Századok – 1954

Tanulmányok - Szidorov; A. L.: A nemzetközi munkásmozgalom központja Oroszországba való áthelyeződésének kérdéséhez 528

.544 A. L. SZIDOROV proletariátus nagyszerű forradalmi hagyományokra tett szert. Lenin hangsúlyozta, hogy Oroszországban a proletariátus a legforradalmibb* osztály, mégpedig nem különleges tulajdonságainál fogva, hanem az »1905-ös év« eleven hagyományai következtében. Így tehát az első orosz polgári-demokratikus forradalom roppant jelentősége abban rejlik, hogy politikai életre és politikai harcra ébresztette a munkások millióit és a parasztok tízmillióit. Az 1905 — 1907-es forradalmi harc tüzében megteremtődtek a munkásosztály és a parasztság szövetségének alapjai, ragyogóan igazolódott a proletariátus hegemóniáját hirdető lenini eszme igaza. A forradalom lerántotta a leplet a mensevizmus aljas szerepéről ; megmutatta, hogy a mensevizmus gyengítette a proletárharc frontját, segített a liberálisoknak és a cárizmusnak a forradalom elfojtásában. V. I. Lenin feltárta az első orosz forradalom jelentőségét a munkásosztály további harcai szempontjából, és leszögezte, hogy az 1905-ös »főpróba« nélkül lehetetlen lett volna az 1917-es Októberi Forradalom győzelme. A forradalmi mozgalom központjának Nyugatról Oroszországba való áthelyeződése, amely már a XIX. századvégén megindult, az 1905 —1907-es orosz forradalom folyamán fejeződött be. Az orosz munkásosztály az egész világ forradalmi proletariátusának élén haladt. Az 1905—1907-es forradalom világméretű forradalom volt, minthogy igen nagy hatást gyakorolt mind a Nyugat munkásmozgalmára, mind a Kelet népeinek felszabadító, imperialistaellenes harcára. Ugyanakkor az orosz forradalom szemléltetően megmutatta, hogy a cárizmus többé nem Európa zsandára, mert már nincs ereje ehhez, hiszen a nemzetközi imperializmus segítsége nélkül a cárizmus Oroszország munkásosztályával sem tudott volna megbirkózni. V. I. Lenin rámutatott arra, hogy az imperializmus korszakában »nyilvánvaló és vitathatatlan, hogy a cárizmus nem fő támasza többé a reakciónak, először, a nemzetközi finánctőkének, különösen Franciaország finánctőkéjének támogatása következtében, másodszor, 1905 következtében«.3

1

Az imperializmus előtti szakaszban a nyugateurópai burzsoá demokrácia »a cárizmus ellen« volt. Az imperializmus korszakában »szövetség« jött létre a cárizmus és az előrehaladott kapitalista, európai imperializmus között.3

2

Ez a szövetség a forradalmi proletariátus ellen irányult, célja a nemzetek további elnyomása volt. Ilymódon az »előrehaladott« nyugateurópai kapitalizmus az önkényuralmat nemcsak a hódító külpolitika érdekében, hanem az európai és ázsiai népek elnyomása érdekében is felhasználta és támogatta. Az európai ellenforradalom súlypontja Oroszországból az angol-francia, német és amerikai imperialistákhoz, bankárokhoz helyeződött át. A cári Oroszország a krimi háborúban szenvedett vereség után politikailag meggyengült és fokozatosan elvesztette korábbi befolyását az európai külpolitika kérdéseinek megoldására. Ettől kezdve a cárizmust anyagilag, támogató európai burzsoá kormányok kezdték Oroszországba exportálni és ott megerősíteni az ellenforradalmat. Oroszország viszont nemcsak politikai emigránsokat kezdett szállítani Európának, hanem forradalmi eszméket, a proletariátus osztályharcának élenjáró formáit is. 31

V. I. Lenirt Művei. 22. k. 358. 1. 32

Lásd uo.