Századok – 1954
Tanulmányok - Jeruszalimszkij; A. Sz.: Kísérletek a mai reakciós történetírásban a német imperializmus rehabilitálására 74
88 A. SZ. JERUSZALIM8ZKIJ viseli a felelősséget a hitleri állam katonai szétzúzásáért és katasztrófájáért, A háború után Nyugat-Németországban sok olyan könyv és cikk jelent meg, amely a »német katasztrófa« történeti gyökereit próbálja megvilágítani. Ténybeli és hitelességi szempontból ezeknek a munkáknak az ismeretközlő és tudományos értéke majdnem a semmivel egyenlő, de a bennük tükröződő politikai nézetek és irányzatok jellemzők. Tanulságos például Ludwig Heilbrunn »Császárság, köztársaság, náciuralom« c. könyve. Heilbrunn azt a politikát akarja történetileg alátámasztani, amely az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megteremtéséről hozott potsdami határozatok ellen irányul. E célból felveti azt a tételt, hogy Hitler fasiszta uralma Németország huzamos történeti fejlődésének eredménye. »A felelősség — írja Heilbrunn — a múltba, Bismarck idejéig nyúlik vissza.«21 Még nyíltabban lép fel Ed. Hemmerle, aki az »általános történeti kép határozott felülvizsgálását« követeli, »nemcsak politikai és katonai, hanem a szellemi katasztrófa«2 2 okainak és eredményeinek tisztázása végett. Azt állítja, hogy ezt a »katasztrófát« nem Hitlernek és segítőtársainak hibái okozták, .hanem Németország általános szellemi fejlődése, kezdve a német birodalom megalakulásának idejétől. Tehát újból az a kérdés került előtérbe, hogy milyen szerepet játszott Bismarck Németország történetében és újból arról kezdtek vitázni, hogy Bismarck a hódító politika híve volt-e, vagy pedig Németországot »jóllakottnak« tekintve, sohasem gondolt hódításokra. Könnyen észrevehetjük, hogy mi ennek a vitának a politikai indítéka. A német reakciós történetírás el akarja terelni a figyelmet Hitler véreskezű diktatúrájáról és lényegében felmenti Hitlert a felelősség alól, másodszor pedig a Bismarck — a burzsoá-junker reakció e bálványa — elleni támadás örve alatt akarja befeketíteni Németország nemzeti és állami egységének eszméjét, pedig ez az eszme a népé, s a német nemzet történeti fejlődésének objektív igényét fejezi ki. Ez a demokratikus erők által h'rdetett haladó eszme nemcsak a német, hanem minden szabadságszerető nép érdekeinek is megfelel. A reakciós irányzatú mai német történetírás ezzel szemben azt tekinti fő feladatának, hogy igazolja azt a politikai irányzatot, amely Németország szétszakítását és államszövetségi felépítését hirdeti és Nyugat-Németországot revans-célokból az imperialista hatalmak nyugati blokkjába, az agresszív atlanti paktum rendszerébe akarja bekapcsolni. Hemmerle történeti »koncepciója« ebben a vonatkozásban eléggé jellemző. Hemmerle a »bismarckellenesség« ürügyén lényegileg Németország egyesítésének eszméje ellen, az angol-amerikai megszállók által terjesztett »föderalista« elv érdekében száll síkra. A »nacionalizmus-ellenesség« leple alatt nyíltan »a nyugati kultúra kozmopolita világa felé való orientálódást« h;rdeti, »amely világgal Németországnak egységes elveket kell vallania«. Végül, az »antimaterializmus« ürügye alatt hadjáratot h'rdet a német nép haladó köreinek s elsősorban a német proletariátusnak gazdasági és poltikai ideáljai ellen. Ezt a történeti »koncepciót« Hemmerle azzal akarja alátámasztani, hogy vallásos újjászületésre van szükség. 21 Ludwig Heilbrunn : Kaiserreich, Republik, Naziherrschaft. Ein Rückblick auf die deutsche Politik 1870—1945. Hamburg, 1947. Lásd továbbá Albert Hegeler: Die deutsche Tragödie und ihre geschichtlichen Ursachen. Celle, 1947. 22 Ed. Hemmerle: Deutsche Geschichte von Bismarcks Entlassung bis zum Ende Hitlers. München, 1948.
