Századok – 1954

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: A nemzeti összefogás kérdése a Rákóczi-szabadságharcban 1

2 PAC H ZSIGMOND PÁL kérdés, hogy a .birtokos osztálynak a Habsburg-abszolutizmussal szembeforduló csoportja képes-e támaszkodni a parasztságra, meri-e igénybevenni a dolgozó tömegekben rejlő hatalmas forradalmi erőforrásokat ; másszóval : meg tudja-e teremteni az idegen elnyomással szemben azt a széles, a dolgozó tömegeken alapuló nemzeti összefogást, amely egyedüli biztosítéka a nemzeti függetlenség kivívásának és megtartásának. A század nemzeti harcainak fő tanulsága éppen az volt, hogy csak akkor sikerült eredményt elérni, amikor a nemzeti összefogás többé-kevésbbé megvalósult (pl. a Bocskai-felkelésben) ; viszont a jobbágysággal való együttműködésre nem törekvő Wesselényiféle összeesküvés rosszul sikerült főúri kalanddá sekélyesedett; amint a nemesség megnyerését meg nem valósító hegyaljai szegénylegény-felkelés ugyancsak kudarcra volt kárhoztatva. A megelőző harcok fő tanulsága tehát a nemzeti összefogás megteremtésének szükségessége volt a közös ellenséggel szemben. Ezt a tanulságot, a nemzeti összefogás szükségességének tanulságát le is vonták azok a — túlnyomórészt jobbágyszármazású — szegénylegények, bujdosók, Esze Tamás ós társai, akik 1703 első hónapjaiban »az elnyomatott szegénység között szüntelen munkálkodván«2

szervezték, toborozták a falvak népét az idegen elnyomók elleni harcra, és akik éppen ennek a belátásnak alapján küldötték el követeiket Lengyelországba, az emigrációban élő Rákóczihoz, felkérve, térjen haza, álljon a felkelés élére. A nemesség nem mozdult, nem tett semmiféle kezdeményezést a függetlenségi küzdelemre. »... romlását édes nemzetünknek nem béhunyt szemmel nézik vala-é« — kérdezhette utóbb Esze Tamás teljes joggal a fejedelemtől.3

Nem a nemeseké, hanem a bujdosóvá süllyedt parasztoké az érdem, hogy megtették az első, a kezdeményező lépést a nemzeti összefogás megteremtéséhez. A szegénylegények kezdeményezése, a bujdosók követsége hozta meg az elhatározó fordulatot Rákóczi fejlődésében is. Megelőzőleg — bármilyen nagy utat is tett meg a neuhausi jezsuita rendháztól a lengyelországi emigrációig — lényegében nem jutott sokkal tovább nagyapja elképzelésén, a Wesselényi-féle összeesküvéshez hasonló, alapjában külföldi segítségre építő, főúri-rendi mozgalom tervén. A bujdosók követségei ébresztették rá — és nem is egyik napról a másikra, hanem sok vívódás után — a dolgozó tömegekkel való együttműködés, a széles népi alapon nyugvó nemzet összefogás szükségességére. Ezt a felismerést, ezt az elhatározó fordulatot jelzi 1703 május eleji brezáni kiáltványa, amely »minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi é3 világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő ós otthon lakos igaz magyaroknak« szól, hogy fogjanak fegyvert »édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért«, s egyben »az szegénységnek teljes nyomorúságinak megváltása« végett.4 A brezáni kiáltványnak a hazafias erőket tömörülésre szólító keményveretű mondatai,, a kiáltvány nemzeti és társadalmi programmja, a sereggyűjtésre jogosító zászlók átadása megmutatja, hogy Rákóczi ekkor már oda jutott el, ahová 2 Károlyi Sándor önéletrajzának ismeretlen részlete. Magyar Könyvszemle. 1946. 113. 1.— E helyütt is köszönetet mondok Esze Tamás és Heckenast Gusztáv elvtársaknak, akik több forrásadat rendelkezésemre bocsátásával segítették munkámat. 3 Esze Tamás levele Rákóczinak, 1707. dec. 2. Tarpa. Országos Levéltár. (Továbbiakban OL.) A Rákóczi-szabadságharc levéltára. (Továbbiakban R. szh. lt.) IJ. 2. e/A. 4 Thaly Kálmán: A székesi gróf Bercsényi-család. Bpest,, 1887. II. köt. 469 — 471. L