Századok – 1954
Tanulmányok - Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények 497
AZ 1351. ÉVI JOBBÁGYTÖB VÉNYEK 525 Bármilyen jól ismert jelenségről van szó az 1351. évi 6. articulusban, szövege mégis érthetetlen: egyes országlakók jobbágyairól van szó, de ezek a jobbágyok egyben — a szöveg szerint — a királyhoz, a főpapokhoz és a hatalmasokhoz tartoznak. Ezek a jobbágyok tehát egyszerre két úrhoz is tartoznának! Ilyesmit azonban a magyar feudalizmus nem ismert : a nemes országlakó jobbágya nem lehetett egyúttal a király, a királyné, a főpap vagy más hatalmas ember jobbágya is. Kettős földesuraság a valóságban nem volt, s nem képzelhető el a jogi elv síkján sem. Az articulus szövege azonban értelmetlen azért is, mert ha már tiltani óhajtják az abductiót, a jobbágyoknak miért csupán bizonyos csoportjaira vonatkozik a tilalom, olyan jobbágyokra, akik valami módon éppen a nagybirtokos feudális urakhoz tartoznak? Mintha az ilyen abductio más jobbágybirtokos úija nézve nem volna sérelmes. Az 1351. évi articulusolc szellemének — mint láttuk — éppen nem felelne meg a hatalmasok jobbágyainak a védelme, hallgatva a nemesekről. A törvénycikk szövegének az értelmetlenségig menő ellentmondásai tehát nyilvánvalóak. Minthogy pedig a szöveg maga az értelmetlenség feloldására nem ad lehetőséget,73 nincs más hátra, mint arra gondolni, hogy a rendelkezés hibásan, hiányosan vagy torzán került a decretumba. Ha egyébként az egykorú szövegekben talált nyelvtani vagy értelmi hibáknak az író terhére való írásával igen óvatosan kell bánnunk — az értelmetlenség az író és az egykorúak számára is az volt, s ha az volt, miért maradt a hiba a szövegben, éppen decretumban? — ez esetben mégis olyan szöveg kerül elénk, amely a végső szükség eszközeinek keresésére is feljogosít bennünket. Előbb azonban állapítsuk meg, hogy a jobbágyok abductiója — mondhatnánk megszöktetése vagy éppen erőszakos nyílt elhurcolása — nem csupán a szabad költözés korszakának jelensége. Valójában végigkíséri a feudalizmust. Mégis korszakunkban, a XIV. században — a jobbágyok szabad költözése korában — az ilyenfajta jobbágyszerzés többé-kevésbé a költözés szabadságának jogcíme alá bújva hatalmasodott el. A jobbágy elhagyhatta urát, természetesen a már korábban törvényesített említett feltételek mellett. Az elköltözés rendszerint úgy történt, hogy a jobbágy előbb megállapodott' új urával s most már az ő segítségével járt a licencia után, sőt esetleg maga az új földesúr volt az, aki kikérte a hozzá költözni óhajtó jobbágyot. A feltételekkel azonban, melyeket az elköltözni óhajtó jobbágynak teljesítenie kellett, nem mindig törődött a jobbágyot a maga telkére fogadni készülő földesúr, ha hatalmával a másik nem tudott dacolni : ráküldte embereit a falura s nappal vagy éppen éjszaka, olykor kisebbfajta csata árán, állataival és javaival együtt elvitte a jobbágyot. Hatalmi harc volt ez s a hatalmi viszonyok döntötték el, hogy ki veszít vagy nyer. Nem kétséges, hogy elsősorban a kisebb birtokosok, a köznemesek húzták a rövidebbet. A kis- és középbirtokos nemesek félelme volt elsősorban az abductio, de maga a szabad költözési jog is, melynek ürügye alá sok minden fért. Gondoljunk arra, hogy a költözési jognak 1514-ben történt megvonása után az 1546. évi országgyűlésen a királynak a költözési jog helyreállítására irányuló javaslatára azzal válaszoltak, hogy őket a hatalmasok elnyomják, jobbágyaikat elragadozzák vagy más eszközökkel kényszerítik őket a hozzájuk költözésre s ha a költözési jogot is megadják, akkor 73 Az articulusnak a Corpus Jurisban olvasható szövege megfelel az 1351. évi decretum fennmaradt eredeti példányai szövegének. O.L. Dl. 4239 — Lad. H. No 2.
