerző kiemeli a pátensek nagy számát, melyből a felkelés területi kiszélesedését s Rákóczi szervező munkájának állomásait kísérhetjük nyomon (97. 1.), a labanc iratokat következetesen a szabadságharc jelentősebb eseményeihez, állomásaihoz kapcsolja (126—28. 1.). Az osztályviszonyok alakulása azo íban a szabadságharc egyes szakaszaiban a források ismertetéséből nem jut következetesen kifejezésre. A megyei nemesség arculata a hadiszerencse alakulásával változott. Kivételt csak az az egy-két, Rákóczi közvetlen környezetében levő nemes képezett, akik messze kiemelkedtek osztályuk többi tagjának sorából. A fejedelem maga is fáj. dalmasan emlékezett meg a nemesség önzéséről, szűk látóköréről és elmaradottságáról. A középnemességben keserűen csalódott s a szabadságharc hanyatlása idején egyre inkább elfordul tőlük, de csak 1708.után száll határozottan szembe a megyékkel. A forrásismertető tanulmányoknak számos ellentmondása származik abból, hogy nem kísérik következetesen végig a középnemesség útját, csak egy-egy pillanatot ragadnak meg magatartásukból s így csupán statikus képet adhatnak szerepükről. A tanulmányok igen sok eddig ismeretlen adatot tárnak fol, új eredményeket alátámasztó következtetésekre jutnak. Ezek azonban — bármennyire is értékesek — csupán csillogó mozaikszemek maradnak, ha nem illeszkednek szervesen a nagy összefüggésekbe. Csak így vihetik előbbre a kutatást, csak így egészíthetik ki a szabadságharc történetének feltárásában ma még igen jelentős hiányokat. Az osztályviszonyok alakulására vonatkozó forrásanyag sok esetben elszigetelt és statikus ismertetése ckozza azt a hiányosságot is, hogy a tanulmányokban bizonyos mértékben háttérbe szorul a jobbágyságra s a kuruc katonákra vonatkozó forrásanyag ismertetése. Kétségtelen, hogy a tanulmányíróknak ezen a téren kellett a legnagyobb nehézségekkel megküzdeniük. A szabadságharc a feudális Magyarország függetlenségi harca volt, állama feudális állani — természetes, hogy iratanyaga a feudális hivatalszervezet jellegét viseli magán. A vezetőkkel, főnemesi, nemesi részvevőkkel aránytalanul több irat, levél foglalkozik, mint a harcoló tömegekkel. A nemesi kiváltságok védelme, sérelmeik orvoslása, birtokügyeik bonyolult szövevénye hatalmas mennyiségű iratanyagot hozott létre. Míg egy főnemesi tábornok egész útját végigkísérhetjük a forrásanyagból, addig a kuruc katonáról csak pillanatfelvételeink vannak. Kimagasló hőstett, parancsmegtagadás, bátor portya, sebesülés vagy súlyos sérelem kellett ahhoz, hogy a szabadságharc egyszerű harcosának neve papírra s ezzel a történelembe kerüljön. A hadbaszállt nemeseket a megyék név szerint számontartják, a fegyvertfogott jobbágyok hatalmas tömegéről azonban csak a katonai lajstromkönyvek vagy hiányos összeírások adnak hozzávetőleges képet. Éber szem, feszült figyelem kell ahhoz, hogy a forrásanyag dzsungeléból kiemelhessük ezeket a legértékesebb lapokat. Nem lehetetlen vállalkozás ez, hiszen még a Bírósági levéltárak anyagából is — amelyet a múltban csak családtörténeti kutatók forgattak — ismertetője igen értékes adatokra hívja fel figyelmünket. Az erdélyi levéltárak töredékes forrásanyaga a nép kezdeményező szerepére világít rá. Mindez azonban elenyészően kevés és csupán ad hoc jellegű, ha figyelembe vesszük, hogy a szabadságharc kezdeményezője, lelkes támogatója a nép, végigharcolója, kitartó híve a kuruc katonaságból kialakuló vitézlő rend volt. A szabadságharc osztály viszonyainak vizsgálatánál eddig a legelhanyagoltabb és éppen ezért a legkevésbé tisztázott kérdés a városok magatartása, a polgárság állásfoglalásának elemzése volt. A tanulmányok, ahol a forrásanyag módot nyújt rá, sok új adatot és szempontot adnak ehhez a kérdéshez. A Budapesti 1. sz. Állami Levéltár a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó adatainak ismertetése pedig Pest város szerepéről, a lakosság állásfoglalásáról rajzol összefoglaló képet. A Levéltári Közleményeknek a Rákóczi-kor forrásanyagát ismertető tanulmányai nagy segítséget jelentenek a Rákóczi-szabadságharc kutatói számára. Nemcsak meg-