Századok – 1955

Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359

382 IIANÁK PÉTER zett be. Míg a századforduló idején a szakszervezetek taglétszáma 10 000 körül mozgott, 1904-re négyszeresére növekedett. Csupán 1903-ban közel 26 000 munkás csatlakozott a szakszervezetekhez. Megindult a szervezkedés a vasutasok között is, a bányászok pedig 1903 végén — hatósági jóváhagyás nélkül — megalakították szakegyletüket. A szakszervezetek ugyan a magyarországi proletariátusnak még ekkor is csak kis részét ölelték fel, de tényleges befolyásuk lényegesen túlnőtt a szervezeti kereteken. A szocialista eszmék a proletariátus többségét meghódították ; a munkásság zöme, a fővárosban csaknem egésze a szociáldemokrata mozgalom mögött állott. Jelentős fejlődés következett be a szakszervezkedés irányában is. 1900-tól kezdve gyorsan haladt előre a helyi szervezetek és rokonszakmák egyesülése és országos iparági központok kiépítése. A területi és szakmai központosítás megnövelte a szakszervezetek anyagi erejét és harcképességét, megkönnyítette az egységes vezetést és a szervezkedés további kiszélesítését, ami ezekben a nélkülözésekkel és harcokkal teli években gyorsan haladt előre. Különösen figyelemreméltó a szocialista szervezkedés rohamos térhódítása vidéken, főleg pedig a nemzetiségi vidékeken. Erdélyben, a Bácskában és Bánátban, a Délvidéken, a román és szerb munkások és szegényparasztok között jelentősen megerősödtek a szervezetek, szélesen terjedtek a szocialista eszmék. A szervezeti megerősödés azonban nem jelentette egyértelműen a munkásmozgalom erősödését. Ha a szakszervezkedés kiterebélyesedése egyfelől megnövelte a munkásosztály harci erejét, másfelől megnövelte a szociáldemokrata párt- és szakszervezeti vezetők befolyását is, akik a reformizmus útjára igyekeztek terelni a mozgalmat. Az SzDP befolyása kétségtelenül megnőtt, de csak fékezni, megakasztani nem tudta a munkásmozgalom lendületét, amely 1904-ben — amint látni fogjuk — rohamosan ívelt felfelé. A magyarországi munkásosztály harca a következő években a társadalmi és politikai fejlődés döntő tényezője lett. A parasztmozgalom fellendülése A századforduló idején a parasztmozgalomban időleges hanyatlás következett be. Az 1890-es évek forradalmi földmunkás- és szegényparasztmozgalmának veresége, a nem szűnő terror és üldözés, az SzDP árulása néhány évig megbénította e paraszti tömegek harci erejét. 1898-tól 1903-ig csak kisebb, helyi jellegű csatározások folytak, kisebb összetűzések a helyi hatóságokkal a kíméletlen adóbehajtás, árverezések, önkényes községi választások miatt. Ebben az időszakban a parasztság szervezkedése is erősen visszaesett. A Várkonyi vezette »független szocialisták« maradványai egyideig még tengődtek, de a mozgalom fokozatosan szétesett, majd megszűnt. Az SzDP az agrárkérdés demokratikus megoldásának elutasításán túlmenően mindinkább elhanyagolta a »földmívelő-mozgalom« vezetését is. Arra hivatkozva, hogy »nincs pénz a földmívelő-mozgalom támogatására«, hogy a »szalmaláng természetű« szegényparasztokat nem lehet megszervezni, könnyű lélekkel belenyugodtak a parasztmozgalom hanyatlásába. Az SzDP gyáva megalkuvása újabb pártszakadásra vezetett. A pártvezetőséggel elégedetlen viharsarki földmunkások és néhány kisebb budapesti szervezet 1900 tavaszán szakított a párttal és Újjászervezett Szociáldemokrata Párt néven kísérelte meg harcosabb politikai szervezet ki-