Századok – 1954

Vita - Makkai László: A „Magyarország története” egyetemi tankönyv első kötetének vitája 636

A • MAGYARORSZÁG TÖRTÉSETE« С. EGYETEMI TANKÖNYV I. KÖTETÉNEK VITÁJA 637 mértékben biztosítani, mert a tankönyv szövege akkorra már nagyobb részében meg volt fogalmazva s a rendelkezésre álló idő nem volt elegendő nagyobbarányú átdolgozás végrehajtására. A Szovjetunió és a népi demokráciák történészei értékee szempontokat vetettek fel az első félkötettel kapcsolatban. Noha észrevételeik nem a teljes szövegre, hanem csak az aránylag szűkszavú tartalmi áttekintésre vonatkoznak, megállapításaik rendkívül értékesek számunkra és bizonyságai annak, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák közötti együttműködés a történettudomány területén is fejlődik és gazdag eredményeket tud felmutatni. A Szovjetunió Tudományos Akadémiája Történeti Intézete részéről M. M. Szmirin, A. J. Nyeuszihin és V. F. Szemjonov professzorok biztos kézzel tapintottak reá a tankönyv elvi mondanivalójának és periodizációjának legkényesebb, legvitathatóbb pontjaira, a »prefeudális« korszak termelési viszonyainak és időtartamának nyitott kérdéseire, a korai feudalizmus megoldatlan problematikájára és a rëndi fejlődós kifejtésében mutatkozó hiányosságokra. T. L. Manteuffel professzor a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének nevében, P. Ratkos a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete részéről, D. Koszev akadémikus a Bolgár Tudományos Akadémia Történeti Intézetének nevében, St.. Pascu a Román Népköztársaság Tudományos Akadémiája Történeti Intézete részéről ós Sproemberg, valamint Markow professzorok a lipcsei egyetem egyetemes történeti intézete részéről rámutattak egész sor elvi és ténybeli problémára a kezdeti magyar-szláv kapcsolatok, a korai feudális monarchia a házirabszolgaság, a feudális széttagoltság, az eretnekmozgalmak stb. vonatkozásában. Megjegyzéseikre az illető problémák tárgyalása kapcsán az alábbiakban még utalni fogunk. Ezek a tanulságos szakvélemények azonban már a kézirat lezárása után érkeztek s így a szerzőknek utólag, a vita anyagának feldolgozásával párhuzamosan kell majd azokat felhasználniok. Ilyen körülmények közt a két félkötet szerkesztőire várt volna az a feladat, hogy az egyes szerzők írásait összehangolják ós ezzel a szerkezet és a periodizáció következetességét biztosítsák, amire annál inkább szükség lett volna, mert a munka során a szerzők sok esetben az elő tematika és a tartalmi áttekintés álláspontjától eltérő véleményre jutottak. Ez azonban túlságosan kitolta volna a vita időpontját, már pedig a tankönyvmunkálatoknak ebben a stádiumában jelentős előrejutást csak az eddig nélkülözött széleskörű megvitatástól lehetett remélni. Ezért meg kellett elégedni egy gyors előszerkesztéssel, mely a legkiáltóbb ellentmondások és egyenetlenségek kiküszöbölésére szorítkozott s így a kézirat olyan hiányokkal ós félmegoldásokkal, sőt itt-ott elírásokkal terhelten került, a bírálók kezébe, melyeken a kutatás mai állása mellett is aránylag könnyen lehetett volna segíteni. Ezek a fogyatékosságok, ha a vita során néha okoztak is fölösleges időpazarlást azáltal, hogy elvonták a figyelmet a lényegi problémáktól, nem érintették a szöveg alapvető mondanivalóját és így végeredményben helyes volt a kéziratot még ebben az állapotban is vitára bocsátani. Az öt napig tartó vitaülésen több mint száz történész jelent meg és 68 hozzászólás hangzott el. Már ezek a számok is tanúsítják, hogy történészeink a vitát fontos eseménynek tekintették. Egészében véve a vitára bocsátott kézirat meg is felelt annak a várakozásnak, mely megelőzte. »Jobb, teljesebb, reálisabb és megnyugtatóbb, mint valamennyi korábbi összefoglalás«—• állapította meg Mályusz Elemér az 1526-ig tartó első félkötetről s arra is rámutatott, hogy »a helyesnek felismert módszer és szemlélet vezette a szerzö• ket s tette munkájukat egységessé«. Hasonló értékelést adott a második félkötetről Hajnal István : »Nem csupán politikai siker a magyar eseménytörténetnek ez az új előadásmódja, s nem csupán tudományos siker, hanem didaktikai siker is egyúttal.« Ennek a két megnyilatkozásnak annál nagyobb a jelentősége, mivel két tapasztalt, kiváló szakember szájából hangzott el, akiket a tudományos teljesítmény minősége győzött meg a marxista-leninista módszer helyességéről. Komoly szolgálatot tett a tanköny a magyar történészek egységfrontja megszilárdulásának azzal' is, hogy újra bebizonyította : a dolgozó nép, a munkásosztály álláspontjáról nézve múltunk nagy nemzeti értékei nem hogy eljelentéktelenednének, hanem olyan tisztán, egyértelműin ós lelkesítően ragyognak fel, amilyennek a polgári nacionalizmus történetszemlélete még leghaladóbb korszakában sem tudta megmutatni azokat. Bocskai, Bethlen, Rákóczi igaza, mely egyúttal a magyar dolgozó nép igaza Í8, a polgári történészeknek néha egyenesen a nemzeti törekvések elítélésóig menő relativizmusával szemben félreérthetetlenül és vitathatatlanul derül ki a tankönyvszövegből. Persze, annak örvendező hangsúlyozása, hogy »a tankönyv múltszemlélete megegyezik múltunk nagyjainak egykorú ítéletével« (Benda Kálmán magállapítása), nem jelenti azt, hogy azonosítjuk a marxista álláspontot a polgári történetírás protestánskuruc szemléletével. Bocskainak, Bethlennek, Rákóczinak annyiban ós azért adunk