Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

164 A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁN \ К VITA ÜLÉSE tehát pozitivista vonásai a referátumnak, vagy — ha ez a megjelölés elméletileg nem teljesen pontos — erősen jellemzi az empirizmus. * Foglalkozni kívánok végül a múltkori szerkesztőbizottsági vitán tapasztalt túlzásokkal, elhajlásokkal. Túlzásnak tartom I. Tóth Zoltán elvtárs felszólalásában, hogy a minőségi követelményt a múltra vonatkozóan bizonyos mértékig irreálisan állítja fel. Túlzásnak tartom, ahogyan Lukács elvtárs a tankönyvmunkák rendszerét, az előtanulmányok rendszerét hibáztatja. Ha részmonográfiákkal kezdtük volna, vagy lia ma félbehagynék a tankönyvek befejező munkálatait azért, mert jónéhány kérdés tisztázása monografikus feldolgozásra szorul, akkor ad graecas kalendas kitolódnék a tankönyvek befejezése. Mód elvtárssal egyetértek abban, hogy Kosáry Domokos felszólalása igen értékes volt mostani vitánkban, valóban, bírálatát meg kell szívlelnünk, Kosáry elvtárs bátor, sok hasznos, megszívlelendő kritikai szempontot tartalmazó felszólalásában igen figyelemreméltónak tartom, ahogyan a polgári történészek németellenes, a Teleki Intézet körül csoportosuló irányzatát értékelte. Komoly kritika volt ez is a marxista történetírásunk felé, amiért a polgári történetírás eme irányzatának — csakúgy mint a többinek — elemzését, mélyenszántó bírálatát mindeddig elhanyagolta. Kosáry elvtárs elfogadja az alapreferátumnak azt a megállapítását, hogy a Teleki Intézet irányzata a nyugati orientációt képviselte, elismeri, hogy »nem voltak marxisták«. Azt az inszinuációt azonban visszautasítja, hogy bárminő imperialista törekvést képviseltek volna. Szeretnék néhány példával rávilágítani arra, hogy csupán apolitikus volt-e a Revue d'Histoire Comparée a felszabadulás után. A Revue d'Histoire Comparée nyiltan vallott programmjának fővonalában az az önmagában véve helyes törekvés állott, hogy a történettudomány eszközeivel elősegítsék a dunavölgyi kis népek megbékélését, a nacionalizmus felszámolását, a baráti kapcsolatok ápolását és.elmélyítését. Ennek érdekében a Revue szívesen melengette a dunavölgyi konföderáció eszméjét, gyakran visszatért ennek történelmi gyökereire, tervezeteire, gyakran visszanyúlt a mult század polgári demokratáihoz, pl. Kossuthhoz és Mazzinihez, vagy a burzsoá szocialista Proudhonhoz. Felidézte amagyar nép és a szomszéd népek együttműködésének,egyenlőségének, konföderációban való egyesülésüknek előnyeiről írt műveiket. A Revue szembeszállt az ellenforradalmi rendszer által kompromittált nacionalizmussal ós Pirenne-t választva mesteréül, az »objektív szemlélet«, a nacionalizmuson való felülemelkedés, az összehasonlító történeti módszer szükségességét vallotta. Ennek a látszatra demokratikus célkitűzésnek, szemléletnek mélyén azonban más törekvések is meghúzódtak, így mindjárt a Revue felszabadulás utáni első kötetéből kitűnik, mit kell értenünk a szomszéd kis népekkel való összefogás, a konföderáció, a szupranacionalista szemlélet alatt. A kötet foglalkozik az 1867 utáni osztrák-cseh kiegyezési kísérletekkel. A szerző elítéli a magyar kormány, Andrássy Gyula ós a magyar »közvélemény« cseh-ellenes fellépését, amelynek nagy szerepe volt az osztrák-cseh kiegyezés meghiúsításában. Helyteleníti, hogy az akkori magyar politika vezető férfiai a cseh függetlenségi törekvésekben pánszláv veszélyt láttak. A szerző Kossuth cseh-barát állásfoglalását idézi, amely szerint a »kis népek közti egyenlőség a leghatalmasabb akadály a nagyhatalmakkal szemben«. És hogy kétség ne férjen hozzá, hogy itt milyen nagyhatalmakról van szó, a szerző a Revue e kötetének egy más helyén néhány Kossuth-cikket is közöl. Kossuth 1871-ben a többi között azzal indokolta a csehek szabadsága melletti állásfoglalását, hogy ezzel lehet elejét venni a pánszlávizmusnak. Az elnyomás a cseh és a többi kis szláv népet »a muszka karjaiba kergeti«. A cseh-magyar összefogás igenlése — éspedig ezzel •— a Kossuth nevével hitelesített —• indokolással — 1945-ben, a felszabadulás utáni első számban, félreérthetetlen célzatosságú. A Revue-nek ugyanez a kötete »L'Europe de Proudhon« címen nagyobb tanulmányban ismerteti Proudhon nézeteit Európa újjárendezéséről. A szerző bevezetésében bemutatja Proudhont, aki harcos élete során a szocializmus fő irányzatának szélén foglalt helyet" és »minden pártdogma ellenzője« volt. Nos, hogyan rendezné be Európát ez a pártdogmáktól mentes szocialista? Proudhonnak zavaros nézeteiből az bontakozik ki, hogy az európai államoknak az egyenlőség és a liberális szabadságjogok biztosítása alapján nagy konföderációba, esetleg »konföderációk konföderációjába« kell egyesülniük. Ennek érdekében az purópai államoknak le kell mondaniok régi vágyálmaikról, így az olaszoknak a nemzeti egységről, Ausztriának és Oroszországnak a hódításról. Ha a nagyhatalmak meghozzák az áldozatot és lemondanak a további hódításról, akkor semmi