Századok – 1954
Közlemények - Biró Jenő: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság hadtörténetéhez 335
ADALÉKOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG HADTÖRTÉNETÉHEZ 363 hogy a Forradalmi Kormányzótanács elrendelje a Felvidék kiürítését. Ezt június 24-én közölte is a Kormányzótanács a csehszlovák hadvezetőséggel. Hozzáfűzte, hogy a párizsi Legfelsőbb Tanácshoz jegyzéket intézett, amelyben biztosítékot kért a Tiszántúl megígért kiürítésére vonatkozólag és amíg erre a jegyzékre a válasz megérkezik, a csapatok az eddig elért helyzetben maradnak, de beszüntetik az ellenségeskedést.2 6 A hadseregparancsnokság a fegyverszünetet tudatta a csapatokkal. Egyben elrendelte, hogy ha az ellenség azt megszegné, a Vörös Hadsereg az egész fronton azonnal menjen át ellentámadásba.2 7 Erre azonban nem került sor. Rövidesen létrejött Pozsonyban a Forradalmi Kormányzótanács és a csehszlovák főparancsnokság között az a megegyezes, amelyik a kiürítés részleteit szabályozta. Ennek alapján, bár kedvetlenül, a Hadseregparancsnokság június 29-én elrendelte a csehszlovákoknak ítélt terület kiürítését. Ez nagyobbára vasúton, teljes rendben történt. A csapatok a visszavonulást lehangoltan, elkeseredetten hajtották végre. Ügy a Hadseregparancsnokság, mint a hadsereg vezérkari főnöke külön parancsban azzal igyekezett vigasztalni őket, hogy a Felvidék helyett, ahonnan kivertük a cseh burzsoázia csapatait, visszakapjuk a Tiszántúlt. A katonák azonban úgy érezték, hogy véráldozataik, nagyszerű erőfeszítéseik hiábavalók voltak. Július 1-én feloszlott az offenzíva céljaira megalakított V. hadtestparancsnokság. Ugyanezen a napon vett búcsút a Vörös Hadseregtől a győzelem katonai szervezője, aki a vörös lobogónak csatákban, ütközetekben annyi dicsőséget szerzett, a kedvét vesztett Stromfeld ezredes is. Stromfeld után Böhm is eltávozott a hadseregből. Bécsbe ment, mint a Tanácsköztársaság követe. Megbízatását arra használta fel, hogy az antant képviselőit és a bécsi ellenforradalmárokat kiszolgálva siettesse a proletárdiktatúra bukását és átmentse a jobboldali szociáldemokraták befolyását, pozícióját az ellenforradalmi rendszerbe. A magyar Vörös Hadsereg diadalmenete szűkebben értelmezve 1919. május 30-tól június 10-ig tartott. Későbbi kisebb térnyereségét Eperjestől nyugatra és Pozsony irányában nem számítva, a támadó előnyomulás akkor érte el szélső határait.* Ez alatt az idő alatt az 1. és 6. hadosztály Miskolctól Bártfáig 150, a 10. dandár Sajószent pétertői Torna-Mecenzéfig 60—70, az 5. hadosztály Salgótarjántól Tiszolcig 70, Rozsnyóig 90, a nyugati szárny Balassagyarmattól Zólyomig 70—80 km-t tett meg s visszafoglalt majdnem 3000 km2 területet. Az offenzíva alatt sűrűn váltakoztak a csapások és visszacsapások, a támadások és ellentámadások ; a Vörös Hadsereg ezen teljesítménye a hadtörténelemben is ritkítja párját. Az eredményt annál nagyobbra kell értékelni, mert ezt egy rögtönzött sereg érte el, melyet azonban forradalmi proletár lelkesedés fűtött. Külön figyelmet érdemel a magyar proletár szervező erő, amely szinte csodát művelt, amikor áprilisban a székely hadosztály árulása következtében letört seregmaradványokból jóformán napok alatt újabb, támadó fellépésre 26 Hadseregparancsnokság 624/8. hdm. sz. H. I. L. — MTI. 744/X1I. csomó. 27 Hadseregparancsnokság 624/10. hdm. sz. H. I. L. — MTI. 744/XIT. csomó. * L. 5. sz. térképvázlatot.
