Századok – 1954

Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636

A »MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE« С. EGYETEMI TANKÖNY I. KÖTETÉNEK VI Ti JA 649 matosítás, hanem a burzsoá nemzet elemeinek erősödése a gyarmati korlátok között, nem helytálló tehát a bécsi szemszögből néző felfogás. Â nemzettéválásnak a késői feudalizmus egész szakaszára kiterjedő folyamatát a tankönyvön sokkal világosabban, következetesebben kell végigvezetni, mert ez a fővonal а XVI—XVII. század tárgyalása során éppen csak fel-feltűnik, а XVIII. század előadásában meg egyenesen eltűnik, aminek a főoka a »bécsi szemszög« érvényesülése. Azon az egységen belül, ahogy a három szerző a gyarmatosító rendszert még a belső fejlődés rovására is előadásának tengelyébe állítja, jelentkeznek bizonyos felfogáskülönbségek a gyarmatosítás jellegét és megítélését illetően. Ilyen eltérés mutatkozott különösen a felvilágosult abszolutizmus jellemzésében. Wellmann Imre és H. Balázs Éva mind azzal, hogy az egyik a felvilágosodott abszolutizmust inkább összeurópai, a másik inkább keleteurópai vonatkozásaiban vizsgálta, mind azzal, hogy egyikük a negatív, másikuk a pozitív megítélés felé hajlott, a szükséges kétoldalú megvilágításon túlmenő felfogásbeli ellentét látszatát keltették, amire Kosáry Domokos hozzászólásában fel is hívta a figyelmet. Pach Zsigmond Pál azután rámutatott arra, hogy a felvilágosult abszolutizmus megítélésében, nem elég a burzsoáziából kiindulni — mint azt lényegileg a szerzők tették—, hanem a paraszti osztályharc kérdését kell a központba állítani, mert az abszolutizmus alapvető feladata a burzsoázia és a parasztság antifeudális szövetségének megakadályozása volt. Ami a felvilágosodott abszolutizmus keleteurópai kialakulását illeti, itt is az agrárfejlődós sajátosságaiból kell kiindulni. A »második jobbágyság« előrehaladó folyamata kiélezi az osztályellentéteket, másrészt a burzsoázia fejletlensége miatt a monarchia a paraszti adózás fokozott igénybevételére kényszerül, s ez indítja az uralkodót bizonyos reformok végrehajtására, melyeket a burzsoá történetírás »parasztvódelmi« intézkedéseknek állított be. Valamivel halványabban jelentkezett a felfogás ellentétessége Ember Győző és a másik két szerző közt a köznemesség kérdésében, A század első felének történetében ugyanis nem látható semmiféle előzménye annak a folyamatnak, mely a köznemességet a század végén élreveti. Ez a következetlenség azonban összefügg azzal a tanácstalansággal, mely a félkötetben a köznemesség jelentőségének kezelését jellemzi. Töredékességet és ellentmondások sorát fedezték fel a hozzászólók a gazdasági alap, főleg a mezőgazdasági viszonyok XVIII. századi fejlődésvonalának vezetésében is, annak ellenére, hogy a paraszti élet részleteit Wellmánn Imre nemcsak meglepő gazdagságban, hanem példaadó meleg együttérzéssel is ábrázolta. Ennek egyik oka abban rejlik, hogy a XVII. század második felének gazdaságtörténete úgyszólván teljesen ismeretlen, főként a majorsági robotgazdálkodás ekorszakbeli alakulásáról nem tudunk még magunknak képet alkotni, s ezért a XVIII. századi kiindulópont is bizonytalan. Hozzájárul ehhez az. is, hogy a századforduló háborús eseményeinek a gazdasági életre gyakorolt hatása szintén nincs még megbízhatóan lemérve. Ezért fogadta bizonyos kétellyel Szabad György a tankönyvnek azt az állítását, hogy a XVIII. század közepén került sor a majorgazdálkodás általánossá válására. Szerinte ekkor csak jelentős előretörésről van szó, a majorsági árutermelés azonban csak a XIX. század elején válik a mezőgazdasági termelés döntő tényezőjévé. Ruzsás Lajos hozzászólása azt bizonyította, hogy a mezőgazdaság fejlődése vidékenként igen nagy eltéréseket mutat s főként a volt török területek hátramaradását komolyan számításba kell venni. Bakács István a mezőgazdasági hitel kérdését vetve fel, ugyancsak a XVIII. századi fejlődés sajátos nehézségeire mutatott rá. Mindez végülis az I. és II. tankönyvkötet érintkezési pontjának kérdéséhez vezetett. Ismeretes volt ugyanis, hogy a II. kötet szerzői a fejlődésnek valamivel alacsonyabb színvonalából indulnak ki, mint amilyent az I. kötet szerzői a XVIII. század végén feltételeznek. A kérdés végleges tisztázására ezért a II. kötet vitája alkalmával kerülhet sor, addig csak annyit lehet megállapítani, hogy a XV111. század közepén a mezőgazdasági fejlődés eléri már azt a fokot, melyen a kapitalizálódás problémái időszerűvé válhatnak. Ugyancsak a II. kötet vitájával kapcsolatban kell majd újra felvetni az I. kötet befejező periódushatárának helyességét is. Benda Kálmán és mások az 1795-ös év mellett érveltek, mert a jelenlegi periodizáció kettévágja a jakobinus mozgalomhoz vezető folyamat szerves egységét, Spira György ezzel szemben az 1790 körül jelentkező korszakváltó jelentőségű mozzanatokat emelte ki. A vitán felmerült problémáknak a fentiekben csak egy részét említhettük itt meg s különösen a sok értékes részletmegjegyzés, adatkiegészítés, helyesbítés felsorolására e eikk keretében nem kerülhet sor. Ki kell emelni azonban azt, hogy a hozzászólók hatalmas tényanyaggal is gazdagították ismereteinket s néhány hozzászólás (pl. Purjesz Istváné, Paulinyi Oszkáré, N. Kiss Istváné stb.) egész kis tanulmány volt vagy éppen egy nagyobb monográfia elemeit rejtette magában. A vitának egyik jelentőségét éppen abban kell látnunk, hogy a monografikus kutatás számára a témák hosszú sorát vetette