Századok – 1955

Közlemények - Tóth András: Nagy István moldvai fejedelem életműve 96

NAGY ISTVÁN MOLDVAI FEJEDELEM ÉLETMÜVE 97 Nagy István igazi jelentőségét ez a politikai vonalvezetés szabja meg s éppen ennek a vonalvezetésnek a lényegét ismerte félre a korábbi, vele foglalkozó történeti irodalom. Román részről szinte kizárólag mint »nemzeti hős«-ről, esetleg a román egység egyik korai harcosáról emlékeztek meg róla s nem építették be személyét reálisan a bonyolult (a magyar politikát is magában foglaló) kelet-európai politikai élet hálózatába. Magyar részről viszont a történetírás Nagy Istvánt szinte csak a magyar politikához való viszonyában látta, elsősorban mint a mátyási magyar birodalom függvényét szemlélte s tetteit aszerint mérte le, hogy mily mértékben szolgálták azok e másik, számukra kedvesebb politika érdekeit. Mindkét ország történetírása felejtette azt, hogy Nagy Istvánt (csak úgy, mint Hunyadi Mátyást) elsősorban az egyetemes függetlenségi gondolat ideológiai mérlegén kell lemérni s csupán e mérlegelésen belül szabad (de akkor viszont kell!) aXV. század Kelet-Európája e két kiemelkedő egyéniségének politikai gyakorlatát saját népük érdekei, szomszédaikhoz való, sokat változó viszonyuk szempontjából elbírálni. * Nagy István személyét természetesen — s ez a fentiekből világosan következik — nem szabad csupán külpolitikai vetületben szemlélnünk. Működése, egész életműve elképzelhetetlen a feudális társadalmi viszonyok között élő Moldva nélkül, mivel belső bázisának mindenkori jellege és ereje megszabták cselekvési körét és bizonyos fokig időlegessé tették politikai és katonai sikereit. Nagy István azonban értett ahhoz, hogy ezt a belső erőt helyesen használja fel, hogy országát a bel- és külpolitikai erők játékszeréből — ami uralma előtt volt — jelentős, európai hírnévnek örvendő országgá tegye. Konstantinápoly 1453-ban török kézre kerülése évszázadokra véglegessé tette a félhold balkáni uralmát. A balkáni fejedelemségek egyre inkább érezték a rájuk nehezedő politikai, katonai és gazdasági nyomást. Tudták, hogy függetlenségük súlyos veszedelemben van. A román fejedelemségeket kizsákmányoló nagybirtokos osztály azonban érzéketlen volt az országa függetlenségét fenyegető veszedelem iránt : görcsös ragaszkodással védte egyéni hatalmát s kész volt léte biztosítása érdekében bármely ellenfél — lett légyen az török, magyar vagy lengyel — szolgálatába elszegődni. A moldvai nagybirtokos bojárság is kész volt bárkinek szolgálatába beállni, kész volt bármely súlyos anyagi áldozatot meghozni azért, hogy saját befolyása, hatalma megmaradjon. A Jó Sándor halála (1432) óta eltelt negyedszázad folyamán Moldvában is belső és külső erőktől függő érdekcsoportok tartották kezükben a hatalmat ; mereven ragaszkodtak anyagi és politikai érdekeik csorbítatlanságához, aminek következtében komoly központi hatalom nem tud kifejlődni. A parasztságot mérhetetlenül kizsákmányoló nagybojárság tartja kezében a hatalmat s használja egyéni érdekei játékszeréül az országot. Éppen abban a korszakban, amikor a török előnyomulása lassan, de biztosan folytatódik, a bojárság köréből egymást váltó trónkövetelő fejedelmek az ország kettéosztásáról tárgyalnak, sőt 1456-ban a pártoskodó nagybirtokosok felajánlják a szultánnak az adófizetést és az ország meghódolását. Önálló, a függetlenséget szem előtt tartó külpolitikáról természetesen ily körülmények közt vajmi kevés szó lehetett. Ebben a helyzetben, pártvillongások és gyakori fejedelemváltozások során szerezte meg 1457-ben a politikai hatalmat Moldvában II. Bogdán fia, István, akinek apját, a Hunyadi-család hívét az egyik ellenjelölt, Petru Aron 7 Századok