Századok – 1954

Tanulmányok - Szabó István: Az 1351. évi jobbágytörvények 497

AZ 1351. ÉVI JOBBlGYTÖKVÉXYÉK 513 Az 1492. QVÍ törvénycikk most idézett szövegrésze csaknem szó szerint megegyezik a mi vitatott 1351. évi 18. törvénycikkünk második részével. A megegyezést egyrészről az 1351. 18. t. cikk, másrészről a többi törvény és az idézett királyi tiltó parancsok szövegében is megtaláljuk, mind a tartalomra, mind éppen a lényeges szövegrészek kifejezéseire nézve. Azt hiszem, hogy a fenti összevetéssel a 18. articulus kérdése megnyugtatóan megoldódik. Nem érthető félre : a királyi, főpapi, bárói és nemesi birtokokon a regnicolák jobbágyait mon possint impediri, prohiberi seu arestari in rebus et personis«, hanem ha a jobbágyok wulnera, lesiones, mortem, incendia et alia consimilia enormia perpetrarent manifeste«, a panaszosnak a jobbágyok uraitól kell igazságát kérnie. Talán nem lehet vitás többé, hogy az articulusban nem a szabad költözésről, hanem a földesúri bíráskodásról van szó. Azonban ez alapkérdésünk tisztázása után is marad bökkenő, melyet előző tanulmányomban nem figyeltem eléggé meg. Az articulus a jobbágy által elkövetett sebzést, sérülést, emberölést, gyújtogatást vagy a hasonló szörnyűségeket a jobbágy földesurának igazságtevése elé utalja. Súlyosabb bűncselekményekről van szó. Ezek a bűncselekmények a korabeli magyar jog szerint többnyire közbűntettek, »publicae causae criminales«.57

Viszont ezek a bűncselekmények éppen nem tartoztak az ország szokása szerint minden nemest megillető bírói hatalom körébe. Az idézett törvények és királyi parancsok, a földesurak bírói jogának tiszteletben tartását követelve, a közbűncselekményeket kiemelik a földesúri bírói illetékesség alól. Ezzel szemben az 1351. évi törvénycikk éppen ilyen bűncselekményekre nézve követeli a bűntevő jobbágy földesurának a bíráskodási jogot. Az idézett 1492. évi 91. t. cikk tehát szó szerint ugyan, mégis pontosan ellenkező értelemben veszi át az 1351. évi 18. t. cikk szövegének második részét. Hogyan oldható fel az ellentmondás? Errenézve forrásadatainkat már hiába faggatjuk, magyarázatunk csak a következtetés igényével léphet fel. Elsősorban is — úgy vélem — tekintetbe kell vennünk, hogy az egész 1351. évi törvénykönyv a megerősített aranybullával és az új »libertas«-okat nyújtó articulusaival együtt — miként bevezetésünkben kimutatni igyekeztünk — a köznemesi tömeg kívánságára öltött testet s legtöbbször megnevezetten vagy ma is felismerhetően nemesi érdekeket szolgált, esetleg kifejezetten is a főpapokkal, a bárókkal és az ország nemeseivel szemben. A király, mint láttuk, az új libertásokat a »regnicola«-k nyugalmasabb állapota és békés kényelme végett adta ki s a 18. articulus az olyan impeditiokat, prohibitiokat és arestatiokat tiltja meg, melyek'a regnicolák jobbágyait a királyi, főpapi, bárói és nemesi birtokokon szokták érni. Tekintetbe kell azt is vennünk, hogy ekkor még a földesúri bírói hatalom kialakulásának, tartalma és formái megszilárdulásának a korában vagyunk. A földesúri bírói jog hatásköre még nem határozódott meg véglegesen. Legalább is vannak példák, hogy a »consuetudo regni« ellenére külön királyi oklevéllel adományozott földesúri bírói jog ekkor még esetenként a jobbágyok minden« ügyét felöleli, tehát a közbűncselekményeket is. így 1318-ban Károly Róbert a zágrábi püspökség kiváltságlevelében azt a jogot biztosítja, 57

A közbűntetteket az oklevelek nem mindig egyformán és sohasem teljesen sorolják fel. Leggyakrabban a furtum, a latrocinium szerepel, a XIV. század derekán meg csak ezek. A 18. articulus ezeket — bizonyára nem véletlenül — nem említi. A XIV. század második felében a homicidium-ot és a gyújtogatást is kezdik emlegetni. Később másokat is. 2 Szűzadok