Századok – 1954

Tanulmányok - Várkonyi Ágnes: A Rákóczi szabadságharc kibonatakozása Erdélyben 15

24 VÄKKONYI AGNES adni. A dézsafalviaknak falustól 200 napig kellett dolgozniok aratás és kaszálás idején. Gál András özvegyének festékesét (szőnyegét), a katonák elvagdalták, »kit nem adott volna 5 forintért«. Kozma Pétert úgy megverte a katona, »hogy két ódalcsontját berontotta, ki mián soha jó nem lészen«. A karczafalviak azt sérelmezik, hogy a gyergyai kompániában lévő katonák »sok puskát és lakatos műszert vettek be rajtok«. A Delnén lakó Benkes Mihály szolgáját úgy megverték, hogy »mind az száján orrán egyaránt jött az vére«. Mint megáradt folyó úgy ömlik a panasz az emberek szájából. A székely falvak »mint, a vendégfogadó« olyanokká lettek. A diploma adómentességet biztosított a székelyek számára. 1692-ben a 400 000 rh. forint évi adóösszeg kiegészítésére katonáskodásuk megváltására 22 000 rh. forintot ígértek. 1699-ben már 90 000-et kell fizetniök. 1701-ben hiába tiltakoznak az adózás rendszeressé tétele ellen, 1703-ban már 100 000 rh. forintot fizetnek.2

0 A számos kiváltságot élvező szászok sem fogadták lelkesen a Habsburguralmat. Brassó szász polgárainak ellenállása a császári hadak bevonulása idején egyedülálló volt egész Erdélyben. A bizalmatlan gyanakvást csak fokozták a vallási sérelmek, melyek a katolizáló Habsburgok részéről az evangélikus szászokat templomaik elveszítésével, papjaik elűzésével érték. Le kellett mondaniok a dézsma árendájáról is, mely az anyagi hasznon túl megmentette őket a dézsmaszedők visszaéléseitől. Legjobban azonban ők is a katonatartás terhes voltát sérelmezik és helyzetük könnyítését kérik.2

1 A katonatartás és a Habsburg-megszállás az erdélyi magyar és román jobbágyságra nehezedett a legjobban. Kolozs megyéről már 1698-ban azt írják, hogy utolsó pusztulását közelíti »az alá-feljárók miatt«. Szekereiket, ökreiket Szatmárig, Károlyig, majd onnan új terheléssel Szebenig is elviszik. A Szamosújvárott lévő németek a dobokavármegyei falvakat húzzák vonják, fosztogatják, hódoltatják. Fogaras vidéke csaknem teljesen elpusztult a terhek alatt. »Kínozták őket, dorbézoltak rajtok, részeg német katonákkal mentek rájuk, raboltak, mindenért pénzt követeltek rajtok.« Szomorú embersorsokról olvashatunk : »kezeimet hátrakötötték, kínoztak, csak azért, hogy a porciót hamarjában nem adhattam«. »Nekem volt 2 ekebeli vonómarhám, annyira terheltettem, egy ekebeli sem maradt, mind el kellett adnom, más marháimat sőt örökségemet is elattam a rettenetes húzás-vonás miatt már semmim is nincs.« A tátai (Fehér vármegye) jobbágybírót, Vána Bogdánt a német kornétás úgy megverte, hogy három nap és három éjjel feküdt és most is úgy fáj a karja, hogy nem dolgozhat vele. Fodor Makavét áristomba csukták volna, he el nem szalad. A Vonká Gyorgyenál beszállásolt kornétás 5 szekér szénáját, pokrócát elvette, összerontotta a kemencéjét és kiszórta az utcára ; csűrének szalmáját a lovakkal etetik. Borissza özvegyének a karja már soha meg nem gyógyul, mert a kornétás szolgái a csontját is összetörték. Ki a lovát, ki az üszőjét, más ökreinek elvesztését panaszolja. Hunyad vármegye a vekturázás, szekerezés miatt szenvedett sokat. Vég nélkül lehetne folytatni a katonatartás terheit, a visszaélések és erőszakoskodások nyomán támadt panaszok, kérések és orvoslás utáni esdeklések felsorolását. Az egész országra ráillik az, 20

Sz. Okit. VII. k. 69; 109-110. 1.; Csutak Vilmos: Háromszék fölkelése a Rákóczi szabadságharc elején. Sepsiszentgyörgy, 1906. 8.1.; Sz. Okit. VII. k. 41 — 42, 47-48, 44-45, 93 — 94. 1. 21

Pukánszky Béla : Erdélyi szászok és magyarok. Pécs, 1943. 72—73.1.; Sinkovicsr i. m. 515. 1. A szászok postulatuma 1697. júl. 4., 1698. jún. 7.—júl. 14. E. O. E. 320, 373-376; 1. Cserei 304 1.