Századok – 1955

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A dualizmus rendszerének első évei Magyarországon 34

A DUALIZMUS RENDSZERÉNEK ELSŐ ÉVEI MAGYARORSZÁGON 35 szuverenitás jókora darabjáról, áruba bocsátották a nemzeti függetlenség nagy részét : lehetővé tették az osztrák uralkodó osztályok számára, hogy a gyarmati elnyomás lényeges elemeit továbbra is fenntartsák Magyarországon ; hazánkat félgyarmati függő helyzetben tartsák a kiegyezés által megszilárdított Habsburg-monarchián belül. Ezt mutatják azok az ismert tények, hogy Magyarországnak Ausztriával közös maradt a külügye, hadügye és az ezekre vonatkozó pénzügye ; hogy Magyarország a Habsburg-birodalom régi államadósságainak egy részét — bár azok »szorosan jogilag« nem terhelték — »méltányosság alapján, politikai tekintetből« magára vállalta ; hogy Magyarország Ausztriával — »az érdekeknek kölcsönös érintkezései« miatt — vám-és kereskedelmi szövetséget kötött, vagyis lemondott az önálló vámterületről és valiitáról. Ezt a mélységesen reakciós »megoldást« hozta 1867 a nemzeti kérdésben 1848—49-hez képest. Ugyanakkor az abszolutizmus rendszeréhez képest, a gyarmati helyzethez képest a kiegyezés mégis bizonyos előrelépést jelentett a magyar nemzeti kérdésben. A kiegyezés kompromisszum volt Bécs, a Habsburg-dinasztia részéről is : engedmény a Gesamtmonarchie eszméjéből, a teljes nemzeti elnyomásból, — engedmény, amelyet nehéz áldozatnak érzett az udvar, az uralkodó. Akiegyezés azzal, hogy a monarchiát új alapon szervezte át s a teljes központosítás helyett két központú, »dualista« rendszert teremtett, a magyar uralkodó osztályoknak jelentős részt juttatott a hatalomból, lehetővé tette számukra, hogy — persze a Habsburg-monarchia keretei és korlátai között — létrehozzák a magyarországi parlamentáris berendezkedést, kiépítsék a maguk államszervezetét és ezáltal jóval kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a kapitalista gazdálkodás szempontjából. A kiegyezés ugyanakkor a haladó társadalmi erők, a munkásosztály fejlődéséhez és szervezkedéséhez is — bármilyen korlátozott, de némiképp — tágabb lehetőséget nyújtott, mint a megelőző abszolutisztikus rendszer. Viszonylagos pozitívumnak kell tekinteni mind ezt azért is, mert a nemzeti kérdésnek a Habsburg-monarchián belül való »megoldása« — bár csonkán és felemásan — mégis csak biztosított valamit a magyar nemzeti függetlenségből, amelyet pedig — mint Lenin rámutat, a cári Oroszországra és a kialakuló császári Németországra utalva — ». . . kapzsibb és erősebb szomszédok teljesen eltiporhatnának«.* Az agrárkérdést, amelynek megoldását a forradalom a jobbágyfelszabadítással kezdte meg és a parasztság földosztással akarta befejezni, a kiegyezés mélységesen antidemokratikus módon : a néptömegek ellenére, a paraszti törekvések kisemmizésével »oldotta meg«. A nemzeti kérdés felemás és csonka »megoldása« és az agrárkérdés antidemokratikus »megoldása« között szükségszerű összefüggés állt fenn. A magyar uralkodó osztályok jelentős részben éppen azért egyeztek meg Béccsel, mondtak le a nemzeti függetlenség jókora darabjáról, hogy a megszilárduló Habsburg-monarchia erőszakszervezetében biztos támaszt leljenek a néptömegek mozgalmaival szemben, az agrárkérdés demokratikus megoldásának meggátlására, a dolgozd nép fékentartására ; jelentős részben éppen azért fogadták el a félgyarmati függő helyzetet, mert ez lehetővé tette számukra, hogy fenntartsák a feudális rendszer lényeges maradványait. A Béccsel való paktum birtokában az 1867-es kormányzat nemcsak hogy nem fejlesztette tovább a 48-as jobbágyfelszaba* I. m. 18. 1. 4*