Századok – 1955

Vita - Vörös Károly: A Magyarország története című egyetemi tankönyv második kötete első felének vitája 451

454 VÖIIÖS KÁROLY sít-ja a burzsoázia fejlődését, s így eltolja a gazdasági hatalom súlypontját, tehát fontos szerepe van a nemzetközi reakció meggyengítésében. Másrészt kétségtelen hatással volt Kossuth gazdaságpolitikai nézeteinek kialakulására s feltehetően Széchenyi nézeteinek megváltozására is. Kosáry Domokos véleménye szerint a korabeli statisztikák alapos elemzéséből kiderülne, hogy bár a magyar ipar a gyarmati korlátok ellenére is komoly mértékben (1790—1846 között négyszeresére) fejlődött, — ezen abszolút számokban mérhető előrehaladás ellenére is az osztrák iparhoz képest mégis egyre jobban elmaradt. A fenti megjegyzésekkel Mérei egyetértett, Ránki véleményével szemben azonban, aki szerint a gyarmati helyzet 1848 előtt, még nem torzította el az ipar egészségesstruktúráját, Mérei kifejtette, hogy a már akkor is meglevő aránytalanságot csupán a kis méretek teszik nehezen megfigyelhetővé. Valójában a mezőgazdasági ipar másiparágak felett való túlsúlya, a textil- és vasipar hátramaradottsága már ekkor megfigyelhető. f) A mezőgazdasági fejlődés ábrázolásának hiányosságai körül ugyancsak vitakeletkezett, mely egyaránt kiterjedt az uralkodó osztály és a parasztság gazdálkodásának lényeges kérdéseire. aa) Az uralkodó osztály kapitalizálódó mezőgazdaságának ábrázolásával kapcsolatban Vörös Károly felhívta a figyelmet arra, hogy az ország egyes területeinek gazdasági fejlettsége eltérő, amit a tankönyv nem mutat be, s így bizonyos fokig megalapozatlanná válik a nemesség egyes rétegei különféle — akár az országgyűlésen, akár a követutasításokban megmutatkozó — politikai állásfoglalásának rajza is. — Szabad György a birtokososztály korabeli gazdálkodásának típusait rajzolja meg, melyek vidékenként- és rétegenként a robotgazdálkodásról a tőkés termelésre való átmenet különféle fokai szerint alakulnak ki. Ε téren három főtípust lát : egyik a piactól távolabb fekvő kisebb birtokokon figyelhető meg : itt a gazdálkodás elmaradott, még az allodium is alig alakul ki, zömében a jobbágyszolgáltatásokból élnek. A döntő típus viszont már átmeneti : fejlődő allodiumot találunk, melyet ugyan még elsősorban roboterővel művelnek, de már a tőkés munkaerő bizonyos elemeivel is találkozunk. A harmadik típusba a legfejlettebb uradalmak tartoznak, melyeknél a bérmunkaerő szóles fronton nyomul előre. A tankönyv tesz említést e típusokról, de nem fordít gondot annak tisztázására, hol, melyik korban, melyik típus hogyan válik túlnyomóvá, s így helyenként nem a korra legjellemzőbb típusokat említi meg példaként. — A továbbiakban Szabad az allodizálások két fokozatának, a jogi és a valóságos gazdasági allodizáció pontos szétválasztásának jelentőségére mutat rá. Enélkül a folyamat helyenként túlzott méretűnek hat, holott valójában arról van szó, hegy a XVIII. század végén a földesurak számos esetben még csak jogilag csatolják allodiumokhoz a jobbágyföldet és az irtások egy részét, gyakorlatban pedig továbbra is bérbeadják a parasztnak. A XIX. század allodizálásai többnyire ezeknek a földeknek ténylegesen a földesúr saját kezelésbe vételét jelentik. Szántó Imre szerint a majorsági gazdálkodás még a fejlett majorsági gazdálkodás esetében sem tekinthető a tőkés termelő mód egy formájának, s nem nevezhető egyszerűen kapitalista üzemnek. A majorsági gazdálkodás rendszerében ugyanis a személyi függés fennáll — így csupán a porosz utas fejlődés születésének tekinthetjük, többnek nem. A pénzes munkásra ugyanis az erősödő gazdasági kényszeren kívül még a gazdaságon kívüli kényszer súlya is ránehezedett : bár már nem éltek tisztán feudális úrbéri viszonyok között, de még nem is váltak kizárólag bérmunkásokká. Szántó szerint a beneficiátus erő jellegét tekintve feudális munkarendszer, a külön juttatás fejében teljesített robot a. feudális viszonyból ered, s bár bizonyos esetekben ez közvetlen átmenetet jelent a tőkés rendszer felé, mégis helytelen az úrbéri megkötöttségtől független szolgáltatásnak tekinteni. 1848 után nem új megoldásként jelentkezik a tőkés termelésre való közvetlen áttérés akadályaival kiizködő földbirtokos számára, hanem a feudális gazdálkodásban az úgynevezett haszonbéres munka néven nevezett rendszer élt tovább az új, változott viszonyok között. — A földesúri gazdálkodás s különféle problémái kapcsán Vörös Károly kifogásolja, hogy a tankönyv a 48-at megelőző korban sehol nem mutat rá a mezőgazdaság porosz és amerikai útjának előzményeire s így kevéssé nyújt megalapozást a 48 utáni korszak feldolgozásához. A paraszti gazdaságok kis részét jellemző amerikai utas fejlődés előzményeinek vizsgálatát Hanák Péter is fontosnak tartja, rámutatva persze ennek magyarországi sajátságaira : nem forradalom, hanem megváltás útján történt létrejöttére s e csírák a porosz utas fejlődósű nagybirtok közé ékelt voltára. Spira György Vörössel vitatkozva rámutat arra, hogy a kérdés : a mezőgazdaság a kapitalista fejlődésnek melyik útján fog továbbhaladni, legkorábban csak a polgári forradalom alatt dőlhet el, s valóban Magyarorszá-