Századok – 1954
Vita - Sándor Pál: A magyar agrár- és paraszttörténet polgári irodalmának kritikájához 373
388 SÁNDOR PÁL \ Kerek 40 esztendővel Wenzel irása után, 1927-ben, Kazal Zsigmond tett újabb kísérletet a magyar mezőgazdaság történetének megírására,80 teljesen eredménytelenül. Könyve Wenzel munkájának hibákkal tetézett felújítása, amely még az alapvető adatokról sem vett tudomást. Kazal a másodrangú »forrásokból« kivagdalt — felettébb silány — anyagát teljesen rendszertelenül, a történeti fejlődés összefüggéseiből kiragadva ragasztotta egybe, seholsem téve kísérletet a kérdések elvi és történeti kezelésére. Ez a fércmunka élesen jelezte a magyar agrártörténetírás válságos állapotát, azt a tendenciát, hogy 40 évvel az első kezdeményező kísérlet után a magyar agrártörténet nem előre, hanem visszafejlődött. De a 20-as évek vége felé új mozzanatok váltak szembetűnővé a magyar agrártörténetírás területén. A századforduló rövidéletű fellobbanását követő tétlenség, majd válság hosszú évei után, lassan egyre mozgalmasabbá, egyre elevenebbé válik az a terep, amelyen a magyar agrár- és paraszttörténetírá.s útjának második szakaszában — felfejlődik. Csakhogy a 30-as évek agrár -és paraszttörténetírása merőben más jellegű, mint a századfordulóé volt, mivel mások voltak azok a társadalmi és politikai viszonyok is, amelyek kibontakoztatták és szolgálatukba kényszerítették. Acsády a múlt század utolsó éveiben még több-kevesebb joggal róhatta fel a közvélemény előtt, hogy a gazdaságtörténetet »nem igen akarták befogadni. .. a hatalmas intézetek kapuin«, ami objektive azt jelentette, hogy az úri Magyarországon még nem állították a reakciós osztályok politikai érdekeinek szolgálatába a polgári gazdaságtörténetet. Viszont a XX. század 20-as éveinek legvégétől az agrár -és paraszttörténet felfejlődésének éppen az volt az alapja, hogy az ellenforradalmi rendszer a lehető legteljesebben felhasználta és kiaknázta a maga politikai céljai számára. A késői liberális időszak viszonylagos ideológiai ellenzékiségét az ellenforradalmi korszak teljes szellemi kiszolgálása váltotta fel a polgári agrártörténetírásban, ami alapvetően meghatározta e t udományág egész jellegét. A történeti múlt feltárásától való tartózkodás — s ez, tudjuk, több évtizedes szünetet eredményezett az agrártörténetírásban — most kezdett visszájára fordulni : egyre szélesebb érdeklődéssel közeledtek a múlt gazdaságtörténetének kérdései felé. De ezt az érdeklődést igen gyakran nem a mulasztás hiányait pótolni igyekvő, őszinte tudományos meggyőződés, hanem a legtöbb esetben az ellenforradalmi politika nyers érdekei diktálták. A századforduló viszonylag önzetlen kutatása helyére az ellenforradalmi rendszer által megrendelt kutatómunka és történetírás lépett, amely a történeti igazság felderítése helyett a reakciós osztályok és rendszer szellemi kiszolgálását tekintette főfeladatának. Ekkor már aligha lehetett arról szó, hogy ez vagy az a történeti tény igaz-e, inkább csak arról, hogy ez vagy az a történeti megállapítás a Horthy-rendszer politikájára nézve hasznos-e vagy káros, kellemes-e vagy kellemetlen. Ennek az irányzatnak az eluralkodása természetesen nem egyféleképpen, nem valami szemléleti sablon szerint, hanem a hazai történetírás egyes, különösen szellemtörténeti és pozitivista irányzatainak sajátosságai szerint nyilatkozott meg. És a pozitivizmus a szellemtörténettel szemben tudott felmutatni részeredményeket. 80 A magyar mezőgazdaság története a honfoglalás előtti időktől az újabb korig. Bpest, 1927. Kazal munkájára lásd Wellmann értékelését »Mezőgazdaságtörténetünk új útjai« c. összefoglaló igényű dolgozatában. Domanovszky-Emlékkönyv. 668 — 669. I.
