Századok – 1954

Szemle - A Köznevelés 1952/53. évfolyama és a történettanítás (Ism.: Bellér Béla) 213

SZEMLE 217 és nem emelte lehetőségeihez képest az iskolai történelemtanítás színvonalát, nem nyújtott igen nehéz feladatuk megoldásához kellő segítséget a történelemtanároknak. AJTÓI sincsen szó, hogy mindezekért a hiányokért és mulasztásokért egyes-egyedül a Köznevelés felelős, vagy hogy ezeket a sokrétű, bonyolult feladatokat mind magának a Köznevelésnek kellett volna megoldania. Ami ebből a recenzióból a Köznevelés számára következik, az elsősorban az, hogy legyen határozott, jól körvonalazott programmja áltatában a köznevelés és ezen belül a történelemtanítás fejlesztésére, szűnjék meg a történelmi tárgyú cikkek közlésének spontán, ötletszerű jellege, a »készletből« való gazdálkodás, s tervszerű, pontos, az iskolai munka lényeges kérdéseit, sőt azok megoldási szakaszait is híven tükröző munkaprogramm lépjen helyébe. Egy ilyen programmal a Köznevelés képes lesz összefogni mindazokat a tényezőket, amelyek segíteni hajlandók ós készek ebben a munkában, a gyakorló történelemtanárok mellett a Századokat, a Történelmi Társulatot, a Történettudományi Intézetet, a Magyar Munkásmozgalmi Intézetet és a Társadalmi ós Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatot. A Századok és a Történelmi Társulat elsősorban a történelemtanárok továbbképzésébe ós önképzésébe kíván bekapcsolódni, eleget téve ezzel a gyakorló történelemtanárok sürgető igényeinek, akik a történettudomány legújabb, gyakorlati tanításukban hasznosítható eredményeinek közlését várják tőlük. 1953 decemberétől kezdve a Társulat egyetemi tanár tagjai rendszeresen előadásokat tartanak mind a két továbbképző intézetben, a budapestiben, központiban egyaránt. 1954 második negyedében a Társulat előadói Budapesten és — lehetőség szerint — vidéken is a két intézet közvetítésével szélesebb történettanár rétegekhez is szólnak önálló előadások, viták és konzultációs napok formájában, sőt a negyedéves továbbképzési napokat is fel fogják használni egy-egy időszerű történelmi kérdés rövid ismertetésére. A Társulat a maga előadásait, rendezvényeit is igyekszik — a lehetőségekhez képest — a koradélutáni órákra tenni, hogy azokon az esti előadásokon elfoglalt pedagógusok is résztvehessenek. A Századok következő számától kezdve maga is konzultációs rovatot nyit a történelemtanítás aktuális kérdéseinek megválaszolására. Ezenkívül a Társulat hajlandó a maga képviselőit elküldeni minden olyan értekezletre, összejövetelre, ahol a történettanítás egész helyzetét érintő kérdésekről van szó, és hajlandó résztvenni — gyakorló pedagógusokkal karöltve — olyan történelmi didaktikai ós módszertani problémák megoldásában, amelyek előbbre vihetik a történelemtanítás ügyét. Gondol a Társulat a történelmi szakkörök patronálására és gyakorló tanároknak a történelmi kutatómunkába való szélesebbkörű bevonására is. Mmdezzel a Történelmi Társulat és a Századok gyökeresen fel akarja számolni azt a merőben helytelen, a haladó magyar és szovjet történelemtudomány mindennapi gyakorlatával szögesen ellenkező magatartást és közönyt, amellyel történettudományunk egyes művelői az alsóbbfokú történelemtanítás ügyét és az iskolai gyakorlat által fölvetett történelmi kérdéseket kezelték. Ha a történettudomány minden művelője ledönti maga körül a magacsinálta »elefántcsonttornyot« és nem fél megjelenni a gyakorlati élet küzdőterén, ahol a tanulók, érdeklődők a történelmet tanulják, a dolgozó tömegek pedig a történelmet »csinálják« ; ezzel nemcsak a gyakorlati élet nyer történelmi perspektívát és iránymutatást, hanem a történettudomány is telítődik a gyakorlati élet által fölvetett, a törtónelém által napirendre tűzött feladatokkal, s így soha sem szakad el a való élettől. Ehhez azonban a történettudomány művelői és tanítói-tanulói szorosabb együttműködésére van szükség. Ebben a kapcsolatban az egyik legfőbb láncszemnek kétségkívül a Köznevelésnek kell lennie. A Köznevelés — az 1952 —53-as évfolyamok is bizonyítják ezt — máris fontos és nélkülözhetetlen szerepet tölt be közoktatásunk rendszerében. Jelentősége csak növekedni fog, ha a közeljövőben a tantárgyak rendszerében a történelemnek is megfelelő teret és súlyt biztosít. Erre kötelezi a Köznevelést a Központi Vezetőség 1954. januári határozata is, amely előírja, hogy »fokozottabb gondot kell fordítani az anyanyelvnek, a magyar irodalomnak, a történelemnek (kiemelés tőlem — B. B.) s hazánk földrajzának oktatására«. (Társ. Szemle, 1954. 98.1.) Minthogy azonban a történelemtanítás problémái — különösen az új kormányprogramm ós az új központi vezetőségi határozat óta — valóban túlnőttek a Köznevelés körén, szükségesnek látjuk egy újtípusú, a Prepodovanie Isztorii v Skole vagy Geschichte in der Sehlde folyóiratokhoz hasonló szaklap megjelentetését, amely a történelemtanítás valamennyi elvi és módszertani problémáját megtárgyalná. Űgy véljük, hogy a történelemtanítás fejlesztésében ennek a folyóiratnak a megjelentetése lenne ezidőszerint a legdöntőbb láncszem. Ennek a történelmi szakfolyóiratnak megfelelő előkészítése lenne a legtöbb, amit jelenleg a Köznevelés a történelemtanítás fejlesztése érdekében tehet. A történelmi folyóirat mellett a Köznevelésnek napirendre kell tűznie és szorgalmaznia kell az égetően szükséges magyar történelmi módszertani könyvek, egy »magyar Karcov«, »magyar Jefimov« megjelentetó\ *