Századok – 1955

Szemle - Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába II. (Ism. Sashegyi Oszkár) 503

SZEMLE 503 K0SÄRY DOMOKOS : BEVEZETÉS A MAGYAR TÖRTÉNELEM FORRÄSAIBA ÉS IRODALMÁBA II. (Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1954. B3« 1.) A magyar történelem forrásaiba és irodalmába való »bevezetés« forrástani és historiográfiai műfaj, amely az egyszerű bibliográfia kereteit egyrészt túlhaladja, másrészt nem tölti be egészen. Túlhaladja, amennyiben a forrásanyagot a maga egészében szemléli, ismertetésének ez a tulajdonképpeni tárgya, s nem tölti be egészen, mert nem az egyes művek hiánytalan felsorolása a feladata. Kosáry munkája kritikai módszerrel készült kézikönyv, s ennek a hiányát mindnyájan éreztük eddig, akik e források és irodalom anyagában kívántunk tájékozódni. Forrásanyag alatt itt lényegében publikált forrásanyag értendő, a kéziratos anyagról e kézikönyv nem nyújthat áttekintést. Ha levéltáraink anyagáról hasonló áttekintéseket tudunk majd kibocsátani, igaza lesz Makkai Lászlónak, aki a »Bevezetés« első kötetének ismertetésében (Századok. 1951. 559. 1.) azt írta, hogy »a magyar történészek eddig csak vágyálomnak ható kutatási lehetőségek birtokában lesznek s kezdő tudósainknak nem kell a legelemibb tájékozódás feladatával évekig küzdeniök, mint azelőtt«. Kosáry munkája, s a korban hozzá kapcsolódó Magyar Történeti Bibliográfia (1825—1867) meg a Széchényi Könyvtár kézirattárának eddig megjelent részleges katalógusa hatalmas lépések e lehetőségek megvalósítása felé s beszédesen bizonyítják, hogy milyen nagy lépésekkel haladunk előre a történeti kutatás lehető legjobb feltóteleinek megvalósítása felé. Kosáry második kötete három évvel az első megjelenése után látott napvilágot s az 1711—1825 közötti korszak anyagát foglalja magában. Az előszó harmadik kötetként névmutatót ígér mindkét kötet anyagához, ennek megjelenése nagyban emelné a mű használhatóságát. A második kötet — ez az eddigi használat során bebizonyult — az elsőnél is alaposabb és megbízhatóbb kalauz. Ennek oka részben az, hogy Kosárynak ezúttal nagyobb tér állott rendelkezésére alig több, mint egy évszázad tárgyalására, mint amekkora az első kötetben az előző több, mint hót évszázadra jutott. A másik ok az, hogy Kosáry több és jelentősebb segítséget kapott a Történettudományi Intézet munkatársaitól s másoktól, és hogy az első kötetre kapott bírálatot is megszívlelte. A nagyobb terjedelem révén — mint előszavában maga írja — lehetőség nyílt valamivel bővebb bibliográfiai adatszolgáltatásra : a neveket teljesebben írta ki, feltüntette a szükségesebb lapszámokat (főleg folyóiratcikkeknél), sűrűbben idézte az egyes munkákról megjelent bírálatokat. Áz anyagközlós is teljesebbé vált : bővebben használta fel az egyre növekvő számban megjelenő egykorú nyomtatványokat, sajtótermékeket, ami különösen a XVHI. század végétől kezdve elkerülhetetlenül szükséges is volt a társadalmi és politikai küzdelmek megvilágításához. Munkájához olykor forrástanulmányokat is kellett végeznie : névtelen iratok szerzőit tisztázta, ismert szereplők homályban maradt írásait állapította meg. Rendszeresebben foglalkozik a szépirodalom főbb jelenségeivel is, és több figyelmet fordít a hazai szláv és román kulturális fejlődés jelentősebb mozzanataira. Az anyag válogatásában meglátszik egyéni érdeklődósének iránya, ami persze korántsem tekinthető hibának, mert inkább pozitív, mint negatív irányban érvényesül, így az 1791 : 67. tc. alapján kiküldött kilenc bizottság munkálatairól szólva, négy bizottság munkálatait részletesen is felsorolja, s ezek közül a kereskedelmi bizottság munkájáról behatóan értekezik, szétfeszítve a bibliográfia tulajdonképpeni kereteit és az operatumokon kívül a levéltári aktaanyagra is kitérve, amit más bizottságok esetében nem tesz meg. Az irodalmi anyag válogatásánál is mutatkoznak egyenetlenségek, aminek — különösen külföldi munkáknál —• az lehet a magyarázata, hogy a szerző nem ismerhetett minden munkát, s nem mérlegelhette használhatóságukat. így pl. Kaunitzról szólva (181. 1.) megemlíti Arneth 1899-ben megjelent életrajzát, de nem szól Küntzel (1923) vagy Novotny (1947) munkáiról. A jozefinizmussal kapcsolatban (202. 1.) hivatkozik Maass (nála hibásan Mass) legújabban megjelent publikációira, de nem említi meg E. Winter szempontjaiban helyesebb összefoglalását. ítt említjük meg, hogy sajtóhibák — sajnos — a második kötetben is fordulnak elő, elég szép számban. Az anyag elrendezésének legfőbb szempontjait az a körülmény határozta meg, hogy Kosáry munkája az egyetemi tankönyvekkel párhuzamosan készült s egyik fel-