Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁNAK'VITAÜLÉSE 173 sának jellegét venné magára, mely a nemzetközi politika alapkérdéseibe ütközik.« Ehhez az idézethez azt szeretném még hozzátenni, hogy ha a múltból a nacionalista gyűlölködés témái helyett olyanokat vettünk elő a Revue hasábjain, melyek a dunai népek közös problémáit, együttműködési kísérleteit ábrázolták, akkor az békésebb légkör kialakítása céljából történt és nem azért, mintha Mazzini, Kossuth, vagy éppenséggel Hohenwarth vagy Proudhon egykori elképzeléseit a mai helyzetre akartuk volna receptként alkalmazni. A Proudlion-idézet egyébként nem az általános európai konföderáció, hanem csak egy balkáni szövetség határvonalát vonta meg délről a Duna partjáig. Ami pedig végül a szomszédos népek történészeihez a tudományos együttműködés érdekében intézeti 1945-ös, általam írt javaslatunkat illeti, erről nehezen hihető, hogy a klebelsbergi kultúrfölényhez való visszakanyarodást képviselte volna. Mi itt azért léptünk fel kezdeményezéssel, amint a Revue hasábjain meg is mondottuk, mert úgy éreztük, hogy elsősorban magyar részről kell a nacionalizmus önkritikájának kezdődnie, hogy elsősorban nekünk van jóvátenni valónk. Miután az Intézet múHjáról annyi szó esett, engedjék meg, hogy röviden én is beszéljek róla. A Történettudományi Intézetben — miután az a Teleki intézet keretében 1941 végén megalakult — két fő irányzat jelentkezett. Az egyik az akkori politikai vezetés hivatalos vonalához kapcsolódott és az Intézet elnökének személyén át jutott kifejezésre. Ez az irányzat a történeti magyar állam visszaállítását akarta igazolni, vagyis az akkori feltételek között ténylegesen azt a magyar imperializmust, mely a hitleri német imperializmusra támaszkodott. Ezzel szemben mi — néhányan — úgy láttuk, hogy ezen az úton a történeti igazságot sem lehet megtalálni. A hitleri agresszió ellenségei voltunk, egyre határozottabban kezdtük felismerni, hogy a magyar imperializmusnak is minden formájától meg kell szabadulnunk és ezért a keleteurópai népek közös problémáit igyekeztünk előtérbe tólni. Korántsem voltunk elég következetesek, magunk is igen nehezen szakítottunk a múlt hibáival, de mégis ebben az irányban haladtunk. Azért mentünk az Intézetbe, hogy azt hivatalos irányától elfordítsuk és saját célkitűzéseinknek szerezzük meg, ami végül, 1945-ben nagyjából sikerült is. 1945-től, amikor az Intézet vezetését átvettem, és amikor Magyarország, mint a hitlerizirus utolsó csatlósa beszennyezve, mélyponton állt az egész világ szemében, meg akartuk mondani mindazoknak, akiket a í,agyvilágból ismertünk, és akik meghallgatták szavunkat, különösen és elsősorban pedig szomszédainknak, hogy egy új, más Magyarországgal állanak szemben. Tanúságot akartunk termi arról, hogy ez a Magyarország végleg szakított minden elnyomási, soviniszta és imperialista törekvéssel és történelmi szerepét a békés alkotó munkában látja. Mindez azonban csak egyik oldala a kérdésnek. Semmi szándékom magunkat másnak feltüntetni, mint ami voltunk. És itt, ezen az oldalon, valóban sok mindenben igaza van Pach és Hanák bírálatának, mely teljesen függetlenül a bizonyítási eljárás hiányosságaitól, komoly és elgondolkoztató problémákat vetett fel. Mi kritikával illettük a nacionalizmust, de nem mentünk bele annak kifejtésébe, hogy utána minek kell következnie. Azon túlmenően, hogy nem voltunk marxisták, saját álláspontunkkal és az elért eredményekkel megelégedve, bizalmatlanul fogadtuk a marxizmus egyre határozottabb jelentkezését. Közöltük ugyan néha marxista szerzők, így Molnár Erik és Pach Zsigmond Pál írásait, de ugyanakkor nyílt teret engedtünk antimarxista, polgári törekvéseknek is. Elvben az egész világhoz szóltunk, de nyugati egyetemi éveink, nyelvtudásunk, ismeretségeink, polgári voltunk következtében ténylegesen mégis elsősorban a francia, a nyugati történetírással találtunk kapcsolatot. Az alternatíva talán úgy áll, hogy aki a történész szakterületen belül nem foglalt el határozott harci állást a marxizmus fegyverével, a szovjet történetírásra tamaszkodva, a polgári, a nyugati történetírás és hasonló hazai jelenségek ellenében, az objektíve nyugati orientációt képviselt. Ebből világosan az következik, hogy az Intézet az én vezetésem alatt objektíve ténylegesen nyugati orientációt képviselt. Csak azt nem fogadhatom el éppen azért, mert emlékszem egykori célkitűzéseinkre, hogy berniünket bárminő imperialista, nacionalista, vagy más egyéb elnyomási törekvés vezetett volna. Simon Péter : Mostani vitánk olyan időben foglalkozik a magyar történettudomány helyzetével és feladataival, amikor új szakasz kezdődött népi demokráciánk történetében. A mi vitánk csak akkor lesz igazán gyümölcsöző, ha a magyar történettudomány munkásait segíti bekapcsolódni abba a nagy népmozgalomba, amely most pártunk iránymutatásával országszerte kibontakozóban van, amely a mezőgazdaság elmaradásának behozásán és