Századok – 1954

Szemle - Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés (Ism.: Spira György) 671

672 SZEMLE kat is, s már a jelenleg előttünk fekvő kötet is segítségünkre van a forradalom történetének feltárására irányuló kutatómunkában. Hiszen, ha a kiadvány anyagának zöme még 1848—49 folyamán napvilágot látott is nyomtatásban (a hivatalos Közlöny hasábjain, illetve az országgyűlés irományainak sorozatában), ezek a lelőhelyek ma már csak igen bajosan hozzáférhetőek, nehézkesen kezelhetőek, s az országgyűlés irományaiból például nem is található egyetlen közgyűjteményünkben sem teljes sorozat. És a kiadvány szerkesztői nem is szorítkoznak ezeknek az alapvető forrásszövegeknek a közlésére, hanem a kortársak emlékiratai alapján megkísérlik rekonstruálni például az országgyűlés zárt üléseinek menetét is, ami azért bír nagy fontossággal, mert ezekről az általában döntő politikai kérdésekkel foglalkozó ülésekről annakidején sem jegyzőkönyv, sem napló nem készült s éppen ezért történetírásunk mindeddig meglehetősen bizonytalan képet festett róluk. Bár itt mindjárt meg kell jegyezni, hogy a zárt ülések anyagának összeállításában korántsem érik el a kívánatos teljességet. Hogy csak hamarjában soroljunk fel néhányat egyes zárt ülésekkel kapcsolatos s a szerkesztők által mellőzött forráshelyek közül : az 1848. augusztus 1-i üléssel, amelyről a kötetben csak futó említést találunk, foglalkozik a Marczius Tizenötödike (1848. aug. 1. 119. sz. 478.1.), kiemelve, hogy Kossuth a katonaállítási törvényjavaslat kérdésében milyen élesen szembefordult minisztertársaival ; a december 6-i ülésről, amelyet a kötet egyedül Horváth Mihálynak a békepárt vezérszónokaként tévesen Wesselényit feltüntető előadása nyomán ismertet, ír Szilágyi Sándor is (A magyar forradalom története 1848- és 49-ben. Pest, 1850. 241. 1.), helyesen Pázmándy Dénest jelölve meg a békepárt vezérszónokaként, s említést tesz Kazinczy Gábor is (Szerepem a forradalomban, Hazánk 1884. 95. 1.), rámutatva, milyen keményen fellépett Kossuth Pázmándy ellenében (bár az ülés időpontját hibásan december 2-ára téve) ; az 1849. január 8-i ülésről nemcsak Kovács Lajos számol be, hanem Madarász József (Emlékirataim 1831—1881, Bpest, 1883. 190—191. 1.) és Kemény Zsigmond is (Emlékirat 1849-ből, Báró Kemény Zsigmond Összes Művei. IX. Bpest, 1907. 66—67. 1.), az utóbbi akaratlan békepárti önleleplezéssel : az április 13-i ülésről, amelyét különben a kötet aránylag részletesen tárgyal, megemlékezik a Marczius Tizenötödike (1849. ápr. 21. 59. sz. 226.1.), Dusehek Ferenc (ism. Steier Lajos : Az 1849-iki trónfosztás előzményei és következményei, h. és é. п., 200—202. 1.) és Batthyány Kázmér is (Tóth Lőrincz : Gróf, Batthyány Kázmér és emlékiratai, Budapesti Szemle LXXV. 55. 1.), s Kossuth egyik visszaemlékezését az ülésen elmondott beszédének egy részére (Értekezés Magyarországról, Kossuth Lajos Iratai. II. k. Bpest, 1881. 274—275.1.) sem a kötetnek az üléssel foglalkozó helyén, hanem egy egészen más fejezetének jegyzetei között találjuk meg ; az április végén tartott zárt ülésekről olvashatunk Kemény Zsigmondnál is (i. h. 127—130. 1.) s Kazinczy Gábor is jóval többet ír róluk, mint amennyit a kötet közöl feljegyzéseiből, megemlítve azt — az ülések kronológiájának tisztázatlansága miatt fontos adatot is, hogy e zárt ülések egyikét április 22-én tartották ; a július 27-i ülésről pedig ismét ad képet Dusehek (ism: Steier Lajos: Haynau ós Paskievics. II. k., h. ésó. п., 32—35. 1.), továbbá Szemere Bertalan is (még ugyanaznap Kossuthhoz intézett levelében, amely rövidesen megjelenik Kossuth Lajos Összes Munkáinak sajtó alatt levő XV. kötetében). Itt említendő meg egyébként, hogy Görgey fővezérré való kinevezésének ügyét—amint azt Barta István éppen Szemere levele alapján tisztázza a készülő új Kossuth-kötetben — a képviselők nem a július 25-i, hanem a kötet ilyenórtelmű beállításától eltérően csak a július 27-i zárt ülésen vitatták meg s a július 25-i ülésen egyedül a nemzetiségi törvényjavaslatról volt szó. Végül említés nélkül marad a kötetben a képviselőház utolsó, au usztus 3-án, immár Aradon tartott zárt ülése, noha erről a kötet e részének egyik legfőbb forrása, Hunfalvy Pál is beszél (Idősb Görgey István munkája, Budapesti Szemle. LV. 213. 1.). Hasonló sajnálatos fogyatékosságok különben a kiadvány más pontjain is megmutatkoznak. A bevezető tanulmány például foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az országgyűlés nem dolgozta ki a független magyar állam alkotmányát, s azt állítja, hogy csak Szemere és Kossuth tett a trónfosztás után bizonyos előkészítő lépéseket alkotmánytervezet létrehozására (38—39. 1.). Pedig Táncsics már egy hónappal a trónfosztás előtt megszövegezte s ki is adta alkotmánytervezetét, s erről a fontos dokumentumról -— az első kerek magyar alkotmánytervezetről —- illendő lett volna megemlékezni akkor is, ha Táncsics nem is terjesztette az országgyűlés elé. A képviselőház Pesten hozott határozatai közül pedig a szerkesztők kifelejtették a Németországhoz való viszony kérdésében augusztus 3-án elfogadott nagyjelentőségű határozatot (még eiak nem is utalnak rá, ami önmagában elégséges volna, mivel a határozat szövege a jegyzőkönyv megfelelő helyén is fellelhető), holott a felsőház augusztus 17-én hozott hasonló határozatával a maga helyén (686.1.) részletesen foglalkoznak (bár ennek a szövege is megtalálható a jegy-