Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270

A BOLGÁR TÖRTÉN'ETTUDOMÁNY FEJLŐDÉSE 285 kell tenni az eredeti tőkefelhalmozás korát ; itt ismét három felfogás áll egymással szemben, az egyik szerint közvetlenül a felszabadulás, ill. az egyesülés, azaz 1885 után indult meg, mások szerint már a felszabadulás előtt zömében megtörtént, a harmadik vélemény szerint mindkét korszakon keresztül folyt. A legújabbkor kezdő szakaszának megállapításában a vita során az a vélemény kerekedett felül, hogy az egyetemes történet periodizációjából kiindulva a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 4vót kell korszakhatárnak tekinteni. Nem hozott teljesen megnyugtató végleges megoldást a másik vitaülésszak sem, amely a megújuláskorabeli osztályviszonyçkat tárgyalta. Ez a vita 1950 decemberében zajlott le, három vitaülósen. Itt lényegében két pont körül kristályosodott ki a vita, az egyik az, milyen volt a parasztság helyzete ebben a korszakban, vajon nagy részük már felszabadult önálló birtokos; volt-e, vagy csak kisebb részük tartozott ezek közé. Ez a pont azonban olyan volt, hogy a vitázó felek egyaránt a további részletesebb kutatásoktól vártak megnyugtató feleletet. A másik, sokkal nagyobb vitákat felkavaró kórdós a csorbadzsik osztályjellege. A csorbadzsik a bolgár népnek azt az igen vékony rétegét tették ki, akik uzsora és kereskedelem révén meggazdagodtak, vagyonukat részben földbirtokba fektették, vagyoni állásuknál fogva a török hatóságok is számbavették őket, bizonyos hivatalos funkciókat rájuk bíztak, mintegy közvetítőkként használták fel őket a bolgár tömegek felé. Koszev professzor —- és vele együtt még sokan — tőkés osztálynak tartják őket, azon az alapon, hogy a pénzgazdálkodás révén jutnak kiváltságos helyzetbe, és a török feudalizmus viszonyai között nem képezhetnek feudális osztályt, mert ilyen csak egy van, a török uralkodó osztály. Zsak Natan ezzel szemben rámutat arra, hogy a kereskedő- ós uzsoratőke, amelyből meggazdagodnak, a feudalizmuson belül is megtalálható, az általuk szerzett földbirtokon viszont teljesen a feudális kizsákmányolás formái közt gazdálkodnak, tehát feudális osztálynak, a török feudalizmus tartozókának kell őket tekinteni. Az utóbbi években viszonylag kevés bolgár történeti monográfia, nagyobb összefoglaló munka jelent meg, mert a bolgár történészek alkotóerejét a népszerű bolgár történeti összefoglaló munka megírása kötötte le. Több ízben lezajlott viták után 1953-ban megjelent az első, 1878-ig terjedő kötetnek a makettje, amelyet a bolgár történészek megküldöttek a Szovjetunióba és a népi demokratikus országokba is, 1953 decemberében pedig Szófiában a Bolgár Tudományos Akadémia rendezésében többnapos ülésen vitatták meg. A bírálók rámutattak a könyv eredményeire, arra, hogy ez az első, nagy tudományos értékű anyaggyűjtésen alapuló kísérlet a bolgár történelem marxistaleninista szellemű értékelésére. Rámutattak ugyanakkor a hibákra is. Tárgyi tévedések mellett felvetődött itt a stílus, az egységes szerkesztés kérdése, a kultúrtörténet művelői még több anyagot kértek számon a könyv szerzőitől, keveselték a kultúrtörténetre fordított részt. Komoly bírálatot kapott a Bolgár Tudományos Akadémia Bolgár Történeti Intézete azért, hogy a tankönyv szerzőit a kutatók eléggé szűk köréből válogatta, ós nem vette igénybe a régi polgári történészek nagy anyagtudását. Az Intézet igazgatója, D. Koszev válaszában azonban joggal mutatott rá arra, hogy amikor a tankönyv munkálatai megindultakba régi polgári történészek még szinte kivétel nélkül idealista álláspontot foglaltak el. Örvendetes jelenség, hogy időközben egyénileg is nagyot fejlődtek és ma már, éppen a tankönyv vitájában való részvételükkel, bebizonyították, hogy sokat tanultak az évek során, nagy tudásukat ós módszertani tapasztalataikat most már helyes szellemben tudják alkalmazni és ezzel is elősegítik a marxista bolgár történettudomány fejlődését. A vita alapján a bolgár történészek újból átdolgozták az I. kötetet, és az 1954 folyamán meg is jelent. Az új marxista bolgár történetírás értékelésére ilyen rövid összefoglaló cikk keretében természetesen nem vállalkozhatunk. Befejezésül inkább csak néhány szembetűnő, pozitív és negatív jellemvonását szeretnénk felemlíteni. A pozitívak közül az első az, hogy milyen kiváló együttműködés alakult ki a szovjet és a bolgár történészek között. Ennek természetesen már évszázados hagyománya van, az orosz történetírás régóta nagy segítséget nyújtott a bolgárnak, s ez a segítség most, a felszabadulás után különösen elmélyült. Szovjet professzorok látogatásai és vendégelőadásai, bolgár aspiránsok és tudósok tanulmányútjai a Szovjetunióban, a bolgár könyvekről írt szovjet bírálatok, mindez nagymértékben előrelendítette a bolgár történettudomány fejlődését. A szovjet történetírással való szoros együttműködésből fakad a bolgár történészek nagy vitakészsége, az, hogy a történelem fontos kérdéseit újból és újból előveszik, néha igen éles vitákat folytatnak, s egyes kérdésekben a felek a viták után is fenntartják állításaikat, mert az ellenfél tudományos érvei nem ingatták meg azokat, egyéb érveket pedig nem ismernek. Ez az egészséges vitaszellem a bolgár történettudományban jóval régibb keletű, mint a miénkben.