Századok – 1955

Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359

A DUALIZMUS VÁLSÁGA-VA IC ELMÉLYÜLÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIBEN 381 Monarchia imperialista uralkodó körei által tervezett hadseregfejlesztés, az ujonclétszám felemelése ellen. A munkásság erélyesen fellépett a háborúra készülő müitarizmus ellen és a kormány megbuktatását követelte. Az SzDP kezdeményezésére több tüntető gyűlést tartottak az egyesülési és gyülekezési jog biztosítása és az általános választójog érdekében. A magyarországi munkásmozgalom századeleji fellendülési szakaszának főbb jellemvonásait összegezve először is azt kell kiemelnünk, hogy a gazdasági válság viszonyai között is elsősorban a gazdasági harc, a sztrájkmozgalom erősödött meg. Ε sztrájkmozgalom egyik jelentősége éppen az, hogy megdöntötte azt a szociáldemokrata dogmát, amely szerint gazdasági válság idején nem lehet sztrájkolni. Az opportunista párt- és szakszervezeti vezetők, osztrák mintára, nálunk is azt hirdették, hogy a válság alatt vissza kell bújni a meglevő szervezetekbe és csendben ki kell várni a jobb időket. Az 1900 és 1903 közötti sztrájkharcok bebizonyították: a válság ellenére is lehet harcolni a válság ellen, a tőkéseknek a megszokottnál erőszakosabb támadásai ellen. A válság — bár rendkívül nehézzé tette a harc feltételeit — de egyúttal nagy erővel kényszerítette a munkásosztályt, hogy fegyvert fogjon és szembeszálljon az imperialista burzsoáziával. A kibontakozó mozgalom gerince, vezetője a nagyüzemi proletariátus volt, az ő forradalmi harckészsége, átütő ereje nyomta rá bélyegét a századforduló utáni évek küzdelmeire. A sztrájkhullám másik jellemző vonása, hogy a sztrájkolok többsége szervezetlen munkásokból, az SzDP által elhanyagolt, vagy éppen lenézett rétegekből és üzemekből került ki. Ez is tanúsítja, milyen mély, ösztönös forradalmi szellem hatotta át a magyarországi munkástömegeket. Annak ellanére, hogy nagy többségük szervezetlen volt, a sztrájkolok bámulatra méltó hősiességgel és kitartással küzdötték végig a többhetes, gyakran többhónapos sztrájkokat, amelyekben a tőkéseket az államhatalom teljes erejével támogatta. A magyarországi munkásság forradalmi szelleme nemcsak a bátorságban és harckészségben, hanem magasfokú proletárszolidaritásban is kifejezésre jutott, ami szinte valamennyi jelentősebb sztrájknál megnyilvánult. Egy-egy üzem vagy szakma sztrájkja a távolabbi vidékek munkásait is megmozgatta és több esetben a munkásszolidaritás volt az általános sztrájk kibontakozásának alapja. »Ha mindnyájan egyetértünk — mondották a harcbanállók — , ha mint egy ember összetartunk, nem győzhet le a poklok serege sem .« Mintha 1848 forradalmi hangja szólalna meg újra az új század proletárjainak ajkán. A proletár-szolidaritás különösen fontos megnyilvánulását láthatjuk az ország különböző nemzetiségű munkásainak közös harcaiban. A századelejei fellendülés kiterjedt a nemzetiségi vidékekre is, s a többszörösen kizsákmányolt nemzetiségi munkások között még nagyobb erővel tört fel. Számos nagy, közös sztrájkban fonódott még szorosabbra a magyar, szlovák, román, szerb munkások összefogása. Ez a proletárinternacionalizmus nyilvánult meg a forradalmi orosz proletariátus iránti növekvő rokonszenvben is. A sajtóban és gyűléseken már ezekben az években sok szó esett az Oroszországi eseményekről, s ezek vonzóereje a munkásmozgalom fellendülésének szintén fontos tényezője volt. A századeleji fellendülés további lényeges vonása a mozgalom szervezeti megerősödése. Az SzDP sajátos szervezeti felépítéséből és opportunista politikájából következőleg ez az erősödés a szakszervezetek vonalán követke-