Századok – 1954

Szemle - Az 1848/49. évi népképviseleti országgyűlés (Ism.: Spira György) 671

SZEMLE. 671 ságot létrehozta.« A kötet részletesen foglalkozik Lenin ós a magyar munkásmozgalom kapcsolatával a Tanácsköztársaság idején. Azok a táviratok, beszédek, írások stb., amelyekben Lenin a magyar forradalom problémáival, jelentőségével foglalkozott (s amelyekre fentebb már utaltunk), itt a Tanácsköztársaság történetébe ágyazva jelennek meg s világosan látjuk, olyan segítség volt ez a magyar forradalom számára, amelyet sokkal jobban fel kellett volna használni. Kun Béla és a szociáldemokraták azonban mindvégig igyekeztek ezt meghiúsítani. Igen érdekes és újszerű a könyv két utolsó fejezete. Rámutat arra, hogy Lenin tanításai halála után sem halványultak el, lelkesítették a kommunistákat az ellenforradalmi időszakban is. »A Lenin emlékéhez ós eszméihez való törhetetlen ragaszkodás elválaszthatatlanná vált a magyar proletariátus felszabadításáért folytatott állhatatos harctól.« A párt megkezdte illegális tevékenységét és újságjai, az Uj Március, majd a Munka és Tudás könyvtára stb. rendszeresen közöltek részleteket Lenin műveiből. Ezek nagy segítségére voltak a párt tagjainak a felmerült nehéz problémák megoldásában. Réti László számos igen szép adatot hoz annak dokumentálására, milyen eleven erővel élt a magyar népben és a mozgalom vezetőiben a Szovjetunió, Lenin iránti szeretet, hogy nem halványult el az »orosz példa« követésére irányuló törekvés. Lenin tanítása azonban igazán csak akkor válhatott a magyar nép közkincsévé, amikor a Szovjetunió felszabadította hazánkat. »Népünk és elsősorban munkásosztályunk, pártunk, nagy léptekkel haladt előre a lenini tanítások elsajátításának és saját viszonyainkra való alkalmazásának útján.« »A felszabadulás óta Leninnek összesen hatvan műve hetvenöt kiadásban, több mint kétmillióhétszázezer példányban jelent meg Magyarországon.« — Ezek olyan adatok, amelyek magukért beszélnek. A kötet befejezéseképpen a szerző rámutat arra, hogy Lenin tanításainak tanulmányozása terén még sok a tennivalónk. »A magyar munkásmozgalom csaknem öt évtizedes kapcsolata a nagy Leninnel, e kapcsolat minden tanulsága világosan megmutatja feladatainkat. Szívleljük meg az eddiginél jobban azt, amit Sztálin, Lenin halálának első évfordulóján mondott : 'Emlékezzetek Ujicsre, szeressétek, tanulmányozzátok őt, tanítómesterünket, vezérünket!'« KLEIN JÁNOSNÉ . AZ 1848/49. ÉVI NÉPKÉPVISELETI ORSZÁGGYŰLÉS Sajtó alá rendezték Csizmadia Andor és Gyulai Lajos. A bevezető tanulmányt írták Beér János és Csizmadia Andor. Szerkesztette Beér János. (Budapest, Akadémiai Kiadó, 1954. 933 1.) Ez a terjedelmes kiadvány, amely az 1848—49-i országgyűlés mindkét házának jegyzőkönyveit, valamint az országgyűlés által elfogadott törvényeket, határozatokat, kiáltványokat és az országgyűlés elé terjesztett, bár el nem fogadott törvényjavaslatokat teszi közzé, értékesen gyarapítja a negyvennyolcas magyar forradalom nyomtatásban kiadott forrásainak sorát. A kötetet összeállító jogtörténészeket az a nemes szándók vezette, hogy jóvátéve a felszabadulás előtti jogtudomány bűnös mulasztását, a magyar törvénytárban méltó helyükre illesszék kiadványukkal az első népképviseleti országgyűlés által alkotott törvényeket, amelyek érvényét korábban azzal a hamis jogászi okoskodással vonták kétségbe, hogy létrejöttük idején nem nyerték el a Habsburgok — a népünk életére fegyverrel törő s a nép képviselői által ezért trónjuktól meg is fosztott Habsburgok — kezéből a szentesítést. S a kötet összeállítói — elmondhatjuk — munkájukkal — a továbbiakban tárgyalandó nem kis hibái ellenéré — le is rótták egy részét annak a tartozásnak, amellyel ma már szabad népünk adósa e téren szabadságáért oly sokat áldozó ősei emlékének. Engedtessék meg azonban e sorok írójának, hogy a magyar történészek folyóiratának lapjain méltatva a kiadvány jelentőségét s elemezve hibáit, elsősorban ne a jogtudomány, hanem a történettudomány szempontjaira legyen tekintettel. Mert e kiadvány megjelenésének a történettudomány művelői is komoly hasznát látják. Igaz, a kötet nagy terjedelme ellenére sem tartalmazza az 1848—49-i országgyűlés anyagának történeti forrásértékkel leginkább bíró — bár jogi szempontból kétségkívül kevésbé érdekes -— részét : az országgyűlés két házának naplóit, a kiadvány szorkesztőitöl azonban — mint arra a bevezető tanulmányban (11—12. 1.) maguk is utalnak — nem idegen az a feltétlenül helyeslést kiváltó gondolat, hogy később további kötetekben közzétegyék a napló-