Századok – 1955

Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359

A DUALIZMUS VÁLSÁGA-VA IC ELMÉLYÜLÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIBEN 377 feltétlenül ragaszkodó csatlós irányzattal szemben az önálló imperializmus hívei lazítani kívántak e szövetségen, a nyugati imperialista hatalmak felé is tekintgettek, aminthogy később több politikus — ifj. Andrássy Gyula, Ugrón Gábor stb. — a Monarchia külpolitikáját valóban az antant felé szerették volna terelni. Az önálló magyar imperializmus, ez a velejéig reakciós politika, egyúttal teljességgel irreális, a magyar uralkodó osztályok szempontjából is esztelen volt. Hirdetői és hívei, nagyhatalmi hóbortba szédülten, képtelenek voltak megközelítően is felmérni az objektív belső és külső erőviszonyokat, túlértékelték saját erejüket, s jóformán számot sem vetettek a dualizmus egyre mélyülő válságával, forradalmat érlelő ellentéteivel. Ennek a tartalmában irreális koncepciónak azonban volt egy valamelyest reális vonása : a forma, az a félrevezető nacionalista demagógia, amely az imperialista lényegét eltakarta. A nemzeti követelményekkel, nacionalista jelszavakkal való taktikázás ideig-óráig használható szelepnek bizonyult arra, hogy széles tömegek növekvő elégedetlenségét — a dualizmust robbantani kész erőt — bizonyos fokig levezesse. * A magyar uralkodó osztályokon belüli erők csoportosulását megvizsgálva megállapíthatjuk, hogy a századforduló idejére eltolódott a XIX. század második felének fő politikai határvonala : a hatvanhetesek és negyvennyolcasok közötti ellentét. »A magyar imperializmus — írta Révai József idézett tanulmányában — lassan elmosta a hagyományos 67-es és a hagyományos 48-as politika közti határvonalakat.« Ez az eltolódás nemcsak abban nyilvánult meg, hogy hatvanhetesek és negyvennyolcasok kölcsönösen közeledtek egymáshoz — az egykori Apponyi György kancellár fia, Apponyi Albert egy táborba, majd 1904 végén egyazon pártba került Kossuth Lajos fiával, Kossuth Ferenccel —, hanem abban is, hogy a 67 és 48, a megalkuvás és függetlenség, a deáki és kossuthi program közötti hagyományos ellentét tartalma megváltozott. A díszletek ugyan megmaradtak, a színen továbbra is hatvanhetes vagy negyvennyolcas frázisok záporoztak, de a régi formák új tartalommal teltek meg : a csatlós illetve az önálló magyar imperializmus programjával. A magyar imperializmusnak e két — alapjában közös, de módszeréiben és igényeiben ellentétes — koncepciója bizonyos fokig kiegészítette egymást. A nemzetközi és a monarchiabeli erőviszonyokat reálisabban felmérő csatlós imperializmus, amint láttuk, belpolitikailag tarthatatlan, irreális volt ; a külpolitikailag teljesen irreális önálló imperialista program viszont belpolitikailag több realitásra, rugalmasabb taktikázásra nyújtott lehetőséget. Vajon nem az következik-e ebből, hogy a két irányzat szervesen kiegészítette egymást, harmonikusan feloldotta egymás ellentmondásait? Nem, a magyar imperializmus két irányzatának létében és ellentétében a dualizmus tartós és feloldhatatlan válsága jutott kifejezésre. Mind a csatlós, mind az önálló imperializmus belső ellentmondásai azt tükrözték, hogy a magyar uralkodó osztályok sem a régi módon, a 67-es kiegyezés lényegének fenntartásával, sem új módon, a kiegyezés erőviszonyainak megváltoztatásával nem tudnak tartósan, szilárdan kormányozni. Valóban, az első világháborút megelőző évtized politikai története azt bizonyítja, hogy a magyar uralkodó osztályok kormányzati válsága hovato-4 Századok