Századok – 1955

Tanulmányok - Hanák Péter: A dualizmus válságának elmélyülése a XX. század első éveiben 359

360 HAJÍjíΚ PJÉTER szekerébe fogva a németek és magyarok ellen kijátszani. Az elnyomott népek már nem a Monarchia keretei között keresték egyenjogúságuk, nemzeti érdekeik biztosítását, hanem egyre határozattabban és nyíltabban az elszakadásra, a független délszláv, csehszlovák, román stb. állam megalakítására törekedtek. Ezek mellett »nagynémet« irányzatok is felújultak, csakhogy a XIX. század végén már nem a Németország feletti hegemónia igényével, hanem a csatlakozás szerény óhajával. Az ausztriai német burzsoázia egy része ugyanis — amilyen mértékben a belső társadalmi és nemzeti ellentétek kiéleződtek — mindinkább a Németországhoz való csatlakozás révén vélte fenntarthatónak uralmi helyzetét. Az imperializmus egyúttal a Monarchia kereteit feszegető belső nemzeti ellentéteket még szorosabban összekapcsolta Közép- és Délkeleteurópa társadalmi és állami átalakulásának kérdéseivel, a Monarchia határain kívül élő kis népek nemzeti küzdelmeivel, és mindezen keresztül : a világ újrafelosztásáért folyó harcból fakadó nemzetközi imperialista ellentétekkel. A Monarchia felbomlása a századfordulótól kezdve ismét nemzetközi kérdéssé vált. Az imperializmus, végül, alapvető változást hozott a Monarchia belső osztályviszonyaiban is. Amíg 1848-ban a Habsburg-birodalom széttörésére a forradalmi erők — a birodalom egészét tekintve — gyengének bizonyultak, s amíg a XIX. század második felében a forradalmi vezető osztály hiánya, illetve fejletlensége miatt nem voltak meg a forradalom befejezésének belső feltételei, addig az imperializmussal együtt kialakult és megerősödött az új forradalom vezető osztálya : a nagyüzemi proletariátus is. A Monarchia különböző országainak és vidékeinek munkásosztályai — ha gyakran egymástól elszigetelten és világos forradalmi célkitűzés híjján is — a század első évétől kezdve szakadatlanul, egyre nagyobb erővel rengették az osztrák-magyar dualizmus korhadt rendszerét. Az imperializmus napirendre tűzte a Monarchia felbomlását és létrehozta megdöntésének feltételeit. Ez a helyzet különösen kirívóvá tette a Monarchiában az imperializmusra általában jellemző kül- és belpolitikai reakció fokozódását. A századforduló után mind Ausztriában, mind Magyarországon a legreakciósabb imperialista irányzatok jutnak érvényre, a liberalizmusnak még a monarchiabeli korcs hajtásai is elszáradnak, a parlamentarizmus teljes csődbe kerül. S ha a Monarchia uralkodó körei a felbomlás meggátlására kísérleteztek is az újjászületés illúzióját keltő reformtervezetekkel, újabb föderalista programokkal, a szociáldemokrácia felhasználásával, — fő módszerük a népelnyomás és nemzeti elnyomás terrorisztikus fokozása, fegyveres biztosítása volt. A bomlás feltartóztatására szánt erőszakos államhatalmi eszközök még súlyosabbá tették a társadalmi és nemzeti elnyomást, különösen a nemzetiségi néptömegek mozgalmainak üldözését. Az imperialista reakció erősödése megnyilvánult a Monarchia külpolitikájában is, amelynek fővonása a balkáni népek elleni agresszió fokozása volt, egészen a világháború kirobbantásáig. Ugyanakkor az imperializmus élesen hozta felszínre a feudalizmus és abszolutizmus maradványait megőrző, soknemzetiségű Monarchia régi, megoldatlan belső ellentmondásait és megsokszorozta azokat. A XX. század elejének heves osztályharcai, egyre élesebbé váló nemzeti küzdelmei a dualista Monarchia válságát jelezték, amelyet az osztrák és a magyar uralkodó osztályok közti ellentétek is mélyítettek. Ezzel egyidejűleg romlott a Monarchia nemzetközi helyzete is. A Balkánon elszigetelődött, Szerbiában pedig egyenesen a Monarchia-ellenes nemzeti irány került hatalomra. Egyre jobban