Századok – 1954

Szemle - Maskin; N. A.: Augustus principátusa (Ism.: Hahn István) 218

218 •SZEMLE sét is, amelyekben a magyar, szovjet történettanítási tapasztalatokat, a továbbképzési dolgozatok eredményeit a történetet tanító pedagógusok közkincsévé lehetne tenni. Mindkét feladatnak előkészítése a közeljövőben a Köznevelés egyik legfontosabb feladata kell, hogy legyen. Űgy véljük, hogy a történelemtanítás sajátos feladatainak alaposabb, harcosabb, kezdeményezőbb szellemű szolgálatával 0 Köznevelés nem csupán eay tantárgy fejlődését fogja elősegíteni, hanem igen sokat tesz valamennyi tantárgy eszmei-politikai » színvonalának emelése, egész oktatásügyünknek az új kormányprogramm és az új központi vezetőségi határozat szellemében való megújhodása terén. BEIXÉB BÉLA AUGUSTUS PRINCIPÁTUSA * N. A. Maskin : Augustis principátusa. Kialakulása és társadalmi lényege. Fordította: Borzsák István, lektorálta: Szabó Árpád, Harmatta János, szerkesztő: Harmatta János. (Budapest, Akadc'miai Kiadó. 19-3. 552 1. + X tábla és 34 mélynyomású kcp.) A római köztársasági államrendszer összeomlásának és a császárság kialakulásának kérdése egyike a történettudomány ama »örök kérdéseinek«, amelyek a legkülönbözőbb korok kutatóinak figyelmét vonták magukra. Caesar és Augustus kora és személye szinte beláthatatlan irodalmat foglalkoztatott, és — bár a források nyújtotta anyag már hosszú ideje csaknem teljesen feltártnak tekinthető — a császárság kialakulásának problémái még ma sem tekinthetők teljesen lezártnak. A polgári tudományban Mommsen alapvető kutatásai (elsősorban a Römisches Staatsrecht II. köt. 2. része) óta Augustus császárságának jogi jellege, a köztársasági államszervezethez való viszonya, a római alkotmányba való beilleszkedése áll az érdeklődés homlokterében. Azok a sokszor részletekbe menő kutatások, amelyeket az impérium, az auctoritas, a principatus, a dyarehia fogalmának tisztázása, jogi, alkotmányos és filozófiai előzményeinek feltárása érdekében folytattak, minden részleteredményeik mellett is abban az alapvető fogyatékosságban szenvednek, hogy jogi formalizmusba tévedtek : a közjogi és alkotmányos kérdéseket a társadalmi valóságtól elszigetelve tárgyalták és így legfeljebb arra vethettek némi fényt, minek akarta Augustus a maga uralmát jeltüntetni, miképpen ágyazta bele a maga monarchiáját a meglévő keretekbe — de nem arra, hogy mi volt ez a monarchia valóban, mely társadalmi csoportok érdekében jött létre és mi volt a valóságos célja. Reális valóság helyett testetlen jogi fikciókra vezettek ezek a kutatások. Augustus principátusának társadalm gyökereit a polgári tudományban először E. Meyer kísérelte feltárni. Caesars Monarchie und das Prinzipat des Pompejus c. műve közvetlenül az első világháború után jelent meg, amikor a forradalmaktól való félelem a burzsoá tudományt már egyre mélyebben taszította a reakció szolgálatába. E. Meyer Augustus monarchiájában Caesar hellenisztikus és popularis jellegű monarchiájával szembeni arisztokratikus reakciót lát, amely a népi tömegekkel és a provinciák lakosságával szemben elsősorban a meglévő uralkodó-osztályokra és Itália municipiumainak vezetőrétegeire támaszkodik, s e tekintetben visszanyúlik Pompejus elképzeléséhez, valamint a Cicero állambölcseletében kifejezett gondolatokhoz. E. Meyer tehát Augustus monarchiájában reakciót lát Caesar tágabb szemkörű kísérletével szemben — de ezt a reakciót pozitívan értékeli. E kutatások mindemellett jártak pozitív eredménnyel is : elmélyültebben vetették fel Augustus és Caesar egyrmáshoz való viszonyát és kiemelték Augustust Caesar — nála szerencsésebb — epigonjának szerepéből. De még E. Meyer végső soron reakciós célokat szolgáló kutatásai is magasan felette állanak annak az irányzatnak, amely a harmincas évek második felében, különösen pedig 1937, Augustus születése kétezredik évfordulója idején, a fasiszta Németországban és Olaszországban lábrakapott és a római császárság megalapítójában Mussolini »impero«jának »előfutárát« és a »tekintélyuralom« egyik legnagyobb képviselőjét ünnepelte. Ez az áltudomány Augustusról vagy kritikátlan panegyricusokat zengett, vagy pedig valóságos misztikus elragadtatással »elemezte« Augustus híres önéletleírását, a Res gestae divi Augustit, ezekben egy új kor »kinyilatkoztatását« találva meg. Ezek az írásművek a fasizmus szolgálatába züllött polgári tudományt mélypontján mutatják meg. Egészséges ellenhatás mutatkozik meg ezekkel a szellemtörténeti és »misztikus ködevés«-sé fajuló irányzatokkal szemben R. Syme oxfordi professzor The Roman revolution е., 1939-ben megjelent művében, amely a polgári tudomány keretein belül új utakat mutatott a kutatásnak. A források mélyreható elemzése, különösen pedig gondos prosopographiai tanulmányok alapján, határozza meg Augustus pártjának és