Századok – 1954

Tanulmányok - Hajdu Tibor: A tanácsok szerepe a magyar októberi demokratikus forradalomban 245

246 HAJDÚ TIBOlt vei szemben nyíltan megalkuvó politikát hirdetni és látszólag együtt haladva a tömegekkel árulta el őket, mert meg akarta akadályozni, hogy a tömegek vezetése kicsússzék a kezéből. Ez a viszony a tanácsokhoz az egész tárgyalt időszak alatt jellemző maradt a SzDP politikájára : ha már nem lehet megakadályozni a tanácsok megalakítását, be kell menni a tanácsokba és elérni, hogy ott valódi harc helyett puszta szócséplés folyjék. Ez a politika azonban már júniusban is kockázatos volt. Budapesten sikerült a tanácsot a sztrájk leszerelésére felhasználni, de Győrött a központi utasításra megalakított tanács nem volt hajlandó beszüntetni a sztrájkot, csak akkor, mikor a sztrájkolók már az egész országban felvették a munkát. Miután júliustól októberig nagyobb forradalmi megmozdulások nem voltak, a tanácsok alakítására irányuló mozgalom sem érhetett el nagy eredményeket. A munkások között azonban egyre népszerűbb lett a tanácsok alakításának gondolata. A SzDP október 13-i pártgyűlésén, melyet főleg azért hívtak össze, hogy elfogadtassák a polgári pártokkal kötött megegyezést (ez ugyanis ellentétben állt a februári kongresszus határozatával), a munkásság képviselői a koalíció ellen, a forradalom és a tanácsok mellett foglaltak állást.1 A SzDP és a Károlyi-párt vezetői, akik ismerték a Monarchia helyzetét és a nép hangulatát, tudták, hogy a forradalom hamar bekövetkezhet. Miután nem sikerült ezt megértetniök a kormánnyal, amellett, hogy igyekeztek a tömegek mozgalmát leszerelni, igyekeztek magukhoz ragadni az irányítást, hogy legalább mérsékelni tudják a munkásokat és katonákat, és megmenthessék a kapitalista rendszert. Mivel az összes politikai pártok közül őket ismerték leginkább »baloldaliaknak«, ez a törekvésük nem is maradt egészen sikertelen. Miután a Monarchia összes elnyomott népei megalakították a maguk némzeti tanácsát, 1918. október 25-én a SzDP, a Károlyi-párt és a jelentéktelen Radikális párt megalakították a Magyar Nemzeti Tanácsot. Ennek a szervezetnek az volt a célja, hogy felhasználja a tömegek forradalmi megmozdulásait a király meggyőzésére (és megijesztésére), hogy Károlyit nevezze ki miniszterelnökké és így megakadályozza a forradalom kitörését, megbontsa a forradalom erőit. Abban bíztak, hogy a nép megelégszik egy »demokratikus« kormánnyal. A tömegek valóban sokat vártak egy ilyen kormánytól, de azért, mert forradalmi tetteket reméltek tőle. Pedig a Nemzeti Tanács megalakításakor, mint Batthyány Tivadar írja : ».. .a jelenvoltak javaslatomra elhatározták, hogy a tervezett új szervezetből minden forradalmi velleitás kizáratik. . . Álláspontunk tehát határozottan forradalom-ellenes volt.«2 Október utolsó napjaiban Budapesten mindennaposak voltak a tüntetések. 27-én a Nemzeti Tanács nagygyűlésén elfogadták a Nemzeti Tanács 1 A jobboldali Milotay István lapjában a következőképpen írta le a pártgyűlést : »... a szónokok itt mind arról beszéltek, hogy a forradalmi proletárságnak nincs szüksége semmiféle szövetségre, bármelyik párttal is. Magától is elég erős rá, hogy kezébe vegye az uralmat az ország felett és megsemmisítsen itt minden, az övével ellenkező törekvést és akaratot. Mi szükségünk van, kérdezték, Károlyi Mihály grófra ? és néhány szolgabíróból és néhány dzsentriből álló bandájára? Micsoda erőt képviselnek ezek? El velük, éljen a forradalom! Éljen a szovjet! és üdv a szent Oroszországnak, ahonnan a nap kel és megváltás érkezik. Tíz szónok közül nyolc így beszélt. . . « (Űj Nemzedék, 1918. okt. 26.) 2 Batthyány Tivadar : Beszámolóm. Bpest., é. п. I. köt. 248. 1.