Századok – 1954

Szemle - A „Zeitschrift für Geschichtswissenschaft” 1953-as évfolyama (Ism.: Gonda Imre) 702

SZEMLE. 703 néhány tanulmányon keresztül jellemezzük a N. D. K. új és harcos történész-folyóiratát. így időrendben haladva Kamnitzer elvtárs munkáját említjük meg elsősorban. Kamnitzer professzor tanulmánya ugyanis a német üralkodó osztály nemzetellenes politikájának rendkívül érdekes történelmi adaléka, amely Stein, Arndt, Scharnhorst, Gneisenau stb. német hazafiak küzdelmének egyik mozzanatát ábrázolja abból az időből, amelyben Németország a francia megszállás alól való felszabadulásáért harcolt. Kamnitzer elvtárs érdekesen veti fel tanulmányában azt a kérdést, hogy éppen mivel a porosz üralkodó osztályok a leghatározottabban megakadályozták a német parasztok aktív és fegyveres részvételét a francia-ellenes felszabadító háborúban, vált lehetővé az, hogy a harcot végül is Ausztria beavatkozása döntse el. Ennek viszont az volt a következménye, hogy a felszabadítás nem a német demokratikus erők megszilárdításával járt, hanem a feudális uralkodó osztályok helyzetének megmerevedésével, ami Németország további fejlődésére súlyosan kihatott. Különös érdekessége Kamnitzer elvtárs tanulmányának, hogy olyan német hazafiak demokratikus tevékenységét ós jelentőségét eleveníti fel, akik közvéleményünkben a poroszság legjellegzetesebb képviselői közt szerepeltek, nem utolsósorban a fasiszta propaganda hamisítása folytán. (1. sz. 50. 1.) Dr. J. Streisand tanulmányának címe : »Marx és Engels harca Németország • demokratikus egyesítéséért az 1848—49-es forradalom és az I. Internacionálé megalakítása közötti időszakban« (2. sz. 242. 1.). A tanulmány bebizonyítja, hogy a Marx és Engels véleménye szerint a német liberális polgárság önmaga képtelen volt a proletariátus és »valamilyen második kiadású parasztháború« támogatása nélkül a német egység megvalósítására. A probléma abban állott, hogy Németország egyesítését sikerül-e demokratikus úton, tehát a néptömegek forradalmi megmozdulása útján megvalósítani vagy sem. Az a tény, hogy a múlt század 50-es éveiben a német munkásosztálynak még nem volt (s nem is lehetett) olyan pártja, amely Németország demokratikus egységéért síkra szállhatott volna — a felülről való egyesítést mozdította elő. . Németország demokratikus fejlődésének kérdéséről közvetett vagy közvetlen formában számos más cikk is foglalkozik a folyóiratban. Ehhez a kérdéskörhöz kell ugyanis sorolni azokat a munkákat is, amelyek történelmi visszapillantásban dolgoznak fel olyan témákat, mint dr. F. Klein tanulmánya »Hogyan készítette elő a német nagy' burzsoázia a fasiszta diktatúrát (1929—1932)«. A tanulmány (6. szám) kimutatja, hogy bár az egész német riagyburzsoáziát helytelen volna ugyan egységesen nácifasisztának nyilvánítani, többsége azonban vitathatatlanul Hitler mellett állott, s számára készítette elő a hatalomhoz vezető útat. Ebben az összefüggésben kell még megemlíteni a »Zeitschrift für Geschichtswissenschaft« azon harcos vitacikkeit is, amelyek főleg a nyugatnémet törtónelemhamisítás t és ideológiai ködösítés ellen irányulnak. Ilyen harcos vitairat G. Paulus cikke »A II. világháború nyugatnémet történelemhamisításához« (3. sz. 445. 1.). Ebben a cikkben a szerző leleplozi Görlitz és Tippelskirch nyugatnémet történészek munkáját, akiknek az a céljuk, hogy tisztára mosdassák a német vezérkart, s hogy minden bűnt, amelyet ez elkövetett, kizárólag Hitler rovására írjanak. A nyugatnémet történészek hamisítása természetesen már a II. világháború okainak ismertetésénél kezdődik, amikor is sietnek az 1939-es angol-francia-szovjet tárgyalások kudarcát a Szovjetunióra hárítani, holott bebizonyosodott tény volt már akkor is, hogy a nyugatiak, különösen Chamberlain és Halifax nem is akarták a megegyezést. Hasonló történelmi »hűséggel« ábrázolják a háború egész lefolyását. Ugyaiv akkor szemérmetlenül elhallgatják a fasiszta hadsereg rablásait és gyilkosságait, a hadjáratot »a haza védelmének« tüntetve fel. A német seregek vereségét ezekután persze igen nehéz volna reálisan megmagyarázni. Ezért kell az »időjárási tényezőket«, valamint a »vezetési válságokat« annyira felnagyítani, hogy a fasiszta vereség.ne a szovjet hadsereg belső erőinek ellenállhatatlan fölényéből, hanem külső tényezőkből következzék. Mindezzel párhuzamosan figyelhető meg e szerzők munkáiban a szovjet hadsereg győzelmeinek lebecsülése, s a nyugati hadműveletek jelentőségének eltúlzása. Mindez azért, hogy az amerikaiak jóvoltából újjászülető német militarizmusnak hírét és nevét újból becsempészhessék a nyugatnémet ós általában a nyugati országok közvéleményébe. Ugyanezt a célt szolgálta a Brémában tartott 22. német történészkonferencia, amelyen a N. D. K. történészei is jelen voltak. Ennek napirendjén szerepelt többek között G. Ritter nyugatnémetországi történész felolvasása is : »A militarizmus problémái Németországban«. Az előadás célja — Meusel elvtárs tudósítása szerint — a bonni állam egyre erősödő militarizmusának, valamint a német militarizmus egész múltjának letagadása. E kísérlet leleplezése dr. A. Meusel elvtárs és a »Zeitschrift für Geschichtswissenschaft« harcos cselekedete (6. sz. 923. 1.).