Századok – 1954

Tanulmányok - Várkonyi Ágnes: A Rákóczi szabadságharc kibonatakozása Erdélyben 15

A KÁKÓ('/T-SZABADSÁGH Al!( KIBONTAKOZÁSA Kii DÉLYBEN 29 a terhektől való szabadulás reménye viszi Magyarországra, vagy a kuruc hagyományok szálai húzzák ki őket a Török-földre menekült Thököly-kurucok és hegyaljai felkelők közé.3

6 Bécs számára különösen a Törökországba transfugiálók jelentettek gondot, ezért erélyesen utasította a Guberniumot ennek megakadályozására. Az idegen országba futó emberek feltartóztatása a passzusokon r

vigyázó •>plájások« és »gornyikok« feladata. Tisztségükkel való visszaélésért — ha a szökő embereket pénzért vagy ajándékért elengedik — halállal bűnhődnek. A Gubernium körlevélben utasítja a megyéket is a szökések megakadályozására. Eredményt nem értek el : »a föld népe bodorgásra, s vándorlásra adta vala magát«. Félő volt, hogy nemcsak a falvak üresednek meg, hanem egész területek lesznek elhagyottá.37 A szabadságharc megindulása előtti esztendőkben egész Erdély tele volt nyugtalansággal, bizonytalan hírekkel, az elnyomottak reménykedő tervezgetésével, az elnyomók kapkodó, fejvesztett intézkedéseivel. Az a császári terv, mely Erdélyt biztos bázissá és békés tartománnyá akarta tenni, semmivé foszlott az erdélyi lakosság ellenállásán. 1702-ben »az egész országban — írja Cserei — rettenetes tolvaj hír futamodék«. Cserei nem tud semmi biztosat, de mégis meglátja a dolgok lényegét. »Kétségkívül a következendő esztendőben támadott kuruczjárásnak elöljárói valának azok a tolvajok, ha valahol lappangottanak«.3

8

A »tolvajok« megjelenésének egész országot bejáró híre mögött a népi kurucság eddig még nem ismert mozgalma lappang, melyről a jelenlegi kutatás is csak töredékes adatokkal szolgálhat. A tanulmány nem ennek a problémának megoldását tűzte ki céljául, ahhoz azonban, hogy az 1703-as Erdély nagy belső kurucmozgalmát megértsük, feltétlenül szükséges ismerni az előzmények körvonalait is. A töredékes adatokból nehéz leszűrnünk a valóságot, annyit azonban megállapíthatunk, hogy a mozgalomnak két gyújtópontja van : az egyik a Szamoson innen Kővár és Nagybánya vidéke, Székelyföld s a Maros felsőfolyása a másik. A Kővár-vidéki mozgalom Pintye Grigore nevéhez fűződik. Hatásának jelentőségét mutatja a napjainkig fennmaradt néphagyomány s az emlékét őrző román népköltészet. Nem szándékozunk kimerítő és részletes képet rajzolni Pintye Grigore működéséről, mivel azonban ez a mozgalom szerves része és egyben legjelentősebb képviselője volt a szabadságharc előtti erdélyi népi mozgalmaknak, ebben az összefüggésben nem mellőzhetjük, de csakis ilyen fenntartásokkal foglalkozunk vele. Pintye Grigore története hasonló a tiszaháti felkelők egyik szervezőjének, Kis Albertnek történetéhez. Román hajdú volt, aki a Habsburg-megszállás következtében Erdélyt ért számos jogtalanság, igazságtalanság és az erőszakos Unió hatására, hozzá hasonló érzelmű emberekkel együtt, bevette magát a máramarosiés Kővár-vidéki hegyekbe. Számuk gyorsan növekedett és a nép széleskörű támogatása mellett a hatóságok nem értek el velük szemben semmi eredményt. Nem tudjuk, hogy hírük vagy 36

E. O. E. 376. 1. ; OL. Gub. Pol. 1701/40, 161. ; L. C. R. L.-H. 167-168 1. ; Prot. Sees. 1701 — 1705. к. 481 ; 488. 1. 37

Az erdélyi diéták foglalatja 18. 1. ; OL L. C. R. L.-H. 182. 1. ; L. C. R. H.-G. 937. 1. 38

E. О. E. 342 — 343 1.; a Giibernium körlevele a vármegyékhez 1698. aug. 21. E. О. E. 402. 1. ; a plajásokról : OL Gub. Pol. 1700/625 és E. О. E. 405-406. 1. OL Gub. Pol. 1699/336; Prot, Sees. 1701-1705. к. 283. 1.: Cserei 311. 1.