Századok – 1954

Vita - A Századok kibővített szerkesztőbizottságának vitaülése 148

A SZÁZADOK KIBŐVÍTETT SZERKESZTŐBIZOTTSÁGÁN AK VITÁÜLÉSE 163 ban egyet azzal, hogy a hibát röviden, elvileg jellemző bírálatot már eleve nem lehet elfogadni. A továbbiakban néhány példával szeretnék rámutatni Nemes és Réti elvtárnak kongresszusi referátumának egyes hiányosságaira. Nemes elvtárs referátuma számos ponton adós marad a tényszerű bizonyítással. Referátumának elején például megállapítja, hogy a hazatért hadifoglyok megőrizték s terjesztették a Szovjetunió iránti barátság érzését. Még azt is hozzáfűzi, hogy bizalmas beszélgetésekben bizonyára számos munkás és paraszt mesélte el, hogy Bugyonniliuszár, vagy vörös gárdista volt. A referátumból azonban sehonnan sem derül ki, mire alapozza Nemes elvtárs ezt a szívesen feltételezett, de nem bizonyított állítást. A referátum több bizonyító anyaga, illetve értékelésük sem teljesen meggyőző. A referátum második fele általában gyengébb, bizonyító anyagában gyérebb, mint a 20-as évek elejének jó ábrázolása. Szűkkörű és szétszórt az anyag, amivel Nemes elvtár? a Szovjetunió iránti szeretet és bizalom erősödését alátámasztja. A főhiba mégsem az, hogy Nemes elvtárs gyakran csupán »deklarative« hangoztatja, hogy a Szovjetunió léte, harcai, sikerei mint világító fákyla hatoltak be az ellen» forradalom által teremtett sötét éjszakába. A referátum legnagyobb hiányosságát abban látom, hogy nem elemzi alaposan, történetírói módszerekkel a Szovjetunió iránti szeretet újabb és újabb forrásait, erősödésének, illetve az erősödéssel szemben ható ellenséges tendenciáknak történelmi körülményeit. Nemes elvtárs például a Szovjetunió iránti szeretet fejlődésének egyik fontos tényezőjeként említi annak a segítségnek a hatását, melyet a Szovjetunió a fehér-terror áldozatainak megmentésével nyújtott népünknek. Sokoldalúan ismerteti a Szovjetunió nagyszerű harcát a volt népbiztosok és a bebörtönzött kommunisták megmentéséért, de éppen e harc hatásának megmutatásával marad adós. Ezáltal azután nem sikerül bizonyítania, hogy a kommunista vezetők megmentése nemcsak a kommunisták ügye, és nemcsak történeti perspektívában volt országos jelentőségű, hanem az adott időszakban a magyar dolgozó nép ügye is volt, a nép is sajátjának tekintette. Nemes elvtárs referátumának II. fejezetében (»A Szovjetunió iránti szeretet ós bizaloríí fejlődósének körülményei Magyarországon a magyar nép között«) említi, hogy a fasiszta propagandának, rágalomhadjáratnak, soviniszta demagógiának, a szociáldemokraták áruló politikájának volt befolyása a dolgozók egy részére. Ezek után — a nagyobbára elvileg kifejtett — megállapítások után minden átmenet, bizonyítás, elemzés nélkül, váratlanul leszögezi : »mindennek ellenére az ellenforradalom semmiféle üldözése és semmiféle rágalomhadjárata nem volt képes kioltani a Szovjetunió iránti barátság és bizalom lángját, amely a magyar nép nagy tömegeinek a szivében lobogott«. Elhisszük és valljuk ezt a tételt, tudjuk, hpgy a Szovjetunió iránti hálának és szeretetnek évtizedes, mély gyökerei vannak. Annál inkább meg kell követelnünk Nemes elvtárstól, hogy ne csak általánosan ismert és vallott politikai tételekre, hanem tényekre támaszkodva, a tények mély elemzésével bizonyítsa e tételt. Réti elvtárs referátumával kapcsolatban a témából adódó új elméleti kérdések kidolgozásának hiányáról, bizonyosfajta pozitivista maradványokról írtam ; Elekes elvtárs -— valóban enyhébben -— zsúfoltságról, egyhangúságról. A magam részéről továbbra is fenntartom, hogy Réti elvtárs sok új, kitűnő tényanyaggal gazdagított, pártos, lelkesítő referátumában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatásával kapcsolatos fontos elvi kérdéseket nem érint, nem igyekszik tisztázni. Nem veti fel a referátum azt a kérdést, mi a Nagy Októberi Szocialista Forradalom helye az oroszmagyar kapcsolatokban, pontosabban : népünk felszabadulásának az orosz nép, az orosz forradalom sorsával való összekapcsolása folyamatában, a nemzeti és internacionalista haladó hagyományok összefonódásának folyamatában. Réti elvtárs nem elemzi, jóformán nem is említi a forradalmi válság órlelődésének, a forradalmi helyzet kialakulásának folyamatát. Nem határozza meg a háború, a belső osztályerők ós a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szerepét ebben a folyamatban. A KMP megalakulásának forrásait kutatva Réti elvtárs azt írja, hogy a párt megalakulását előkészítette a szociáldemokrata baloldal évtizedes harca a szociáldemokrata vezetők árulása ellen, előkészítette 1912. május 23.; a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyomán fellángoló sztrájkharcok, az a tény, hogy a szociáldemokraták árulása mind nyilvánvalóbbá vált. De sem itt, sem másutt nem elemzi, mi volt a bolsevik párt eszmei hatása, a Párt elméletével, a taktikájával való megismerkedésnek, a lenini tanítások gyakorlatban való megismerésének szerepe, ami pedig valóban elsőrendű tányező pártunk megalakulásában. Az adott témánál elengedhetetlen ennek — a még kevéssé kidolgozott — elméleti problémának a tárgyalása. A Tanácsköztársaság tárgyalásánál az eseménytörténetet a tényanyagok felsorakoztatása háttérbe szorítja, vagy kiszorítja a kérdések elvi felvetését. Vannak 11*