Századok – 1955

Tanulmányok - Elekes Lajos: A központosító politika belső erőforrásai a XV. század második felében 1

A KÖZPONTOSÍTÓ POLITIKA BELSŐ EKÖFOKBASAI 11 és az »őrizet alá helyezett« erdőket, valamint a »közös« legelőket és a kaszálókat. Más földesurak emellett réteket béreltek, mint Szilágyi Erzsébet Esztergom közelében, vagy piacon vettek szénát, mint Várdai Miklós, aki szükségében saját szentgyörgyi jobbágyaitól vásárolt. A földesurak egy részének növekvő állattenyésztését érzékeltetik az olyanféle adatok, hogy például egyik Csaholi egyetlen hatalmaskodás alkalmával 2000 juhot és egyéb barmot hajtatott el krasznamegyei rokonai birtokáról, nem is említve Szilágyi Erzsébet munkácsi uradalmát, ahol a sertések erőszakos megtizedelése állítólag 1200 forint kárt okozott. (Az állattenyésztő birtokosok részben külföldi piacokra küldték a vágómarhát : a győri püspök emberei Komárom megye határán hajtották el a Pest megyében birtokos Gutori Nagy Lászlónak, Hunyadi volt familiárisának állatait. Az ország legnagyobb állattenyésztője maga Mátyás volt, kinek ezzel kapcsolatos, fejlett elveit — a csordákat évente válogatni kell stb. — humanista hízelgői is érdemesnek tartották feljegyezni. Egyébként Mátyás az ország legnagyobb állatkereskedője is volt, aki alkalmilag uralkodói hatalmát is felhasználta a versenytársak visszaszorítására. 1488-ban átmeneti állatkiviteli tilalmat rendelt el, míg az ő Velencébe küldött ökrei el nem kelnek, mert úgymond, máshonnan nem tud hamarjában pénzt szerezni.) A földesúri állattenyésztés növekvő méretei ellenére a mezőgazdasági árutermelésnek ezt az ágát, kivált fejlettebb, istállózással és takarmányozással járó formáit elsősorban a mezővárosi (és részben : városi) polgárok tartották kezükben, mint ezt a nagy határú mezővárosok állatállományáról szóló későbbi adatok mellett az állattenyésztésbe bekapcsolódó városiak és mezővárosiak hatalmas méretű széna- és zabtermelése, illetve vásárlásai is jelzik. Valószínűleg ők bonyolították le az élő állat számottevő külkereskedelmének túlnyomó részét is. A földesurak egy részének növekvő bekapcsolódása, az ebből kialakuló sajátos »konkurrencia« természetesen magában rejtette annak a lehetőségét, hogy a birtokosok és a jobbágyok (valamint a nemesek és a polgárok) meglevő ellentétei ezen az alapon újabbal bővüljenek ; azonban ennek tényeivel még nem találkozunk, nyilván mert a földesurak bekapcsolódása, a verseny elemeinek fejlődése nem érte el az ehhez szükséges fokot. Kezdte elérni ezt a fokot a bortermelésben. Jelentős részben valószínűleg ezzel magyarázható, hogy a földesurak egy része — például a nyugati kereskedelemben több oldalról érdekelt Szentgyörgyiek — követelni kezdték a borkilencedet olyan polgári-mezővárosi bérletben művelt szőlők után is, melyeket ilyen adó sohasem terhelt. (A követelés nem magyarázható csupán a jövedelmek fokozására irányuló törekvésekkel, mert az elérhető lett volna másképp is, például a bérletösszeg emelése útján. Egyelőre nem általános, nem is széleskörű : kevesek részéről merül fel ez a követelés, mellette pedig ellentétes jelenségek is megfigyelhetők, így eredetileg tizedköteles földek papi bortizedének pénzbeli megváltása. Itt is olyan jelenség csíraformájával találkozunk, ami a következő időszakban fog kibontakozni : a bor piaci értékesítésében érdekeltté váló földesurak igyekeznek rátenni a kezüket a bérleteken termelt borok egy részére is. Ε jelenség azonban, később kibontakozó alakjában, kapcsolatban áll egy másikkal : a földesurak nem egészen alaptalan félelmével, hogy a bérletek elterjedése fellazítja a feudális földtulajdon uralkodó formáit.) Egészben tehát azt látjuk, hogy az árutermelés a mezőgazdaságban is számottevő fejlődésen ment át. Különleges tényezőket nem szá-