Századok – 1954

Közlemények - Szeczinowski; Waldemar: A „Keletkutatás” szervezete Nyugat-Németországban 619

620 WALDEMAR SZECZINOWSKI Naivság volna szemet hunyni az előtt a tény előtt, hogy általában a haladás ellen és elsősorban Kelet-Európa haladó népei és államai ellen indított dühödt kirohanásokban a polgári Kelet-Európakutatásnak pontosan előírt feladata van. Ez a feladat annak bizonyítása, hogy a keleteurópai területek régi német területek, hogy azokat jogtalanul vették el a német néptől, hogy minden németnek öröklött szent joga van ezekhez és kötelessége, hogy azokat — akár karddal a kézben — visszaszerezze. Ezeknek a keletkutatóknak és a felállított keletkutató intézeteknek éppen ez a feladata, hogy e jelszavakat az egyetemeken a nyugatnémet ifjúság fejébe ismét és ismét beleverjék- Egészen nyíltan szólt erről K. Read, az Amerikai Történelmi Társulat elnöke. Mr. Read azt követelte 1949-ben a történészektől, hogy a múlt eseményeit úgy válogassák ki, úgy rendezzék el és úgy domborítsák ki, hogy ez közvetlen összhangban legyen azzal, ami »szociális szempontból kívánatosnak látszik«. Azt követelte, hogy »a társadalom fejlődését állandóan erre a célra gondolva« vizsgálják és végül is megállapította : »A totális háború, akár meleg, akár hideg, mindenkit mozgósít és megköveteli, hogy mindenki töltse be szerepét. A történész ugyanúgy tartozik eleget tenni ennek a kötelezettségének, mint a fizikus«.2 Minthogy az amerikai imperialisták 1945 óta rendkívül nagy anyagi és erkölcsi befolyásra tettek szert a nyugatnémet egyetemeken és főiskolákon, jogos annak feltételezése, hogy Read úr követelései ezekre is vonatkoznak. A háborús készülődés jelenlegi szakaszában a Keletet ismerő profeszszorokra nagyobb szükség van, mint a Keletet ismerő tábornokokra. Keresik és támogatják őket. A legkülönbözőbb működési területek álhiak nyitva számukra. Nyugat-Németországban a társaságok, intézetek, kutatási-tanácsok, bizottságok és hasonló intézmények egész hálózatát építették ki. Schleswig-Holstein körzeti iskolai tanácsainál szakreferenciákat tartanak fenn keleti kérdésekre. Egész tartományok tanítóit rövid tanfolyamokon megismertetik »a keletismeret tanításának iskolagyakorlati problémáival«. Egyetemeiken új tanszékeket állítanak fel a keleteurópai történet számára és studium generale-jukban különleges figyelmet fordítanak »a német Keletről szóló előadásodra, keletkutató közösségeket alakítanak, menekültügyi szervezetek, főiskolai tanárok és kultuszminiszterek versengenek egymással abban, hogy ennek a kutatásnak sürgős szükségességét újra és újra hangsúlyozzák és annak előmozdítását követeljék. Amikor a szövetségi országgyűlés 1953 júniusában — a neofasiszta Német Párt (DP) javaslatára — kimondta, hogy »biztosítani kell a német keleti területekre, Kelet-Európára és Délkelet-Európára vonatkozó ismeretek terjesztését az iskolákban és művelődési intézményekben«, valamint »lehetővé kell tenni a kelet-német, keleteurópai és délkeleteurópai földrajzra és gazdaságismeretre vonatkozó tanszékek felállítását és kutatási lehetőségek megszervezését, akkor ezekből már igen sok mindent megvalósítottak.3 1949-ben a dr. Adenauer-féle bonni különkormány létrehozásakor nyilvánvalóvá vált, hogy Nyugat-Németország hamarosan nem fog a békés és demokratikus fejlődés útjára lépni. Közvetlenül ezután érvénybe lépett a megszállási szabályzat, elfogadták a Marshall-tervet és aláírták a petersbergi 2 Idézi M. A. Alpatov : A reakciós történetírás a háborús gyújtogatók szolgála tában. Bpest, 1952, 22—23 1. 3 »Deutscher Bundestag«, 268. ülés, Bonn, 1953. jún. 3. 13219—13226. és 12233— 12238. 1.