Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Niederhauser Emil: A bolgár történettudomány fejlődése 270

A BOLGÁR TÖRTÉN'ETTUDOMÁNY FEJLŐDÉSE 279 hattak meg a legleplezetlenebb formában a nacionalizmus, a nagybolgár sovinizmus és a bolgár burzsoá történetírásnak egyéb jellegzetességei. Persze nem kell azt gondolnunk, hogy a régebbi korokat »hűvös tárgyilagosság«gal feldolgozó történetírás ment maradt volna a nacionalizmustól. A nacionalizmus Paiszij atya óta hozzátartozott a bolgár történetíráshoz, persze a bolgár megújulás korában ez a nacionalizmus nagy segítséget nyújtott a bolgár népnek a felszabadulásáért folytatott harcban, és tulajdonképpen nem is nacionalizmusnak, hanem inkább patriotizmusnak kellene neveznünk ; 1878 után ez a nacionalizmus már kifejezetten a burzsoázia érdekeit szolgálja. Zlatarszki megfogalmazásában még nem is tűnik olyan veszedelmesnek ez a nacionalizmus, inkább csak hihetetlen, hiszen Zlatarszki már I. Borisz szláv nacionalizmusáról beszél, amellyel az uralkodó szembefordul a nem szláv bolgár elemekkel, a bolgár nemzet kialakulását pedig épp erre a korszakra, a kereszténység felvétele körüli időbe helyezi. A burzsoá bolgár történetírás azonban ezt a nacionalista irányzatot egészen nyíltan a burzsoázia hódító céljainak a szolgálatába állította. Míg a belső fejlődésről, a politikai pártok egymást felváltó, szégyenletes és korrupt uralmáról nem igen esett szó, a hivatásos történészek nem átallották, hogy a szerb, görög és török elnyomás alatt sínylődő »bolgár testvérek« legújabb történetére vonatkozó hosszas munkákat írjanak. Nem kétséges, hogy a makedónoknak és az otthonukból egyszerűen kiűzött kelet-thrákiai bolgároknak a helyzete a szerb, görög és török burzsoá uralom alatt igen nehéz volt, a bolgár burzsoázia azonban, amely krokodiluskönnyeket sírt testvérei sorsán érzett fájdalmában, nem az ő helyzetükön akart javítani, hanem saját érdekeit szolgálta ezzel a propagandahadjárattal, ahogy az a második világháború folyamán, amikor ezek a területek nagyrészt bolgár megszállás alá kerültek, nyilvánvalóan ki is derült. A nagybolgár sovinizmusnak azonban szüksége volt annak a hirdetésére, hogy ezek a területek már szinte ősidőktől fogva a bolgár nép település -területét képezik. így születnek meg sorra azok a könyvek, amelyek az itteni lakosság bolgár voltáról szólnak, és azt mutatják ki, hogy ez a terület (és itt elsősorban Makedóniáról van szó) milyen döntő szerepet játszott az egész bolgár nép történetében, elsősorban kulturális fejlődésében. A nacionalizmus, a nagybolgár sovinizmus és a neuilly-i békeszerződés következe ményeit felhánytorgató revizionizmus tehát megkapta a maga kiszolgálóit a burzsoá bolgár történetírásban. Ezek a tendenciák szembeállították Bulgáriát a szomszédos államokkal— amelyek közül mindegyiktől volt valami követeinivalója — , de elsősorban Jugoszláviával, hiszen Makedónia nagyobb részében az új jugoszláv államnak jutott. A történetírók csakugyan gondosan szállították is az adatokat az »örök« bolgár-szerb ellentétre, arra, hogy a szerbek mindig ellenségesen állottak szemben a bolgár nép törekvéseivel, igyekeztek elgáncsolni, eredményeitől megfosztani, fejlődését meggátolni. Amikor ehhez a megfelelő adatokat kiválasztották, csak egyről feledkeztek meg : itt nem a bolgár és szerb nép valamiféle ellentétéről van szó, hanem régebben a szerb nemesség, újabbkn pedig a szerb burzsoázia, tehát mindenképpen a szerb uralkodó osztály kísérleteiről, hogy a veszedelmessé váló szomszédot, a bolgár uralkodó osztályt gyengítse vagy teljesen háttérbe szorítsa. Nem kétséges, hogy a bolgár történetírás ügyesen összeválogatott és az objektivizmus álarcába öltöztetett érvelésével hatékony fegyvert adott a bolgár burzsoázia kezébe, de vajmi kevéssé szolgálta ezzel a bolgár nép ügyét, azokét a bolgárokét a legkevésbé, akik csakugyan a szomszédos államok fennhatósága alatt éltek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a bolgár burzsoázia természetesen szembefordult azzal az orosz néppel, amelynek a török uralom alóli felszabadulását és szabad fejlődésének lehetőségét köszönhette. A szocializmus országának megvalósulása azonban olyan félelemmel töltötte el, hogy nem gondolt a bolgár népben mélyen gyökerező orosz rokonszenvvel és barátsággal, hanem minden erejével az orosz nép ellen igyekezett hangolni a bolgár tömegeket. Ennek érdekében a bolgárorosz és bolgár-szerb ellentéteket igyekeztek általános bolgár-szláv ellentétté felnagyítani. A burzsoázia azt bizonygatta, hogy a bolgár nép a többi szláv néptől csak megnemértést, ellenségeskedést, rosszindulatot tapasztalt. Épp ezért igyekezett a protobolgárok nem szláv eredetét kijátszani, a szlávokat megszervező protobolgárokban látni kizárólag-a bolgár nép őseit. A madarai dombormű lovasában, amely egyes kutatók szerint a protobolgár művészet remeke és Kram kánt ábrázolja, a protobolgárok államszervező erejének és hódító fölényének a megtestesítését látták. A madarai lovasnak valóságos kultusza támadt, a forgalomban levő pénzérmékre az ő szobrát vésték és országszerte minden jobb vendéglő kötelezőnek tartotta, hogy a madarai lovashoz címeztesse magát. A történetírás, fők^sp a régészet és a művészettörténet művelői, bőségesen szolgáltatták az adatokat ehhez az ősbolgár kultuszhoz, amely az ázsiai lovas nomád birodalmak kétes értékű dicsőségének a visszfényével akarta bearanyozni a bolgár