Századok – 1954

Szemle - Tanulmányok az állam és jog kérdései köréből (Ism.: Sarkady János–Unger Mátyás–Nevelő Irén) 684

690 SZEMLE művészet »domináló hatásának« bizonyítása érdekében a szakirodalom mellőzte Bizánc közvetlen indításának felismerését. A románkori művészetünkben mutatkozó bizantinizáló stílust elsősorban az olasz bizantinizáló művészet közvetítésének, másrészt francia és német befolyásoknak tekintették. Radocsay nem tárta fel a közvetlen bizánci összefüggéseket. Az utóbbi években felfedezett XI. századi hidegsógi falfestmények esetében felismer francia kapcsolatok mellett északolasz és svájci analógiákat. A stílusvizsgálat során azonban mellőzi az esetleges közvetlen bizánci analógiákat — noha a festményekkel díszített hidegségi templom a XI. században kerek, tehát görög, centrális jellegű templom lehetett. Nyugat bizantinizáló művészete fejlődésében a bizánci festett kódexek mellett Bizánc iparművészeti termékei, elsősorban kisplasztikája, az elefántcsontreliefek döntő szerepet játszottak. Éppen ezért, midőn a hazai művészetben jelentkező közvetlen bizánci nyomokat keressük, figyelembe kell vennünk ezeket a művészeti ágakat is. Árpádkori falfestményeink nem egy esetben igénylik a közvetetten kívül a közvetlen bizánci kapcsolatok keresését, nemcsak az erdélyi falképek és a már XIV. század eleji gelencei falfestmények esetében, hanem pl. a XI. századi feldebrői freskók, vagy a Xlll. század végén készült szepesdaróci Angyaii üdvözlet elemzésekor is. A szepesdaróci freskó, noha — a szerző szerint — a benne jelentkező »formakincs Itália vagy Németország közvetítésével« érkezett hazánkba, nemcsak Bizánc művészetével rokon, de kapcsolatban van a korai szláv ikonművészettel is. Radocsay munkájának e hiányossága is tanúsítja, hogy művészettörténeti kutatásunk sürgős feladata a középkori Magyarország művészetében jelentkező bizánci kapcsolatok kikutatása. A gótikus és reneszánsz falképek vizsgálatakor Radocsay a feudalizmus fejlődésével párhuzamosan rámutat arra, hogy milyen mértékben váltja fel falképfestészetünkben a korábbi kizárólagos egyházi tájékozódást az ábrázolás világiasabb jellege. Helyesen ismeri fel, hogy »témájánál fogva jelentős fejlődési állomás« falkópfestészetünkben az 1317-ben készült, I. Károly koronázását bemutató szepeshelvi freskó. Ezen a festményen egyházi férfiak ábrázolása mellett ott látjuk a király kardhordozójának képét is. A XIV. század, az Anjouk kora az, amikor az olasz művészet erőteljes hangsúllyal jelentkezik falkópfestészetünkben is. így a kiváló itáliai mester, Niccolő di Tommaso festi az esztergomi királyi kápolna falfestményeit. A XIV. század utolsó negyedében több helyi mester működése mellett kiemelkedő művészegyéniség az osztrák származású Aquila János, aki művészi és polgári öntudattal már megnevezi magát művein, s két ízben is lefesti önarcképét a veleméri s mártonhelyi templomban. — A XV. századbeli falképfestészetünkben az Anjou-kori hagyományok továbbfejlesztéseként a vajdahunyadi falképek tükrözik a lovagi udvari kultúrát. Az olasz reneszánsz kapcsolatokat az esztergomi királyi palota Filippino Lippi egy követőjétől festett falképei példázzák. Míg a lőcsei »Utolsó ítélet« névtelen művészének realisztikus emberábrázoló készsége folytán a XVI. századi magyarországi falképfestészet egyik legkiemelkedőbb: alkotása, Nincs módunk arra, hogy itt falképeinkkel részletesen foglalkozzunk. De szeretnénk felhivni a figyelmet XIV. századvégi falkópfestészetünk egy-két igen jellegzetes és a művészet ós a társadalmi fejlődós problémáinak érdekes összefüggéseire rávilágító ritka és jelentős ábrázolására. A kőszegi templomban van egy köpenyeges Máriát ábrázoló falkép, melynek keletkezési idejét 1400 köré helyezi a kutatás. A köpenyeges Mária ábrázolása (Mária védőén széttárt köpenye alatt térdepelnek a hívek) másutt is szerepel falképfestészetünkben. A kőszegi freskón Mária ábrázolása azonban merőben eltér a megszokottól. Művésze nem az egykorú ábrázolások időtlen, sematizáló palástjában ábrázolja Máriát, hanem •— e korban szokatlan és méglepő módon — valósághű korviseletben : pontosan I. Lajos udvari környezetének, a Képes Krónika miniaturáinak oly jól ismert királynői viseletében. Máriát Anjou-kori vállraomló bodros, bóbitás főkötőjére illesztett koronával jeleníti meg a művész. A viselet üy pontos ábrázolása a festmény keletkezésének egy-két évtizeddel korábbi volta mellett szólna. Joggal kérdezhetjük : vajon Máriának világi királynői méltósággal való ábrázolása nem a megkoronázott magyar Anjou Mária királynő jelképes ábrázolása-e? Vajon a feudális anarchia legvéresebb idejében, nem az anyakirályné kivégzése, Mária királynő fogvatartása idején (1386—1387) készült volna ez a freskó, mintegy tüntetésként a délvidékiek fogságában levő megkoronázott magyar királynő mellett? Uralkodónak vallásos vonatkozású ábrázolására van példa a középkorban. Kurt Vaessen mutatott rá, hogy az aacheni dóm egyik kódexében »egy Otto-kori uralkodót evangelista szimbólu mokkái övezett mandorlában mintegy Krisztusként ábrázolták (Lásd Kurt Vaessen : Mittelalterliche Kunstwerke publizistisch gesehen с. tanulmányát a Beiträge zur Zeitungswissenschaft. Festgabe für Karl d'Ester zum 70. Geburtstage von seinen Freunden und Schülern. Aschendorffsche Verlagsbuchhandlung, Münster Westfalen. 1952. kiadványban 199. 1.)