Századok – 1955

Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359

378 IIANÁK PÉTER vább krónikussá vált. Ennek alapvető oka azonban nem abban keresendő, hogy az imperializmus kialakulásával erősödtek az uralkodó osztályokon belüli ellentétek, átcsoportosultak az erők, hanem abban, hogy új társadalmi erők léptek fel, s hogy rohamosan éleződtek az elnyomók és elnyomottak közti antagonisztikus ellentétek. Ha az imperializmussal elmosódtak és el tolódtak az uralkodó osztályokon belüli hagyományos határvonalak, akkor döntően eltolódott és újonnan kirajzolódott a politikai élet immár elmoshatatlan határvonala : a dualizmus fenntartását szolgáló reakciós és a megdöntésére hivatott forradalmi erők ellentéte. Az osztályharc szerepe a kizsákmányolók belső ellentéteiben Az uralkodó osztályok belső ellentéteit elemezve, nem szabad figyelmen kívÜL hagynunk az elnyomott osztályok harcának hatását sem. Bár az osztályharc kiéleződése — az egész korszak távlatából tekintve — az uralkodó osztályok szorosabb összefogását vonta maga után, a XX. század első éveiben, időlegesen, a kizsákmányolók különböző csoportjai közti profithare és taktikai ellentétek erősödéséhez is hozzájárult. Ezek az évek a súlyos gazdasági válság évei voltak, amikor a tőkések fokozták a kizsákmányolást, a munkásosztály pedig szívós harcokban igyekezett visszaverni a válság terheinek teljes reáhárítására irányuló tőkés támadásokat. Ilyen körülmények között egy-egy sztrájkharc nemcsak a munkásosztály életszínvonalát védte, hanem a tőkéseket a profitért folyó hajsza más útjaira is terelte. A dolgozó tömegek kemény ellenállása tehát hozzájárult ahhoz, hogy a tőkések nagyobb mértékben kényszerüljenek egymás rovására is biztosítani a magas profitot, keresni a kiutat a válságból. A közép- és kisüzemtulajdonosok például gyakran panaszkodtak, hogy »megnehezült közgazdasági viszonyaink« között a munkások »túlkövetelóseivel« és az ausztriai ipar »nyomasztó konkurrenciájával« küzködve »két malomkő között« őrlődnek. Úgy vélték, hogy a munkabérek kényszerű emelése még szükségesebbé teszi az önálló vámterület megalkotását. Vagy például a burzsoázia azért is tütakozott a magas agrárvédvám ellen, mert az »a megélhetés drágulásához« vezet — tehát fokozza a munkásosztály gazdasági harcát — és még kedvezőtlenebbül befolyásolja »az amúgyis magas önköltségi viszonyokat«. A tömegek harca az adórendszer ellen szintén hozzájárulhatott ahhoz, hogy széles burzsoá körök sürgették az adórendszer megreformálását — a földbirtokosok rovására. Nem kétséges, az osztályharc eredményei fokozták a tőkések közötti versenyharcot. Ugyanakkor a tömegmozgalmak nyomása erősen befolyásolta az uralkodó osztályok egyes csoportjai, pártjai közti politikai, taktikai viták, ellentétek élességét is. Az agrárius program demagógiája mögött a paraszti tömegek antikapitalizmusának megnyergelése húzódott meg ; a liberális burzsoá körök választójogi jelszavai a munkásmozgalom megnyerésére is irányultak ; a közjogi ellenzék nemzeti jelszavaiban pedig a hazafias dolgozó tömegek osztrákellenessége, függetlenségi vágyai öltöttek testet. A politikai élet felszínét betöltő pártharcokban, harsány jelszavakban tehát nagy szerepet játszott a tömegek nyomása és főként a tömegek félrevezetésére,, becsapására, harcuk gyengítésére irányuló taktikázás.