Századok – 1955
Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359
A DUALIZMUS VÁLSÁGÁNAK ELMÉLYÜLÉSE A XX. SZÁZAD ELSŐ ÉVEIBEN 1. Az imperializmus kialakulása és a Monarchia politikai helyzete A bomlás meggyorsulása Az imperializmus lényeges eltolódásokat eredményezett a nemzetközi államrendszeren belül, megváltoztatta az egyes államok nemzetközi szerepét, s így megváltoztatta azokat a történelmi körülményeket, amelyek a XIX. század derekán és még a kiegyezés idején is bizonyos fokig létjogosulttá tették a Habsburgok birodalmának fennállását. Ez a történelmi létjogosultság, amint arra Marx és Engels több ízben rámutatott, azon alapult, hogy a Habsburg-monarchia — ha gyámoltalanul és következetlenül is — a nemzetközi reakció egykori főerőssége, a cári Oroszország európai terjeszkedésének gátjául szolgált. Ez a helyzet azonban az imperializmus kialakulásával gyökeresen megváltozott. A nyugati hatalmak, amelyek korábban a társadalmi és politikai fejlődés élén jártak, fokozatosan az imperialista reakció, a nemzetigyarmati elnyomás fellegváraivá, a haladás legfőbb akadályaivá váltak ; a cárizmus pedig a XIX. század derekától kezdve gyengült, majd maga is a nyugati imperializmus függvényévé, »házőrző ebé«-vé süllyedt. Ezzel párhuzamosan a forradalmi mozgalom középpontja nyugatról keletre, Oroszországba helyeződött át, ahol hatalmas népforradalom érlelődött. Ilyen körülmények között az Osztrák-Magyar Monarchia többé nem az orosz cárizmus európai terjeszkedésének, hanem az Oroszországban érlelődő forradalom euiópai elterjedésének gátjául szolgált, maga is a nyugati — mindenekelőtt a német — imperializmus függvényévé, kelet-európai előőrsévé, a keretei között élő népek további fejlődésének legfőbb akadályává vált : a Monarchia elvesztette történelmi létjogosultságát. Lényeges eltolódásokat eredményezett az imperializmus a Monarchián belüli erőviszonyokban is. Az egymás ellen kijátszott nemzetek egyensúlya — a soknemzetiségű Habsburg-birodalom hosszú fennállásának egyik talpköve — az imperializmus kibontakozásával felborult. Azt a rövidlátó, minden változtatástól irtózó, apró ügyeskedésekkel manőverező politikát, amellyel a Monarchia vezető körei a kiegyezés óta ezt az egyensúlyállapotot fenntartották, a viszonylag békés évtizedek elmúltával lehetetlen volt tartósan továbbfolytatni. Az imperializmus nyilvánvalóvá tette, hogy az osztrák-német és magyar uralkodó osztályok hegemóniája gyenge a Monarchia népei elnyomásának fenntartására. Ugyanakkor a szláv és egyéb elnyomott népek növekvő nemzeti küzdelmét is egyre kevésbé lehetett a Habsburg-uralom
