Századok – 1955

Szemle - Degré Alajos: A jobbágyárvák kifosztása a feudális Magyarországon (Ism. Szabad György) 521

SZEMLE 521 könnyítik a munkát, hanem rámutatnak a feldolgozatlan kérdésekre is s ezzel megjelölik a további kutatás irányát. Ráday Pál politikai iratainak ismertetésénél kiemeli a szerző, hogy az az anyag milyen szoros kapcsolatban van a Rákóczi-szabadságharc levéltárával (142—143. 1.). A tanulmányok arról is meggyőznek, hogy a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó valamennyi forrás — bármennyire különböző is jellegében, tartalmában s eredeti rendeltetésében —- szerves összefüggésben van egymással. A különböző természetű forrásoknak ez a szerves összefüggése, egymáshoz kapcsolódása magyarázza meg számunkra azt a nagy tanulságot, amelyet a tanulmányok néhol fellelhető hiányosságaiból levontunk ; ha a kutató valahol nem elég következetességgel vizsgálja az anyagot, a forrás adatai másutt már jelzik a hibát. A történetírói munka egyik első és igen jelentős mozzanata a forrásanyag felmérése, összeszedése. A munka első bírálója pedig maga a forrásanyag, hiszen ha csak a legkisebb hiba is történt, az adatok egymáshoz kapcsolódó láncszemeinek sora szakad meg. A Rákóczi-szabadságharc forrásanyagának feltárásában és ismertetésében igen jelentős lépés ez a tanulmánysorozat, mely új eredményeket mutat fel a forrásismertetés módszereiben is. Reméljük, ez a hasznos és fontos kezdeményezés nem marad folytatás nélkül. R. VÁRKONYI ÁGNES DEGRÉ ALAJOS : A JOBBÄGYÄRVÄK KIFOSZTÁSA A FEUDÄLIS MAGYARORSZÁGON (Pécs, 1951, 12 I. Klny. a Pécsi Tudornál·}etem Állam- és JogtudpináiiYi Karának évkönyvéből) A feudális jogviszonyok történetének élesszemű kutatója a feudális társadalom tudományos ismeretére törekvők érdeklődését bizton felkeltő tömör kis tanulmányban vizsgálja a jobbágyárvák vagyonának sorsát. A tanulmány megállapítja, hogy az Urbárium megjelenéséig a jobbágyárvák gyámságának szabályozatlansága nagymértékben segítette elő a földesúri visszaéléseket. Ε visszaélések (a »kisajátítás« fogalmának használata a tanulmányban nem mindig eléggé megalapozott) bemutatására azonban elég szűk történeti anyag szolgál, s így az olvasó inkább a jobbágyárvák megrövidítésének lehetőségeivel, mint tényeivel ismerkedik meg. A tanulmány kiemeii, hogy a részlegesen intézkedő törvényhatósági statútumok után először az Urbárium szabályozta a jobbágyárvák vagyonának kezelését, anélkül azonban, hogy a hűtlen sáfárkodás lehetőségét megszüntette volna. Véleményünk szerint az Urbárium és a mögötte meghúzódó állami adóztatási érdekek biztosítását célzó intézkedések kényszerítették elsősorban a földesurakat arra, hogy a közvetlen fosztogató törekvésekről közvetettekre térjenek át. Ez és a jobbágyok egyidejűen erősödő versengése az úrbéres illetményért a döntő oka s csak járulékosan a nagy tőkehiány, hogy a XVIII. század végétől mind szokásosabbá vált az árva vagyonának pénzzététele és kölcsönvétele a földesurak ill. — a tanulmányban jelzettnél lényegesen nagyobb mértékben — a jobbágytársak által. Ehhez kapcsolódik egy, a tanulmány által nem említett tényező. A jobbágyok szűk határok közé szorulása és az árutermelés fejlődése során a jobbágyárva vagyona —' a földesúri fosztogató törekvések mellett — mindinkább áldozatául esett a helyi elöljárók, »árva atyák« és gyámok visszaéléseinek, akik a törvényes formák megtartásával, mélyen a forgalmi ár alá szorított becsértéken üzérkedhettek vele maguk ill. az örököstársak javára, míg nagykésőn ezt némileg nem korlátozták, nem annyira a jobbágyárvák gyámságával foglalkozó 1836: IX. tc. intézkedései, mint inkább az 1840 : VIII. tc. szabad árverés tartásának lehetőségét biztosító rendelkezései. A további elmélyedő kutatást igénylő kérdés szempontokban gazdag nyilvános felvetése a színvonalas tanulmány jelentős érdeme. SZABAD GYÖRGY 13 Századok