Századok – 1955

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Pach Zsigmond Pál: Tanulmányúton a Szovjetunióban 241

248 l'ACH ZSIGMOND PÁL egyelőre alig vagy egyáltalán nem foglalkozunk egyetemes történettel. A felhozott indokok is nagyjából azonosak : káderhiány, továbbá az, hogy az egyetemes történetre vonatkozóan rendelkezésre állnak a szovjet tankönyvek és monográfiák. Ami az utóbbit illeti — mondották —, a szovjet munkák csak az első időben tudják az illető országok speciális igényeit kielégíteni. Az egyetemes történelem problematikája rendkívül széles s a szovjet történészek — kiterjedt egyetemes történeti kutatómunkájuk ellenére — sem foglalkozhatnak azokkal az egyetemes történeti problémákkal, amelyek az egyes országok, így Magyarország számára a legfontosabbak. Ami a káderproblémát illeti, ehhez természetesen konkrétan nem szólhatnak, ennek felmérése és fokozatos megoldása a mi feladatunk. Mindenesetre a külpolitikával foglalkozó történészeknek ajánlani lehetne : szélesítsék ki tanulmányaik körét és terjesszék ki munkájukat egyes külföldi országok belső történetének tanulmányozására. Régi történészek bevonásával és fiatal történészek szakosításával nyilván meg fogjuk tudni oldani ezt a kérdést, hiszen — tették hozzá — tapasztalásból tudják, hogy a magyar történettudomány káderei gyorsan és jól fejlődnek. Magyarországon különösen nagy jelentősége van ennek a kérdésnek, hiszen ez az ország a történelem során mintegy ütközőpontja volt különböző politikai törekvéseknek és nemzetközi erőknek : a magyar történetet tehát különösen nehéz, úgyszólván lehetetlen széles nemzetközi perspektíva nélkül tanulmányozni. Másrészt figyelembe kell venni, hogy a népi demokráciák létrejötte egyetemes történeti törvényszerűségek működésének eredménye : ez is aláhúzza az egyetemes történeti ismeretek, széles nemzetközi látókör nélkülözhetetlen szükségességét. A szovjet elvtársak végül nyomatékosan hangsúlyozták: a magyar történészek helyesen állítják munkájuk középpontjába a hazafias nevelés követelményét. Az igazi hazafiságra való nevelés célkitűzése azonban csak akkor valósítható meg, csak akkor áll szilárd talajon és biztosítja a burzsoá nacionalizmustól való világos elhatárolást, ha elválaszthatatlanul összekapcsolódik a proletár-internacionalizmussal, a népek nemzetközi szolidaritásának tudatával, összekapcsolódik a széles, nemzetközi, egyetemes látókörrel. Ezen a ponton röviden meg kell említenem két közvetlenül idekívánkozó kérdést. Az egyik : a szomszéd népek, ill. az országban élt nem magyar népek történetének tanulmányozása, — a másik : a nyugati burzsoá történetírás elleni harc feladata. A szovjet történészek — amikor azt ajánlják nekünk, hogy a provinciális, hungarocentrikus szemlélettel szakítva szélesebbre tárjuk érdeklődésünk és kutatásaink körét — természetesen jelentős mórtékben a szomszéd népek történetének tanulmányozására, ill. az országban élt nem magyar népek történetének, a nemzetiségi kérdés történetének tanulmányozására gondolnak. Azok a szovjet történészek, akik magyar nyelvtudás birtokában folyamatosan figyelemmel kísérik történetírásunk termékeit, így Averbuch professzornő és mások, fontosnak és becsesnek tartják azokat a munkákat, amelyek e tárgykörből már napvilágot láttak, de távolról sem elegendőnek. Kevésnek tartják a magyarok és más népek együttélésére és közös harcára vonatkozó munkálatainkat, mind a feudalizmus századait illetően, mind történetünknek újabb korszakaiban, ahol különösen a nemzetiségek munkásosztálya és parasztsága fejlődésének feltárása terén érzik komolynak elmaradásunkat. A szovjet történészek nagy jelentőséget tulajdonítanak ezeknek a témáknak, éppen a testvéri szomszéd népekkel való barátság elmélyítése, a burzsoá nacionalizmus maradványainak végleges leküzdése érdekében. A másik kérdés : a szovjet történészek utaltak arra, hogy az egyetemes történet művelése fontos feladatot jelent a nyugati burzsoá történetírás elleni harc szempontjából is. Burdzsalov elvtárs pl. rámutatott : Ausztria történetével sokat foglalkoznak a nyugati tőkés országokban ; ezt az anyagot nyomon kell követnünk és arra rendszeresen reflektálnunk — ez közvetlenül belevág a magyar történészek illetékességi körébe. Szidorova és Szmirin professzorok, valamint Jeruszalimszkij professzor hangsúlyozta a magyar történettudomány feladatait a nyugatnémetországi Ostforschung elleni küzdelemben s általában a német imperializmus feltámasztása elleni harcban. Szó esett arról, hogy a Magyar Népköztársaság történészei nem hunyhatnak szemet a magyar emigráns történészek munkái előtt, hanem alaposan és határozottan kell reagálniok ezekre. A Történettudományi Intézet Tudományos Tanácsában tartott második előadásomhoz, a magyar történettudomány helyzetét tárgyaló előadáshoz tett hozzászólások zömükben éppen az említett kérdésekkel foglalkoztak : a burzsoá nacionalizmus maradványai elleni harc feladataival a magyar történettudomány területén, az imperializmus szolgálatában álló amerikai, angol, nyugatnémet történetírás elleni harc közös feladataival. Ezeket a kérdéseket hangsúlyozta összefoglalójában Szidorov professzor, az Intézet igazgatója, a Tudományos Tanács elnöke is, rámutatva arra, hogy a Szovjetunió ós a népi demokrácia országai történészeinek együttműködését mindenekelőtt ezen a területen kell megszilárdítani és elmélyíteni : szilárd közös frontot kell alkotni, amely leleplezi az