Századok – 1954

Tanulmányok - H. Balázs Éva: A parasztság helyzete és mozgalmai (1780–1787) 547

.554. H. BALÁZS ÉVA legények idegen országokban növelik a Habsburg birodalom fegyveres erejét. Az állam legfontosabb hatalmi eszköze, a hadsereg, a belső fékentartás funkcióját így hathatósabban tölti be. De a több évtizedes katonai szolgálat mégsem folyhat megszakítás nélkül. A katonákat szabadságra hazaengedik, s ilyenkor szűkebb hazájának, a megyének átmeneti fennhatósága alá kerül. A megye fenntartja az érintkezést azzal az ezreddel, ahol a szabadságolt katona szolgál. Ha a katona külországban szökik meg ezredétől, az okozott ruhakár megtérítéséről a megye gondoskodik, s a szökevény családjától gyalogos esetében 60, lovasnál 120 forintot hajt be. Ha szabadság idején, itthon történik a szökés, a megye körözést ad ki, melyet sikertelenség esetén a helytartótanács az összes megyének kinyomtatva szétküld. A katonakörözések száma évről-évre nő és sok ítélet maradt fenn elfogott 5 — 10 évre ítélt szökevényekről. Csak a török háború okozta kényszerhelyzet hoz enyhülést. Ha a szökevényt elfogják, egyszerűen ismét szolgálatba állítják, csak ha alkalmatlannak bizonyul, zárják börtönbe, s ítélik ezenfelül pénzbüntetésre. De sok katona szökése sikerült ; ezek fegyverrel is rendelkeztek, ezeket használhatták abban a bújdosó-rabló életben, amelyre kényszerültek. Mint az egykori feljegyzések említik, a nagy román felkeléshez ilyenek számosan csatlakoztak és a harci cselekményeknél vezetőszerepet játszottak. Az 1784. évi román parasztfelkelés, melyet vezetőiről Horia-Clösca felkelésként ismerünk, a század legnagyobb parasztmegmozdulása. Hullámai többezer négyzetkilométernyi területen 3 — 400 község népét, mintegy 20 — 30 000 jobbágyot mozgattak meg. Főszintere az erdélyi Aranyos-, Abrud- és Ompoly-völgyi vidék volt, olyan terület, melyen évszázadok óta az állam i volt a birtokos. Az állami uradalmak népe, mint azt a század közepe óta több panaszirat tanúsította, igen súlyos úrbéri kizsákmányolást szenvedett el. • Elvesztette kiváltságait (vám- és harmincadmentes gabona, élelembehozatal), a termékjáradék helyett pénzjáradék fizetésére kényszerült. A kincstár a méh- és sertésdézsma fejében pénzösszegeket követelt, emelte a robotot és elvett számos haszonvételt (szabad legeltetés, fahasználat, írtásjog és főként a kocsmáitatás). De súlyos volt a földesúri birtokokon élő parasztság helyzete is. Az úrbérrendezés megvalósítása Erdélyben késett ; Mária Terézia kormánya több mint egy évtizedig foglalkozott a kérdéssel, anélkül, hogy megoldáshoz jutott volna. Az erdélyi kiváltságos osztály csoportjai, magyar, székely, szász földesurak Bruckenthal kormányzó vezetésével akadályozták, halogatták a { rendezésnek még az előkészítését is. Megkonstruált erkölcsi alapjuk az volt, • hogy az idegen államhatalom ne avatkozzék Erdély belső ügyeibe. Lényegében azonban attól tartottak — joggal —, hogy az állami adóalap biztosítása érdekében az ő kizsákmányolási tevékenységük elé bizonyos akadályok gördülnek. Ilymódon az állami és a magánbirtokok jobbágysága súlyos, törvényes szempontból is igen bizonytalan helyzetben volt, s a megnyomorított dolgozók tömegét a nincstelenek tömegei egészítették ki, kiknek felszámolására — mint fentebb láttuk — már előkészületek történtek. $ Ebben a feszült helyzetben, 1784 januárjában a határőrezredek megerősítése érdekében a határőrség körzetébe eső falvakban kísérleti összeírást rendelt el a császár. Amikor júniusban egy újabb, félreérthető katonai rendelet jelent meg, a Marosvidék románsága között elterjedt a hír : határőrnek lehet jelentkezni, meg lehet szabadulni az immár elviselhetetlen jobbágyterhektől. Különösen Hunyad és Alsó-Fehér megye népe indult meg pópáinak vezetésével s özönlött jelentkezni Gyulafehérvárra. A nép és a földesurak között