Századok – 1955

Szemle - Birkukovics; V. V.–Porsnyev; B. F.–Szkazkin; Sz. D.: Az újkor története. (Ism. Bellér Béla) 293

SZEMLE 297 és fontos kérdését, holott J. Koszminszkij kutatásai1

meglehetősen biztos alapot nyújtanak a kérdés eldöntéséhez. Az angol forradalom és ipari forradalom után következő fejezetek amellett, hogy általában megőrzik az angol fejezetek erényeit, sikeresen elkerülik azok hibáit. Az északamerikai függetlenségi háborúról szóló VI. fejezet — mint már említettük — rendkívül eleven és meggyőző ábrázolását adja a dolgozó tömegek forradalmi harcának a polgári forradalom és a nemzeti felszabadító harc győzelméért, az Amerikai Egyesült Államok kialakulásáért. A társadalmi-gazdasági viszonyok általános jellemzése, a gyarmatok gazdasági és politikai fejlődésének, az anyaországgal való ellentéteinek rajza is igen tartalmas a szűk terjedelem ellenére is. A témaválasztást azonban ennél a fejezetnél kissé leszűkítettnek érezzük. A VI. fejezet lényegében csak a függetlenségi háborút tárgyalja, s nem foglalkozik kimerítően magának a XVII — XVIII. századi amerikai gyarmatosításnak történetével. Az sem világos, hogy miért nem tárgyalja a tankönyv legalább összevontan az amerikai kontinens többi államának történetét, hiszen ezekben a mondott időben szintén polgári forradalmak és függetlenségi harcok érlelődtek. Az amerikai fejezetben is hiányoljuk a burzsoázia kettős arcának bemutatását, a megalkuvóreakciós szerep mellett a forradalmi-haladó szerepét. A haladó amerikai burzsoázia olyan kimagasló képviselőit, mint amilyen Thomas Jefferson és Benjamin Franklin, csupán ideológusokként értékeli a fejezet — itt sem kielégítő módon (105—106. 1.) ; haladó politikai szerepük szinte teljesen homályban marad. Pozitívabb értékelést várnánk az észak-amerikai függetlenségi háború vezéréről, az új állam első elnökéről, George Washingtonról is (127. 1.). Végül teljességgel nem érthetünk egyet az 1787-es amerikai burzsoáalkotmány teljesen negatív értékelésével (126—128.1.). Aligha lehet tagadni az akkor legdemokratikusabb burzsoá alkotmány haladó szerepét — ha mindjárt burzsoá korlátok között is. Ilyennek fogta azt fel az egész korabeli haladó közvélemény — ólén a forradalomra készülődő francia burzsoáziával, amelynek nevében Condorcet fogalmazta meg elismerő álláspontját még a virginiai jogok 1776-os deklarációjáról : »E mű szerzője — írta Condorcet — megérdemli az emberiség örök háláját.« A Franciaország XVII—XVIII. századi történetéről szóló (VII—IX.) fejezetek a tankönyv legsikerültebb fejezetei közé tartoznak. A VU. fejezet kitűnően jellemzi a francia és angol feudális-abszolutisztikus rendszer közötti különbséget, amely végső fokon a mezőgazdaság eltérő kapitalista fejlődésében gyökerezett. Ez magyarázza meg azt, hogy miközben Angliában polgárosodó nemesség alakult ki, amely a burzsoáziával közös blokkban harcolt a polgári forradalom győzelméért, ós így a maga érdekében korlátozhatta és korlátozta is a forradalom demokratizmusát,2 addig Franciaországban nincs polgárosodó új nemesség, ellenkezőleg : inkább elnemesedő polgárságról kell beszélnünk. így a francia burzsoáziának a néppel kell majd szövetkeznie a feudalizmus ellen, s éppen ezért sokkal messzebb kényszerül elmenni a feudalizmus felszámolásában, mint 150 évvel előbb az angol burzsoázia. Sikerült a könyvben a feudális gazdaság és társadalom, valamint a tőkés termelési forma, a burzsoázia és különösen a néptömegek egyre fokozódó harcának ábrázolása is, amely a forradalmi helyzet kitűnő elemzésében csúcsosodik ki (176—178. 1.). A francia fejezetek szerzői már kellő figyelmet fordítanak az ideológia fejlődésére is, bár ők is főleg a burzsoá ideológia fejlődésével foglalkoznak. A demokratikus ideológia ismertetése mindössze néhány bekezdésre van redukálva. Ennek következtében a demokratikus ideológia olyan jelentős képviselői, mint Meslier, Mably, Morelly, éppen csak hogy meg vannak említve. Az irodalom és művészet kérdéseivel ez a fejezet sem foglalkozik. Corneille,Racine vagy Molière ugyanarra a sorsra jut (151. 1.), mint Meslier vagy Mably. Ezen kívül helytelennek tartjuk néhány politikai személyiség értékelését is. Nyilvánvaló ellentmondás, egy lapon XIV. Lajost a francia nemesség bábjának s utána öt bekezdéssel lejjebb önmaga első miniszterének nevezni, s hozzáfűzni: »És ez nem volt üres szólam!« (144. 1.) Ez az ellentmondó megállapítás bizonytalanságot takar a személyiség történeti szerepét illetőleg, amit a tankönyv máshol 1 J. Koszminszkij : Az angol nemzet kialakulásának kérdéséhez. — Voprosz Isztorii, 1951. 9. szám, magyarul : Történettud. Int. Ért. 1952. 60—77. 1. 3 Éppen ezért aligha tarthatjuk az angol polgári forradalmat (s még kevésbé az amerikait) polgári demokratikus forradalomnak, mint ahogy a tankönyv következetlenül nevezi (31., 38., 108. stb. 1.). A könyv különben nyitva hagyja a polgári, illetőleg polgári demokratikus forradalom közötti különbségtétel kérdését, holott — véleményünk szerint — Leninnek főleg két műve kezünkbe adja a kérdés eldöntésének kulcsát. (Lenin: Állam és forradalom. Vál. Műv. II. Szikra, 1949. 186—187. 1. és Lenin: A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban. Szikra, 1950. 143—146. 1.) 9 Századok