Századok – 1955

Tanulmányok - A Voproszi Isztorii a Századokról 415

A VOPIIOSZI ISZTOBII A SZÄZADOKKÖL 419 kozva, hogy a magyar hadsereg nem harcolhatott fegyver és mundér nélkül, igazolni igyekeztek Görgey és a békepárt kapituláns politikáját. A szerzők leleplezik ezeket a hamis állításokat. A valóságban a magyar hadsereg az egész háború ideje alatt nem szenvedett komoly szükséget sem fegyverben, sem ruházatban. A szerzők megállapítják, hogy a hadiipar megteremtésében Kossuth kiemelkedő szerepet játszott. De nem eléggé mutatnak rá arra, hogy a hadiipar létrehozását előkészítette Magyarország gazdaságának egész megelőző fejlődése és ezenkívül nem említik, hogy a hadiipar elmaradottsága az ország általános gazdasági elmaradottságának következménye volt. Barta István »Kossuth és Csányi« c. cikkében (1952. 3 — 4. sz.) részletesen jellemzi Kossuth egyik küzdőtársának — Csányi Lászlónak — a személyét és tevékenységét. A szerző megcáfolja azt az állítást, mintha Csányi Görgey híve lett volna, és megállapítja, hogy Csányi ugyan nem látta tisztán Görgey politikájának áruló jellegét, de mindenesetre Kossuth híve volt és a forradalmi harc folytatása mellett szállt síkra. De a szerző nem eléggé bírálja Csányi valóban békülékeny állásfoglalását, sem Kossuthnak Görgey és a békepárt kányában folytatott határozatlan politikáját, ami a forradalom e vezetőinek osztálykorlátaiból fakadt.' A Századok folyóirat nagy teret szentel a magyar népnek az 1848-as forradalom idején kialakult nemzetközi kapcsolataira és a szomszéd orosz és szláv népekkel való barátsága hagyományaira. Ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak Gerőné Fazekas Erzsébet, I. Tóth Zoltán, Arató Endre, Kovács Endre és mások cikkei. I. Tóth Zoltán »Bälcescu Miklós« c. cikkében (1953. 1. sz.) jellemzi Bálcescu Miklós, a kiváló román forradalmár tevékenységét, bemutatja, hogy Bálcescu népének felszabadítását mindig szorosan összekapcsolta a nemzetközi haladás ügyével és különösen a magyar nép harcával. Az 1848—1849-es forradalom idején Bálcescu arra törekedett, hogy egyesítse a román és a magyar nép függetlenségi harcát. Bálcescunak ezt a tevékenységét egyaránt értékeli mind a magyar, mind a román nép. Arató Endre »A cseh ós a magyar nép összefogásának hagyományai 1849-ben« c. cikkében (1952. 3—4. sz.) kimutatja, hogy az osztrák uralom elleni harcban a magyar és a cseh népnek azonos érdekei voltak. A szerző leleplezi a cseh liberális burzsoázia nacionalista politikáját és a magyar forradalom nemesi vezetői által a nemzeti kérdésben folytatott osztálykorlátokkal bíró politikát. Ezzel szemben a cseh radikálisok arra törekedtek, hogy felvegyék a forradalmi kapcsolatot Magyarországgal és előkészítsék a felkelést, aminek egyik célja volt a magyar nép szabadságharcának támogatása. A folyóirat nem szentel elég teret a forradalmi-demokratikus tábor harcának, amelynek vezetői (Petőfi, Táncsics stb.) pedig következetesen a forradnom fő mozgató erőinek — a városi szegénységnek és a parasztságnak — az érdekeit juttatták kifejezésre. Egyes szerzők nem eléggé mutatják be a forradalom nemesi vezetőinek osztálykorlátait (különösen a parasztkérdésben és a nemzeti kérdésben) és azt, hogy nem voltak következetesek a Habsburgokkal való kiegyezés hívei elleni harcban. A mezőgazdasági kapitalizmus fejlődésének kérdésével foglalkozik Király István »A parasztság felbomlásának néhány kérdése (a XX. század elején)« c. cikke (1952. 2. sz.). A szerző elemzi a magyar parasztság bomlási folyamatát és a kulákság és a szegényparasztság közötti osztályellentétek fejlődését. Egyben megállapítja, hogy Magyarország mezőgazdaságában a