Századok – 1955

Szemle - Liebknecht; Karl: Válogatott beszédek és írások (Ism. Józsa Péter) 512

SZEMLE 515 feneketlen korrupciót és rothadást, amely akkor már az egész német hivatalos közéletet kikezdte. Ennél azonban nem állt meg, hanem felhasználta az alkalmat, hogy leleplezze magát a hadiipari tőkét mint társadalmi jelenséget, mint olyan erőt, amely hovatovább uralma alá hajtja az ország egész életét, amelynek puszta léte kész háborús veszedelem, mert érdeke a vérontás, mert az emberek millióinak lemészárlása számára aranyesőt jelent. Liebknecht rendkívüli politikai éleslátással és szenvedélyes haraggal rántja le a leplet ezekről a hazafias frázisokat puffogtató hazaárulókról. Liebknechtnek ez az első világháború előestéjén indított kampánya egyben elméletileg is hozzájárult a hadi állami-monopolista kapitalizmus, mint új jelenség csíráinak felfedéséhez. A harmadik periódust (1914—1918) az első világháború évei alkotják. Ekkor válik Karl Liebknecht neve a proletár békeharc, az antimilitarizmus jelképévé, amely világszerte harcra lelkesíti a háborútól szenvedő népeket. Liebknecht tevékenysége a háború alatt lényegében két vonalon halad. Az egyik vonal az imperialista, háborús gyújtogató, hódító német kormány és uralkodó osztályok elleni küzdelem, a másik — ezzel szoros kapcsolatban, ennek feltételeként és következményeként — a fokozatos leszámolás a szociálsovinisztákkal, majd a centrummal is, az elkerülhetetlen teljes eszmei és szervezeti szakítás gondolatának megérlelődése. Közismert, tény, hogy Liebknecht az első hadihiteljavaslatot, amelyet a kormány 1914. augusztus 4-én terjesztett a birodalmi gyűlés elé, az egész szociáldemokrata frakcióval egyetemben megszavazta. Augusztus 4-e annak következtében, hogy a II. Internacionálé legerősebb szekciója,, a német párt ezen a-napon adta be — mindennemű ellenkezés, akár csak demonstratív háborúellenes állásfoglalás nélkül — a derekát, a II. Internacionálé, a szociáldemokratizmus mint olyan összeomlásának, csődjének jelképes dátumává vált. S abban, hogy Liebknecht is a frakcióval szavazott, a német baloldal egész következetlensége, az opportunista »milieu« (Lenin) hatásának való egész kiszolgáltatottsága megmutatkozott. A frakció augusztus 3-i ülésén nem tudta-elén u, hogy a hitelek elutasítására hozzanak határozatot, s másnap alávetette magát a pártfegyelemnek, nem ismervén fel, hogy a szociáldemokrata párt fegyelme ettől a pillanattól kezdve már az árulás, a burzsoázia szolgálatában állt. »A különszavazás — írta erről 1916-ban — a német birodalmi gyűlési frakció történetében emberemlékezet óta ismeretlen, az akkori parlamenti átlagpszichológia számára pedig egyenesen felfoghatatlan dolog volt . . . az első hiteljavaslatnál én is arra szorítkoztam, hogy a frakción belül harcoljak ellene, és sok okból — ínég nem volt világosan látható a párt belső összeomlása, még úgy látszott, mintha csak egy elszigetelt botlással állnánk szemben, még én is nagyrabecsültem akkor a frakciófegyelmet — egyelőre még nem vittem ki a harcot a Biropalmi Gyűlés plénuma elé« (399.. 401. 1.). December 2-án azonban — egyesegyedül az egész Birodalmi Gyűlésben — megteszi történelmi jelentőségű lépését : »... tiltakozásul a háború ellen, a ki robbantásáért felelősek ós megrendezői ellen, ama kapitalista politika ellen, amely előidézte, ama kapitalista célok ellen, amelyekért folyik, az annexiós tervek ellen, a belga és a luxemburgi semlegesség megsértése ellen, a katonai diktatúra ellen, a szociális és politikai kötelességmulasztás ellen, ami a kormánynak és az uralkodó osztályoknak ma is bűne, a kért hadihiteleket megtagadom« (264.1.). Ugyanennek a hónapnak a végén illegális gyűléseken ilyen határozatokat fogadtat el az internacionalista munkásokkal : »Ez a háború történelmi jellegét tekintve imperialista. Imperialista keletkezésénél fogva. Imperialista céljainál fogva, azaz tőkés terjeszkedési ós hódító célokért folyik. Mindez a legnagyobb mértékben érvényes éppen Németországra ; hiszen Németország háborús pártja volt az, amely a háborút az osztrák háborús párttal egyetértésben féktelen ködösítés közepette előidézte« (273. 1.). 1915 májusában írja meg egyik legnagyobb jelentőségű cikkét : »A fő ellenség a saját országunkban van«. »,4 jelenlegi, helyzetben a szocializmus parawsoló követelménye a nemzetközi proletár osztályharc. A fő ellenség a saját országunkban van! A német nép fő ellensége Németországban van: a német imperializmus, a német háborús párt, a német titkos diplomácia. Ez ellen a saját országában lévő ellenség ellen kell a német népnek küzdenie, küzdenie politikai harcban, együttműködve a többi ország proletariátusával, amely szintén hazái imperialistái ellen vívja harcát. Egyek vagyunk a német néppel — semmi közünk sincs a német Tirpitzekhez és Falkcnhaynokhoz, a politikai elnyomás, a szociális leigázás német kormányához. Értük semmit, a német népért mindent. Mindent a nemzetközi proletariátusért, a német proletariátus, a megtiport emberiség érdekében /« (281.1.). Egyidejűleg — .1915 júniusában - levonva a következtetést a szociálsoviniszták sorozatos árulásaiból, kimondja az ítéletet a szociáldemokrata párt vezetőrétegének többsége fölött : »A birodalmi gyűlési frakció, amely magában foglalja a Pártvezetőség legtöbb tagját, lesmondott az imperialista hódító politikával szemben való ellenállásról« (286. 1.). De ekkor még lehetőséget lát a visszafordulásra : »A vezető pártszervek újra válaszúton állnak.