Századok – 1955

Szemle - Dezsényi Béla–Nemes György: A magyar sajtó 250 éve (Ism. Kemény G. Gábor) 287

288 SZEMLE adatok közül kivált az újságok társadalmi hátterének rajzára, a lapalapítások anyagi feltételének vizsgálatára, nemkülönben korai sajtónk nyomdatörténeti és általában technikai viszonyainak kialakulására vonatkozó adalékok keltenek majd figyelmet a kutatók körében is. Ε rész néhány kiemelkedő pontjára külön is érdemes rámutatnunk. Ilyen a XVIII. század 90-es évei elején, a »magyar felvilágosodás« éveiben a cenzúrával szembeni ellenállás tömör leírása (32 — 34), s az Országgyűlési Tudósítások keletkezése körülményeinek vizsgálata mind a cenzúra elleni megyei és diétái küzdelmekben (43 — 45), mind Széchenyi Jelenkorának rövid, szakszerű jellemzésében (48 — 50), mely csírájában már érzékelteti a későbbi Kossuth —Széchenyi sajtóvitát. A szerző már az 1848-at megelőző években is figyelmet fordít a korai nyomdászmunkás viszonyok rajzára, a sajtó munkásaival élesen szembeállítva a nyomdászokat és az első hivatásos újságírókat egyaránt megsarcoló nyomdatulaj donos-kiadókat (48 — 61). A Pesti Hirlap indulásától (1841) meggyorsult sajtófejlődésből a lap és Kossuth publicisztikájának bemutatása (63 — 70), Petőfi publicisztikai fellépte (81 — 85) és forradalmi sajtószereplésének adatai, a márciusi napokban alapított első polgári forradalmi lap, a Marczius Tizenötödike, s a közép-és szegényparasztságra mint tömegbázisra támaszkodó, Táncsics szerkesztette Munkások Újságja (90—96) elemzése érdemel külön említést. Említett helyeken szerző szélesen megalapozott kifejtését nyújtja a forradalom és szabadságharc sajtóját mozgató kérdéseknek, s ezek szemszögéből tárg3ralja 1848 — 49 egész magyar sajtóéletét. Ez az eljárási mód alkalmat ad a szabadságharc korában a sajtó eddig kellőképp meg nem világított kérdéseinek tisztázására. így a Pesti Hirlap »középállásának« és általában a kormánysajtó jellemző vonásainak megrajzolására, a Kossuth Hírlapja létrehívása történeti szükségességének megindokolására (102—105), a visszahatást szolgáló, elhaló »régi lapok« (Budapesti Híradó, Nemzeti, Jelenkor) egykorú szerepének felvázolására. A szerző jelentkezésük sorrendjében tárgyalja az Egyenlőségi Társulat és a radikális baloldal lapalapításait (Reform, Badical-lap, Népelem), a baloldal debreceni sajtóharcát a békepárti sajtóval (Marczius Tizenötödike contra Esti Lapok), s a sokoldalúan megvilágított és elemzett fejlődési utat hatásosan zárja le a »harcoló honvédek sajtójáról«, az 1848/49. évi hadi lapokról (Honvéd, Székely Hírmondó, Komáromi Értesítő stb.) szóló ismertetéssel. Ezzel, az 1849-ig terjedő résszel szemben emelhető kifogások néhány részletkérdésre korlátozhatók. így nem tartjuk indokoltnak a korabeli magyar sajtóval közvetlen kapcsolatot nem tartó Martinovics külön alcímként való szerepeltetését. Effajta kiemelést a magyar felvilágosodottak közül inkább Hajnóczy érdemelne, a folyóirat szerkesztők közül pedig a magyar irodalmi folyóirat megalapozója, Kazinczy. — Petőfi hírlapírói fellépését és 1848. évi forradalmi publicisztikai működését együtt kellene tárgyalni. A reakció 1848 szeptemberi államcsínye (112) kétségkívül fordulópont 1848 történetében, mert balra lendíti a forradalmat, mint azt a szerző helyesen állapítja meg. De miért közli ezt külön alcím alatt, mikor beletartozik a politikai történeti összefoglalásba? A korai gazdasági lapok szélesebb elemzése indokolt lenne. A Nemzeti Gazdával kapcsolatban és egyéb sajtóműködése révén joggal igényelhetnők Pethe Ferenc szerkesztői munkásságának részletesebb bemutatását. A nemzetiségi sajtóról ebben a részben, ha szűken is, szó esik (59). Érdemes lett volna az első nemzetiségi politikai hírlapok keletkezése körülményeit a nyelvi-politikai kérdésekkel kapcsolatban röviden ismertetni. Végül az 1848. évi sajtótörvény, az 1848 : XVIII. te. első említésekor (89) kellene vázolni a belga mintáról másolt Szemere-törvény negatívumait, azt, hogy milyen mértékben befolyásolta a korabeli és gátolta a későbbi fejlődést. Fentiek figyelembevételével »A magyar sajtó 250 éve« című kiadvány első kötetének 1849-ig terjedő része a kutatás jelen állása szerint az eddigi legalaposabb sajtótörténeti összefoglalás, mely mind történetírásunk, mind irodalomtörténetírásunk számára egész sor eddig nem tárgyalt és fel nem tárt összefüggését mutatja be a korai magyar sajtó fejlődésének. Ezt a részletekre kiterjedő, elmélyült kutatáson alapuló rendszerezést tapasztalhatjuk az 1867-ig terjedő további időszakban is. Az önkényuralom és a provizóriumok korának tárgyalása, mintegy 40 oldal, a könyv egyhetedét foglalja el; a dualizmus egész idejére viszont alig 100 oldal jut, ami szerkezeti szempontból igen elgondolkoztató, hiszen erre, az 1867 utáni korszakra esik a magyar sajtó széles politikai és műfaji tagozódása, rendkívüli arányú mennyiségi fejlődése, mely már a századfordulón ezer fölé emeli a magyarországi sajtótermékek számát. A szerző az önkényuralom sajtójáról szóló beszámolójában tesz első ízben említést az ellenzék lapjaként indult A Hon-nal kapcsolatban Jókai szerkesztői működéséről. A kérdésre mind Dezsényi, mind Nemes a továbbiakban is visszatérnek, indokolt