Századok – 1954
Közlemények - Biró Jenő: Adalékok a Magyar Tanácsköztársaság hadtörténetéhez 335
352 BlRÓ JENŐ támadása előtt az ellenség nem tudta tartani magát s a hadosztály estére elérte Miskolc déli szegélyét. Mivel a harchoz, hadi fáradalmakhoz eddig nem szokott csapatok rendkívül kimerültek, a városba való bevonulás csak másnap reggel történt meg. A nehéz terepen való előnyomulás, a véres harcok, a rendes étkezés •elmaradása, a szabad ég alatt, az éppen elért helyzetben, sok helyütt az ellenséggel a legközvetlenebb érintkezésben töltött éjjelezés olyan teljesítménye volt ezeknek a csak napok óta együttlévő, rögtönzött forradalmi csapatoknak, hogy az egy régi, harcedzett csapatnak is becsületére vált volna. Miskolc forradalmi érzületű lakossága örömujjongva fogadta a magyar Vörös Hadsereg bevonulását. A Hadseregparancsnokság sem fukarkodott a dicsérettel. A Forradalmi Kormányzótanácshoz intézett jelentés többek között a következőket tartalmazta : »Csak a legnagyobb elragadtatással és bámulattal adózhatunk minden dicséretet megérdemlő csapatainknak . . . Bámulatos ezeknek a proletárkatonáknak vasfegyelme, bátorsága, harckészsége, nagyszerű magatartása és ami még ennél is fontosabbb, a tűz állásának az a biztonsága, amely mindenkit meglep, aki ezeknél a csapatoknál az előnyomulást végig csinálta.« A győzelmes csata után kiadott hadparancs pedig többek között ezeket mondotta : »A Landler-hadtest proletár katonái minden dicséretet felülmúló lendülettel elfoglalták Miskolcot. Az új Vörös Hadsereg nagyszerű proletár katonáinak ez a sikere biztos záloga a jövő győzelmeknek. A proletárság örök hálája illeti meg önfeláldozóan harcoló vöröseinket.« Kerekes alezredes a következő szavakkal fogadta Stromfeld ezredes elgondolását Miskolc visszavételéről : »semmi kétségem sincsen arra vonatkozólag, hogy az 1. hadosztály meglepetésszerű támadásával Miskolcot visszafoglalja. A feladat nehezebb része azonban csak ezután következik s ez Miskolc megtartása lesz.«15 Miskolc elfoglalása után az 1. hadosztályra valóban még komoly harcok vártak, hogy a város szilárdan a Vörös Hadsereg kezén maradjon : az egyesült csehszlovák — román erők ellentámadásának kivédése. Még be kellett bizonyítani, hogy a Magyar Tanácsköztársaságnak megvan az ereje ahhoz, hogy ellenfeleit a fegyverszüneti egyezmény becsületes betartására kényszerítse, ha kell, fegyverrel. Amint láttuk, az 1. hadosztály parancsnoka számolt azzal, hogy az imperialista rablók mindent elkövetnek, hogy a lenézett vörös csapatok által kivívott első, komoly eredményt tőlük elvitassák s nyugodtan tartsák kezükben az eddig jóformán minden kockázat nélkül elfoglalt területeket. Még akkor is, ha azok a demarkációs vonalon túl feküsznek. így is történt. A Hadseregparancsnokság május 22-én felfogott és megfejtett egy rejtjeles rádiótáviratot. Ebből arra lehetett következtetni,, hogy a csehszlovákok és románok másnap, 23-án Miskolc visszavétele céljából közös akciót indítanak. A hírt azonnal közölte a Füzesabonyban állomásozó Landler hadtestparancsnoksággal, amely megtette intézkedéseit a különben is már várt támadás elhárítására. 5 Az 1. hadosztályparancsnokság május 27-i memoranduma az előzetes megbeszélésről és az 1. hadosztály nagy teljesítményéről. Hadserepparancsnokség 522/7. hdm. sz. intézkedése. H. I. L. — MTI. 49. esomó.