Századok – 1955

Szemle - Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1710–1790 (Ism. Nagy Erzsébet) 490

SZEMLE 495 »Az árutermelés megindulása magával hozta, hogy a parasztság differenciálódásnak indult, rétegekre tagolódott« (272. 1.). A tanulmánynak ez a része az, amely számszerű adatokkal meggyőzően bizonyít, ha nem is az egész ország területére érvényesen. A statisztikai kimutatásokból általában azt lehet kideríteni, hogy a százalékarány a középrétegeknél megcsappan, a vagyonos rétegnél csekély, a kevés földdel rendelkezőknél nagyobb mérvű növekedést mutat. Ez a tény és a teljes jobbágyok fél telekátlaga a tőkefelhalmozás gyarmati viszonyok miatti lassan bontakozó jellegét erősíti. De ha halad is a paraszti rétegződés, ez csak olyan arányú, hogy a végkövetkeztetés ez lehet : »A parasztságon belüli ellentét azonban még mindig nem döntő« (279. 1.). Aparasztság differenciálódásának mérve és üteme sem kimutatott azonban, csupán a folyamat megléte bizonyos. A dolgozat utolsó része a bérmunka elterjedését vizsgálja. »Nem is hiányzott a munkaerőkínálat, viszont a kereslet csekély volt« (293. 1.). »A 'pénzes' munkás gyarmati helyzetünkből adódó tőkehiányunk miatt a legtöbb földbirtokos számára megfizethetetlen volt« (285. 1.), ezért a pénzes munkás helyett inkább ún. beneficiátusmunkaerőt használták. Urasági földeket, legelőket, marhakölcsönt stb. adtak munka fejében. A majorsági cselédek száma is csak a század utolsó felében nőtt és csak ott, ahol az árutermelés jobban előrehaladt. Hogy a feudális módszereket a bérmunkamermyire szorította ki, »a kutatások hiányossága miatt országos viszonylatban hozzávetőlegesen sem tudnánk feleletet adni erre a kérdésre«, állapítja meg a szerző (298. 1.). Úgy látjuk, hogy a majorsági gazdálkodás uralkodóvá válását nemcsak ebben az egy vonatkozásban, de az egész kérdés vonatkozásában sem oldotta meg. Az árutermelés fokozódása következtében a majorsági gazdálkodás kiszélesedése ós a mezőgazdaságban vezető szerephez jutása csak szűk területre vonatkozó anyagra épített, példákkal illusztrált, de nem pontos megállapításokkal körvonalazott folyamat. » Az 1765—66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés« c. tanulmányban Vörös Károly fejti ki a magyar hanyatló feudális kori parasztság történetének ezt a fontos állomáshelyét. A kérdés feldolgozása elsősorban Szabó Dezső kiadott és még kiadatlan összegyűjtött anyagán alapul, de ezen felül számos értékes adattal is bővül az új kutatások nyomán, különösen a mozgalom eredményeiről és következményeiről szóló részben. Az 1765—66-i parasztmozgalom és az úrbérrendezés szoros összefüggését korábbi történetírásunk is feltárta, de a parasztmozgalom mögött nem a parasztság szükségszerű osztályharcát, hanem az udvarnak a nemesség megfélemlítésére célzó bujtogatását látta. Vörös már a mozgalom történetének rendszerező előadásával is bizonyítja, hogy az egyre sűrűsödő paraszti panaszoknak, a bécsi követjárásoknak és az egész mozgalom elindulásának és egyre szélesebb kiterjedésének oka, mint elöljáróban is kifejti, az, hogy »a földesurak . . . több oldalról is támadást indítottak parasztjaik legmesszebbmenő kizsákmányolására« (309. 1.). Az egész kérdés hátterében a paraszt kizsákmányolásért folyó verseny állt a kincstár és a földesúr között. Az udvar az úrbérrendezés megoldására gondolt, »... csupán azért volt szüksége a paraszti panaszokra, hogy intézkedések számára jogalapot teremtsen . . .« (324. 1.), s ezért engedett teret a parasztok panaszainak. Bécs szerepét tehát a szerző abban látja, »... hogy még a csak lappangó mozgalomnak, mely előbb-utóbb a terhek további nyakló nélküli növelése esetén úgyis kitört volna, megadta az alkalmat arra, hogy éppen 1765-ben törjön ki . . .« (325. 1.). Ε kérdés lényegében két egymással összefüggő vonalon halad előre, a parasztmozgalmak és ezek hatására az udvar úrbérrendezést előbbre vivő gyors intézkedései vonalán. Vörös Károly a kérdésnek ezt a két szorosan összefonódó oldalát külön tárgyalja, igen helyesen, mivel így könnyen, világosan érthető az egésznek bonyolult menete. A mozgalom különböző hullámzásokat mutatott, egy-egy fázisában a nyílt felkelés küszöbéig ért el. Az események menete azt mutatja, hogy a jó királynőbe vetett hitet az udvar tartózkodó, látszólagosan parasztpártfogoló, beavatkozni késlekedő magatartása táplálta. Az udvar a katonai beavatkozás halogatásával, ha akaratlanul is, de hozzájárult a mozgalom megindításához, de amint veszélyesebb irányba fordult, erélyes eszközökkel lépett fel ellene. A parasztmozgalom siettette az udvart azoknak az intézkedéseknek megtételében, melyeknek végső eredménye az úrbérrendezés lett. Jól bizonyítja a szerző, hogy Bécsnek az urbáriumot megelőző minden intézkedése a parasztmozgalom terjedésétől függően történt. A rendelet értékelésében nem áll meg a szöveg elemzésénél, hanem gyakorlatban történő megvalósulásából vonja le valódi eredményét. Alapvető kérdés az elbírálásnál : » . . . megállította-e tehát az urbárium a parasztmozgalmakat? . . .« (364.1.). Erről egyáltalán nem lehetett szó, mivel az úrbérrendezés az árutermelés növekedését, a majorságok további kiterjeszkedését, éppen a parasztelnyomorodást nem szüntette meg.