Századok – 1954
Tanulmányok - Tretyakov; P. N.: A szlávok eredete 317
A SZLÁVOK EREDETE 333 Az elfoglalt területen élő lielyi lakosságot — a »vesz«-eket, merjákat, muromákat és a mordva törzsek egy részét — az archeológiai leletek és a történeti források tanúsága szerint a szlávok nem szorították ki, hanem ezek legnagyobb része ott maradt helyben. A társadalmi-gazdasági fejlődés színvonala tekintetében ezek kissé alacsonyabb fokon álltak, mint a szlávok. A szlávok megérkezéséig itt a lakosság igen gyér volt, a földművelésre alkalmassá tett területek kis szigeteket alkottak a hatalmas erdőségekben. A szlávok főként új helyekre telepedtek, ahol kivágták az erdőségeket, amit égetéses földművelési rendszerük követelt meg. A következő évszázadokban a szlávok asszimilálták a rosztov-szuzdali és muromai területen élő helyi lakosságot. Különösen nagy lépésben haladt ez az asszimiláció a régi orosz állam megalakulásának előestéjén, amikor a termelés és a társadalmi viszonyok nemcsak a közép-dnyeperi, hanem az északi keleti-szlávoknál is újabb, magasabb fokot értek el, amikor kialakult a feudális osztálytársadalom. De újabb évszázadokra volt szükség, hogy a helybeli törzsek teljesen elveszítsék eredeti nyelvüket. Leontyij rosztovi püspök »Vita«-jában (mely a XI. század végéről szól) olvashatjuk, hogy Leontyij »jól érti valaaz orosz, meg a merja nyelvet«.17 A Volga-mellék kosztromai körzetében egész a XVI—XVII. századig fennálltak a »merja telepek«.18 A szovjet archeológusok ma nagy figyelemmel tanulmányozzák, hogy miként folyt le és milyen jellegű volt a keleti-szláv törzsek széttelepülése és hogyan ment végbe a helyi másnyelvű lakosság asszimilációja. Ezen a téren is le kell küzdeni a marrizmus káros befolyását. A marristák tagadták, hogy a szlávság a Dnyeper vidékéről települt át északra és keletre, és a szlávok jelenlétét ezeken a területeken azzal próbálták magyarázni, hogy a helyi lakosság stadiálisan átfejlődött szlávvá. * « A szlávok eredetének a jelen cikkben felvetett megoldása, véleményem szerint, eloszlat ja az archeológusok és egyes nyelvészek között ebben a kérdésben még fennálló véleményeltérést. Az összehasonlító nyelvtudomány adatai azt tanúsítják, hogy valamikor, az indoeurópai közösség felbomlása után, volt egy közös ősszláv nyelv, és ez keleti, déli és nyugati szláv nyelvekre oszlott, amelyekből azután a többi szláv nyelvek kisarjadtak. Egyes nyelvészek minden alap nélkül keretek közé akarják szorítani a szláv etnogenezis folyamatát. Miután megállapítást nyert, hogy a X —XI. században közös szláv nyelv kétségtelenül létezett, ezek a nyelvtudósok hajlamosak a keleti szlávok egész előző történetét úgy felfogni, hogy ez a szláv csoport úgyszólván egységes törzset alkotott, miután az eredeti ősszláv közösségből kivált. Ezzel lényegében azt a történelemellenes felfogást viszik tovább, amelyet a keleti-szlávok eredetéről a forradalomelőtti orosz nyelvészet vallott. Az archeológusok rámutattak arra, hogy a keleti-szláv törzsek (krivicsek, vjaticsok, stb.) történetét jól lehet követni az i. u. III. századtól kezdve. Ugyan-17 кЧтекия Общества истории и древностей российских«. 1893. ГУ. füz. 11. 1. 18 В. А. Саморянов: Следы поселения мери, чуди, черемис, еми и других инородцев в пределах Костромской губернии (A marják, csudok, cseremiszek, jemek és egyéb idegen származásúak telepeinek nyomai a kosztromai kormányzóságban). «Древности«. »Труды Московского археологического общества«. VI. köt. M. 1876.
