Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

A DUALIZMUS RENDSZERÉNEK ELSŐ ÉVEI MAGYARORSZÁGON 47 is népképviseleti alapon való átszervezését ; az összeférhetetlenség törvénybeiktatását ; ingyenes közoktatást ; polgári házasságot, vallásegyenlőséget s egyéb polgári szabadságjogokat. A demokrácia jelszavával harcoltak a születési előjogok és a klérus hatalma ellen ; volt bizonyos kapcsolatuk a kezdeti munkásmozgalommal, s átmenetileg együttműködtek egyes nemzetiségi politikusokkal is. Másrészről-azonban programjukba és politikájukba számos következetlenség, ill. negatívum vegyült : »a. fejedelem ugyanazonosságát« (vagyis a perszonáluniót) — kimondva vagy kimondatlanul — elfogadták ; hangsúlyozták, hógy a nemzeti függetlenséget »békés és alkotmányos úton« kívánják visszaszerezni ; nemzetiségi politikájuk kezdettől fogva fölöttébb bizonytalannak mutatkozott; s nem volt idegen tőlük az a szándék, hogy a munkásmozgalmat polgári befolyás alá vonják. Mindez azonban csak tetézte alapvető fogyatékosságukat : függetlenségi programjukat egybekapcsolták ugyan néhány fontos demokratikus követeléssel, de már eleve sem kötötték össze a legfontosabbal : az agrárkérdés demokratikus megoldásának célkitűzésével ; ide — talán az egyetlen Böszörményi kivételével — még a párt legjobb vezetői sem jutottak el. Sőt : a parasztság földosztó mozgalmaitól visszatorpantak, a demokrata körök szervezkedésének — akaratukon kívül bekövetkező — fejleményeitől megrettentek. Ha már korábban is ingadozás volt közöttük a tömegek mozgósításának kérdésében; ha a Magyar Újság már 1868 elején vezércikkben emelt szót »a népre, mint nyers- erőre« való támaszkodás ellen ; ha már Asztalosnak sem tanácsolták egyértelműen »a nép fölébresztésé«-t, — akkor most Madarász nyíltan is elítélte Asztalos »túlkapásait«, megtagadta a földosztó mozgalmakat és átmenetileg lemondott az alföldi mezővárosok szegényparasztságának szervezéséről. A 48-as pártnak még legjobb vezetői sem voltak igazán következetes demokraták, már a kiegyezést közvetlenül követő időszakban sem ; egyik sem szállt síkra a földkérdés megoldásáért, a földosztásért. A föjdfoglaló mozgalmak felszítása távol állt tőlük ; visszariadtak azoktól az erőktől, amelyeket a demokrata körök szervezése során akaratlanul felkeltettek. Bár Madarász utóbb falusi népkörök, olvasóegyletek alakulását szorgalmazta, a demokratikus agrárprogram hiánya éppen a legdöntőbb erőforrástól fosztotta meg a 48-as pártot. A demokratikus agrárprogram hiánya azonban nemcsak a 48-as pártot jellemezte, hanem magát Kossuthot is. Kossuth maga sem ismerte fel, még ekkor sem az agrárkérdés jelentőségét, s úgy vélte, hogy 1848 megoldotta a paraszkérdést, »a jogegyenlőség nagy elvé«-nek törvénybeiktatásával, a »földművelő nép milliói«-nak »szabad földbirtokossá« emelésével ; a földosztómozgalmat pedig — néhány évvel később — félreérthetetlenül elítélte. Egyébként azonban — bár a magyarországi pártok közül természetesen a 48-as pártot érezte magához a legközelebb s rendszeresen felkereste tanácsaival a párt vezetőit — korántsem azonosította magát vele. Keveset mondónak tartotta a »szélsőbal«, de még a »48-as párt« elnevezést is, s a »nemzeti demokratapárt« nevet ajánlotta, ezzel a hármas jelszóval : »függetlenség, demokratia és közművelődés«. Számos vonalon messzebb ment, mint a 48-as párt : a polgári szabadságjogok követelésében, a nemzetiségi politikában és elsősorban a tántoríthatatlan függetlenségi programban. Bár a belső társadalmi kérdésekben megrekedt régebbi álláspontjánál, és így a dualizmus rendszerére zúduló kritikája elsősorban a nemzeti függetlenség elalkuvását ostorozta s nem a nagybirtok uralmának átmentését, a dolgozó nép kisemmizését, — a- kiegyezés-