Századok – 1955

Szemle - Liebknecht; Karl: Válogatott beszédek és írások (Ism. Józsa Péter) 512

514. SZEMLE konfliktus hatására túlhaladja azt a »Militarizmus és antimilitarizmus« című brosúrájában kifejtett álláspontját, hogy bizonyos tendenciák a nemzetközi viszonyok enyhülése irányában hatnak, s 1907 áprilisi lipcsei beszédében a következőket mondja : »A legutóbbi háborúk mind kapitalista terjeszkedési hadjáratok voltak ... A marokkói konfliktus egész története különösen világosan bizonyítja, hogy itt főként a következő kérdés körül forgott minden : hogyan osztozzanak egy gazdag zsákmányon ? . . . Üzleti érdekek uralkodnak tehát a nemzetközi politikában, mialatt az egyes országok lakosságával igyekeznek elhitetni, hogy 'a nemzet becsületéről' és hasonlókról van szó. A legutóbbi háborúk mindegyikében már több állam vett részt. A súrlódási felületek egyre növekednek, és a veszedelem hullámai egyre magasabbra csapnak . . . Az általános hadkötelezettség az állandó konfliktus-hangulat hatására egyre inkább normális berendezkedéssé válik« (123. 1.). A második periódus (1911—1913) fő kérdései egyrészt a reformizmus elleni küzdelem, másrészt a növekvő imperialista háborús veszély ellen, a proletariátus nemzetközi szolidaritásáért vívott harc, s ezen belül külön fejezetként a hírhedt Krupp-botránnyal kapcsolatban, a hadiipari tőke leleplezése érdekében kifejtett agitáció. A tízes évek végén a badeni tartományi gyűlés szociáldemokrata frakciója megszavazta a badeni tartományi költségvetést, s ezzel súlyosan megsértette a pártkongresszusok határozatait, a pártfegyelmit. Liebknecht a magdeburgi kongresszuson elsősorban ebből a szempontból támadja és ítéli el tettüket, szinte érezve, milyen méreteket ölt és hova vezet majd ez a gyakorlat : »Ki fogja magát még ezsk után egyáltalán a párt határozataihoz tartani? Mindenütt fütyülni fognak a párthatározatokra . . .« (165. 1.). A magdeburgi kongresszuson azonban többről volt szó, mint egyszerűen a pártfegyelemről. Arról volt szó, hogy a némát szociáldemokrácián belül meglévő »két gondolatvilág«, »két osztálytendencia« ütközött Ö3sze (Lenin), arról, hogy — mint Liebknecht mondotta —• »a mozgalom minden, a végcél semmi« mentalitás ellen harcolva, »... amit elértünk [a kompromisszumokkal — J. P.], azt összehasonlítsuk a mi nagyszerű, hatalmas célkitűzéseinkkel, és fellépjünk a mindennapi feladatok túlértékelósé.vel szemben, hivatkozva arra az óriási feladatra, amelyet világtörténelmi síkon kell megoldanunk ... « (162. 1.) A szociáldemokrácia elpusztul a kapitalizmus éleződő ellentmondásai közepette, ha nem gyógyul ki a békés illúziókból : »A jelenlegi szabadelvűsködő irányzatot, azt a 'gemütlich' rendszert, amelyet mi szívesen elfogadunk és felhasználunk, a nagytőke elkövetkező uralma bizony hamarosan el fogja söpörni, és a politikai elporoszosítás is mindenek ellenére egyre inkább előrehalad ; legalábbis ez sokkal valószínűbb, mint az, hogy kényelmes, barátságos vizeken behajókázunk.a jövő államába, amint ezt Dél-Németországban elképzelik« (163. 1.). 1911-ben a jénai kongresszuson ugyanezt a gondolatot fogalmazza meg még élesebb formában, nemzetközi síkra kivetítve, az imperialista háborús veszély perspektívájában : »A nemzetközi proletariátus olyan hatalmas, forradalmi jellegű feladatok elé került, aminőkkel még sohasem találkozott« (173. 1.) 1912-ben a chemnitzi kongresszuson Liebknecht élesen szembeszáll azzal a fatalista, a cselekvést megbénító koncepcióval, amelyet a centrista Lensch hirdetett, hogy ti. fölösleges az antimilitarista küzdelem, hiszen a kapitalizmusban elkerülhetetlenek a háborúk — nem érdemes harcolni ellenük. (A háború kitörése után lényegében ugyanez volt a szociálsovonizmust mentegető centrum egyik legfőbb érve.) Liebknecht kifejti : »Itt az a feladat, hogy továbbra is pontosan abban az irányban folytassuk munkánkat, amelyben a szociáldemokrácia ós a nemzetközi szociáldemokrata kongresszusok eddig tevékenykedtek ... A leghatásosabb védekezés a háborús veszdelemmel szemben az, ha értésére adjuk az uralkodó osztályoknak : tudják meg, hogy a világégés felidézésével, a proletariátus magas szellemi fejlettsége és az osztályharcra való könyörtelen elszántsága következtében óriási gazdasági, politikai ós társadalmi veszélybe döntik magukat« (179.1.). Ugyanennek a gondolatnak a jegyében fogant az a beszéde is, amelyet budapesti látogatásakor tartott az 1912 novemberi nagygyűlésen. (A magyar kialás ezt a beszédet igen hegyesen lefordította a Volksslim'M —- a Népízava németnyelvű kiaiísa — egykorú számiból, és függelékben csatolta a kötethez.) •1913 tavaszán és nyarán folytatta Liebknecht nagyszabású kampányát a Krappbotránnya' kapcsolatban. Néhány vesztegetési ügyből robbant ki ez a botrány, s egyre szólesebben gyűrűző hullámai végül az egész német közéletet felkavarták. Mindenekelőtt két dolog derült itt ki : 1. a nagy hadiipari cégek szervezetten és szisztematikusan megvesztegették az egész német államapparátust ; 2. a német hadikonszernek nyíltan •és titokban, nemzetközi kartellek formájában és illegális egyezségek révén a legszorosabb kapcsolatban állnak a nemzetközi nagytőkével, különösen azonban éppen azoknak az országoknak a trösztjeivel, amelyek háború esetén Németországnak valószínűleg ellenfelei lesznek. Liebknecht elsősorban arra használja ki a botrányt, hogy leleplezze azt a